Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-170

344 ^- »**•*?•* tl*« 18fl6.'ttái*ezti!s Sán, <sttt8rtőkRn, XV1I1. fejezet, 15. ezím. Rendes bevételek: Vll. fejezet, li. czím. Kiadás: 216.110 firt. Molnár Antal jegyző: Szemere Huba! Szemere Huba: T. ház! Tagadhatatlan tény az, hogy jelenleg a gazdasági üzem vezetésénél, mondhatni a legjövedelmezőbb gazdasági ág az állattenyésztés. Azon birtokosok, különösen nagy és középbirtokosok, a kik meglehetős, vagy középszerű, vagy épen jó anyaggal bírnak, nem is pusztulnak el; míg ellenben a kisbirtokosok, a kik általában a lehető legrosszabb tenyészanyaggal bírnak, folytonosan pusztulnak; kénytelenek birtokaikat elaprózni, eladogatni, és így meg van vetve egy nagy, nemzetgazdaságilag káros befolyásnak az alapja. Az nem feladata a kormánynak és a t. háznak, hogy a mennyiben lehet, segítsen a nagy és a középbirtokoson, mert meggyőződésem, hogy a kormány gyámkodása ezen a téren, legalább nagy kiterjedésben, egyáltalán nem okadatolt és nem is vezetne czélhoz. Szükséges azonban, hogy ezt a gyámkodást némileg, a mennyiben az egyéni jog nincs megtámadva, a kisgazdánál érvényesítsük. Szükséges ez azért, mert a kisgazda rászorul a tanításra, rászorul arra, hogy gyámolíttassék működésében. (Úgy van! a szélsőbalon.) Erre nézve, t. képviselőház, engedtessék meg nekem, hogy rövid pár szóban előadjam véleményemet, hogy mily eszközökkel lehetne segíteni a kisgazdák állettenyésztési ügyének fejlesztésén. (Halljuk! Halljuk!) Nézetem szerint még ezelőtt 30 — 40 esztendővel az állattenyésztés sokkal egyöntetűbb volt; az alföldön például és a kis medenczéhen is csupán a magyar marha tenyésztetett, míg Sopron vármegyében, a szász vidékeken Erdélyben, fenn a Szepességben, a régebbi telepítvényesek magukkal hozták az állatfajtákat s több új tájfajta keletkezett, a melyek tipikus jellegüket megtartották máig is a továbbfejlesztés útján, ott az állattenj észtésben ma egy igen jövedelmező mezőgazdasági ág éretett el. Ma az állattenyésztés terén nem azt az ősi korszakot értjük, a mikor úgyszólván maguktól tenyésztőitek az egyes állatfajták, 8 a mikor elődeink azokat a fajtákat tenyésztették, a melyeket maguk körül láttak. Már a múlt század végén, s e század elején kezdtük nagyobb mértékben felkapni az importot, és így kerültek hozzánk az alpesi vidékekről a borzderes, és sieraenthali marhafajták, és Németországból a lapp-fajták, a melyek Magyarország elimatieus viszonyaihoz még mindig nem bírnak hozzászokni. (Igás! Úgy van! a szélsőbalon.) Látjuk, t. képviselőház, hogy oly vidékeken, a melyekre még csak a nagybirtokos hozta be az idegen fajtákat, a keresztezési mánia, azok a ehaotieus viszonyok, a melyek az állattenyésztés körííl ma tapasztalhatók, még nem terjedtek el; oly vidéken azonban, a hol ezek a pepineriák több ideje, hogy fennállanak, megkezdődött a keresztezés, és látván a nép, hogy ezen állatfajták több előnyt képesek nyújtani, mint a régi, szilaj magyar marha, ennek következtében ezen heterogén elemekből előállított egy oly koresmarhát, a melynek egyáltalán ma semmi hasznát sem lehet venni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon,) Különösen ennek a kapkodásnak, az okszerű tenyésztési eljárás megakadályozásának kell útját állani, és ez véleményem szerint ki is vihető a tenyésztési körök felállításával, a mit a ministeriumbau oly ügyesen s oly szépen kidolgoztak. Egy baj van azonban, és ez az, hogy pénzügyi tekintetben a ministerium keze meg van kötve, és nem képes az állattenyésztés ügyét úgy felkarolni, a mint az az előtt, különösen Kemény Gábor ministersége alatt történt. Részletfizetésre apaállatokat kiosztani nem lehet, de most a gazdasági egyesületekkel karöltve létesíttetett egy alap, a melynek igénybevételével gondoskodni lehet arról, hogy kellő mennyiségben kellő minőségű apaállatok osztassanak ki. Ezen tenyésztési körök, t. ház, nagy jelentőséggel bírnak. Mutatja ezt a külföld példája, (Halljuk! Hall juh!) Mutatja Svajcz, mutatja Tyroí, mutatja különösen Baden példája, a mely rövid 20 esztendő alatt az állattenyésztés ügyét a lehető legmagasabb fokra fejlesztette, úgy, hogy azt ma bátran lehet az angol állattenyésztés mellé állítani. Hogy a tenyésztési köröket határozott körvonalokkal zárjuk el, hogy ezek végre-valahára, megállapíttassanak, arra, nézetem szerint, szükség van a nyilvántartási íveknek vezetésére. Ezek szüksége nyilvánvaló nem csak ezen szempontból, hanem különösen abból a szempontból, hogy a tarka és a borzderes marhákkal igen kevés mértékben ugyan, de szintén behurczoltatik a ragadós tüdőlob. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha ezen íveket nem vezettetjük, egyáltalán nem lehet tudni, hogy az eladott marha kihez került, és így azon góczpontokat sem bírjuk kiirtani, a melyek a beteg állatok behurezolása alkalmával keletkeznek. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A második általános panasz az, hogy igen kevés az apa állat. Ezen szintén lehet segíteni, és pedig kevés eszközzel. (Halljuk! Halljuk!) Lehet segíteni azzal, hogy az állam felhasználná a havasi legelőket a legeltetésre, épen úgy, mint teszi a tejszövetkezet, a raely még fiatal — borjú — korában veszi az állatokat, melyek különben mészárszékre kerülnének, minek következménye az, hogy beáll a tenyésztésben a hiány és nem tapasztalható a tenyésztés terjedése. E mellett lehet úgy is segíteni, hogy, — I ha általános megegyezés nem is jő létre, — az