Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.
Ülésnapok - 1892-170
a io ili. orsaigos ftléi 1898. m Ararint $-m, esütRi-tSklB, is, a mely grafikus feltüntetése annak, hogy hol vannak amerikai, magán és köztelepek és mennyire segélyezi azokat az állam. No hát én ismerem ezt a táblázatot, melyre a t. minister úr hivatkozott. Az nem tartalmaz azonban egyebet, mint azt, hogy egy pár helyen az állam felállított ugyan kísérleti telepet, de ezen helyek olyanok, a hol szőlőtermelés jóformán nem volt; ellenben oly vidékeken, hol nagyobb szőlőterületeket, nagyobbszeríi szőlőtermelést űztek, az állam sem kísérleti, sem szőlővesszőtermelési telepeket nem állított fel saját költségén. Baranyamegyében pl. egyetlen egy szőlőtelep van, de az sem kísérleti telep. Nem is az állam, hanem Pécs város közönsége állította azt fel, még pedig oly helyen, a hol a hegyi szőlőnek és a szőlőterület különböző talajának természete ki nem ismerhető, Baranyamegyében, tehát azon a negyven egynéhány ezer kataszteri hold szőlőterületen a kormány egyetlen egy kísérleti, vagy szőlővesszőternie lési telepet sem állított fel, sem pedig oda nem hatott, hogy magánosok állítsanak fel ilyeneket. Szóval semmit sem tett a, kormány, hogy a szőlő-új raííltetés müveletét elősegítse. (Úyy van! a szélső baloldalon.) Ha a kormány a szőlők regenerálásában ezt az eljárást követi, a melyet eddig követett, meg vagyok róla győződve, hogy Magyarországon még harrnincz év múlva sem lesz, megközelítőleg sem regenerálva a szőlőtermelés. Egyetlen egy módja van a szőlők regenerálásának, s ez az a mód, hogy ne csak a kormány, hanem maga az országgyűlés is vegye kezébe ezt az ügyet. Azonban nem úgy értem én ezt, hogy az állam nagy költséget fordítson arra, hanem, hogy nagy tevékenységet fejtsen ki; költséget adjon annyit, a mennyi épen szükséges, de én főleg tevékenységet és ellenőrködést kérek. Gondoskodjék arról, hogy az illető helyeken részint államilag felállított szőlővesszőtermelő telepek legyenek, részint pedig, hogy egyesek is állítsanak fel ilyeneket a községekben, mert teljes képtelenség az, hogy a szőlővidéknek a lakosai és birtokosai, a szőlőtermelők, anyaghoz jussanak és szőlőiket beültethessék. Ugyan kérem, Baranyamegye hol vegy& a szőlővesszőket, mikor maga a kormány azt mondja jelentésében, hogy saját telepein nem tudott többet termelni, mint 1,200.000 szőlővesszőt. Már most, ha évenkint mindig csak ennyit fog termelni, mikor lesz a 600—700 ezer hold terület szőlővel beültethető? Magánosoknak is kell tehát ezzel foglalkozniuk, Nem akarok határozati javaslatommal a t. háznak hosszasan terhére lenni; nem akartam azzal egyebet elérni, mint azt, hogy e szőlö-regeneratio gyorsabb tempóban haladjon, mint eddig, hogy a kormány tegye meg a maga részérői azt, a mit megtennie elkerttihetlen kötelessége. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elkerülhetlen [kötelességese pedig az, a mit én határozati javaslatomban proponáltam, mert a nélkül egy vidék sem jut ahhoz, hogy szőlőit beültethesse, és hogy azon fajoknak is ismeretével bírjon, melyek azon talajnak meg is felelnek. (Igaz! tígy van! a szélső baloldalon.) Á t. minister úr az én határozati javaslatomat olykép magyarázza, mintha én azzal azt akarnám elérni, hogy az állam teljes mértékben vegye kezébe a regeneratiot. No, t. képviselőház, ezt nem terveztem; ilyen intentiot határozati javaslatom nem is árúi el. Az csak azt czélozza, hogy az állam mindenütt módot és alkalmat nyújtson az illető vidéknek, hogy a szőlőveszszőt megkapja, és így alkalma legyen magára az ültetésre, és később betanulván az oltást is, az oltásra, és ekképen módja legyen legalább 5 —6—-10 esztendő alatt azon szőlővidéket regenerálni. De ha ezt nem teszi meg az állam és a kormány, akkor, a mint már előbb is mondtam, harmincz év múlva sem érjük el az elpusztult szőlők regenerálását. Mit csinált Francziaország ? Francziaország megadta erre a módot a szőlőtulajdonosoknak, mert szőlővessző termelő, és kísérleti telepeket állított fel az állam, és a társadalom egyaránt. Ne feledjük el azonban a különbséget a magyar és a franczia társadalom közt, főkép az anyagi viszonyok tekintetében. A ki ily értelemben, és ily módon akar Magyarországon eljárni, az Magyarország nemzetgazdaságának ezen fontos ágát tökéletesen tönkre fogja tenni, és ekkor be fog következni, — vigyázzanak reá, — rövid idő alatt az, hogy megszűnik Magyarországnak borkiviteli képessége, s elvesztjük a piaezokat. Ezen művelet mellett, a melyet az állam és kormány véghez visz, 30 év múlva, ha valamikor mégis annyira jutna az a szegény ember, hogy beültethetné szőlőjét, akkor azzal a kellemetlenséggel fog találkozni a termelő, hogy nem tudja borait eladni, mert akkorra már elvesztette Magyarország borpiaezait. (Úgy van! bal felől) Nagyon megfontolandó dolog ez, és ezért az én javaslatom nem kíván valami sok költséget, hiszen alig száz, vagy talán kétszázezer forint, a miről szó lehet, s a mibe annak keresztülvitele esetleg kerülne. Hát a magyar sző lő mívelő nép, és így Magyarország foldmívelő népének jóformán legnagyobb része, ennyi áldozatot nem igényelhet-e az országtól ? Háta magyar országgyűlés nem köteles-e ennyit tenni azért a magyar népért, melynek ' adójára az országnak szüksége van? Azt gondolom, hogy ennyit a ma-