Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-170

Ifé. orsüAgós Illés ím. fttirezitts á-ftn. csütörtökön. 345 állam adjon nagyon olcsón, vagy teljesen ingyen apa-állatot a községek vagy a fc azdaközönség rendelkezésére. (Helyeslés a s'élső baloldalon.) Ez által két eredményt érnénk el. Az egyik az a nagy nemzetgazdasági ezé], hogy állat­tenyésztésünk fejlődnék, s a második az a czél, hogy a havasi legelők is használtatnának. (Úgy van! a széls balon.) A harmadik pont, a mit ineg­említendőnek vélek, az a mindnyájunk által és a gazdák által is jól ismert tény, hogy az adás­vevés körül a lehető legrendetlenebb állapotok vannak, még pedig a budapesti vásárokon ép­ügy, mint a vidékieken. Ha, t. ház, a gazda­közönség nincs arról biztosítva, hogy vájjon be­teg vagy egészséges állatot vesz-e, és ha rájön, hogy csakugyan oly betegségben szenvedő álla­tot vett, mely lappangó természetű és vissza akarja azt adni, hosszú hitea-vonák s perkölt­ségek támadnak, a melyek az állat értékét fel­emésztik a nélkül, hogy igazsághoz jutna (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ebből és azon elvből kiindulva, hogy min­den müveit államban egy viszonossági törvény okvetlenül szükséges, van szerencsém a magam részéről ez alkalommal a t. háznak határozati javaslatot benyújtani. (Halljuk! Halljuk!) Határozati javaslatom a következő (olvassa): »Határozati jav-slat. Utasítsa a képviselőház a földmívelésügyi ministert egy szavatossági tör­vény mielőbbi benyújtására.« (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: A határozati javaslat fel fog olvas­tatni. Molnár Antal jegyző (olvassa a határo­zati javaslatot). Elnök: A földmívelésügyi minister úr kíván 'szólani. Gr. Bethlen András földmívelésügyi minister: T. képviselőház! A ház több olda­láról e vita folyamán felhangzóit azon óhajtás és annak hangsúlyozása, hogy a földmívelésügyi minister, — tehát én, — a földmívelés fejlesz­tése érdekében bizonyos pre?siot gyakoroljak kollegáimra. Ez nagyon helyes és higyje el nékem a t. ház, hogy erre minden alkalmat fel is ^ használok. (Helyeslés.) És mégis, habár ezen határozati javaslattal szemben azt kell mondanom, hogy szerintem szintén igen kívánatos volna a viszonosság kérdésében is törvényhozásilag intézkedni; bocsánatot kérek, ez elsősorban az igazságügyminister úrhoz tar­tozik, a ki jelenleg nincs itt, s így nem adhat felvilágosítást arra nézve, hogy miképen akarja azt beilleszteni az általános polgári törvénykönyv keretébe, s hogy miképen függ ez majd azzal össze ? Jelenleg tehát én nem tehetek egyebet, mint hogy kérjem a t. házat, hogy a határozati KÉPVEI. N'APLÓ. 1892 — 97. IX KÖTET. javaslatot ez alkalommal méltóztassék el nem fogadni. (Helyeslés a jobboldalon. Mozgás a szélső­balon.) Thaly Kálmán: Részemről csak sajnála­tomat fejezem ki ezen válasz hallatára. Mikor az illető szakminister úrnak jóakaratát halljuk és elismerését tapasztaljuk, hogy bizony ilyen törvényre szükség volna, különös, hogy azért, mert az igazságügyminister úr nincs itt, és nem szólhat e kérdéshez, kéri a határozati javaslatot el nem fogadni. Tudom, hogy nem lehet köte­lezni a kormány tagjait arra, hogy minden ülé­sen jelen legyenek, de mindenesetre mutatja érdeklődésüket, hogy a többi tárcza ministerei ezeu nagyfontosságú tárcza tárgyalásánál távol­létükkel tündökölnek csaknem mindnyájan. (Zaj. Halljuk!) A helyett tehát, hogy szerencsések vol­nánk argumentumot hallani arra nézve, hogy az igazságügyminister azt mondaná, hogy törvény­kezési szempontból így, vagy úgy nincs rá szük­ség; a helyett, hogy az igazságügyminister úr megmondaná, hogy mikor lesz az meg, kény­telenek vagyunk oly válaszba belenyugodni, hogy azért nem fogadhatja el a határozati javas­latot a ministfci* úr, mert a másik minister tár­czájához tartozik, és nem nyilatkozhatik róla. Én azt hiszem, hogy ennél más megoldást is lehetne találni, — és ezért bátorkodom azt indítványozni — hogy hagyjuk a szakasz tárgyalását most függőben, (Zaj.) addig talán megérkezik az igazságügyminister úr is és nyilatkozhatik. (He­lyesléi a szélső baloldalon, b. Bánffy Dezső elnök ismét elfoglalja az elnöki széket.) Elnök: Kíván még valaki szólni: A tételt nem méltóztattak megtámadni, tehát az elfogad­tatik. (Felkáltások a szélsőbalon: Hát a halasztási indítvány? Zaj.) Neményi Ambrus, a pénzügyi bizottság előadója^ A pénzügyi bizottság nevében bátoi^va­gyok kérni a t. házat, méltóztassék a 12. és 15. czímek közt az átruházási jogot megadni, {Helyes­lés jobb felől.) Elnök: Méltóztatik a t. ház a 12. és 15. czímek közt az átruházási jogot megadni? (El­fogadjuk!) E szerint az átruházási jog megadatik. Most következik a határozati javaslat, me­lyet Szemere Huba képviselő úr adott be. Az a kérdés, méltóztatik-e azt elfogadni: igen, vagy nem? (Igen! Nem!) Kérem azon képviselő urakat, a kik azt elfogad­ják, szíveskedjenek fel állani. (Megtörténik. Felkiál tások a szélsőbalon: Többség! Ellenpróbát kérünk !) Kérem tehát azon képviselő urakat, a, kik a határozati javaslatot nem fogadják el, szíves­kedjenek felállni. (Megtörténik.) A többség nem fogadja el. Sehóber Ernő jegyző (olvassa) .• Bevéte 53.525 frt. 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom