Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-168

292 168. országos ülés I8»fc. febroár S8-S,n, kedden. vagyunk az első nehézségeken, van helye a hitelszövetkezetek rendezése, és fejlesztése ügyében tovább menni, és miután erre vonatkozólag határozati javaslat adatott be. kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a Hortoványi t. képviselő úr által beadott határozati javaslatot nem fogadhatom el. Nem fogadhatom el pedig nemcsak azért, mert azou indokolás ellen, a melylyel ő azt kísérte, sok és számos kifogásom lenne, a melylyel a t. házat ma fárasztani nem merem, és nemcsak azért nem fogadhatom el, mert az elfogadás által utóbb az indokolást is magamévá tenni látszanám, hanem el nem fogadhatom tartalmánál fogva sem, mert a t, képviselő úr csak a kisbirtokosokra akarja a hitelszövetkezeteket alakítani. Azt hiszem, fél megoldás lenne a hitelszövetkezeteket csak a kisbirtokosok számára alakítani, mert először: mi nemcsak hitelszövetkezeteket, hanem általában szövetkezeteket akarunk alakítani. (Helyeslés.) És ezen tárcza körében nem annyira a hitelszövetkezetek, hanem általában a szövetkezetek létesítésének feltételei tartoznak. Vannak olyan szövetkezetek, — és ezek előfeltételei és emeltyűi a gazdaságnak, — a melyek nemcsak a kis-, nemcsak a közép, hanem a nagybirtokosokat is érdeklik, mert olyan kérdésekről van szó, a melyeket csak a szövetkezetek oldhatnak meg. Én tehát nem a kisbirtokosokra, nem is a birtokosokra kívánom a szövetkezeteket kiterjeszteni, hanem általában minden mezőgazdasági iparviszonyokia. (Helyeslés.) Ilyen alapon leszek bátor* törvényjavaslatot előterjeszteni, és ez az indoka annak, a miért Hortoványi képviselő úr határozati javaslatát el nem fogadom A másik ellenvetés a mi itt felhozatott, Bujanovics képviselő úrnak az az érvelése volt, hogy a szeszgyárak nálunk hanyatlóban, pusztúlóban vannak; a mivel gr. Károlyi Sándor t. képviselő úr az iszákosság terjedését hozta kapcsolatba. Hibáztatva volt a kormány, hogy a regálé félszeg kihasználása által elősegíti, vagy legalább nem gátolja meg az i*zákosság terjedését. T. ház! Ha valamely iparág hanyatlása, vagy emelkedése miatt egy kormány felelőssé tehető, vagy az javára írható : felelőssé tehető az első esetben akkor, ha az adott körülmények közt minden kimeríthető eszközt föl nem használt arra, hugy valamely bajt elhárítson any~ nyira, a mennyire az adott viszonyok közt lehetett volna, vagy valamely fejlődő ügyet elő nem nem mozdított, a mennyire lehetett. Egyedül ez a mértéke az igazságos és helyes bírálatnak, és nézetem szerint, ilyen módon kell nálunk is a mezőgazdasági ipart és ebben a szeszgyárakat is helyesen megítélni. (Helyeslés a jobboldalon.) A conjunctúrák olyanok voltak, — ez mindenki előtt ismeretes— 1887-ben, olyan túltermelés volt nálunk szeszben, hogy ez egyenesen arra vezetett volna, hogy a kisebb gyárosok és nagyon természetesen ezek közt a mezőgazdasági gyárak mind megbuktak volna. Ideig-óráig a nagy, az ipari gyárak, a melyek olcsóbban termelnek, uralták volna a helyzetet. Meddig lettek volna képesek az ipari szeszgyárak a helyzetet uralni, szintén nem volt bizonyos, mert az egymásközti és a külfölddel szemben való verseny magasságánál és a túltermelésnél fogva oly concnrrentiának voltak kitéve, hogy már akkor csak igen kedvező viszonyok között voltak képesek fennállani. Ily körülmények között voltunk kénytelenek, — nem én, hanem elődöm, — a szeszadó roformjára gondolni. Az érdekeltek hozzájárulásával, merném mondani kívánságára, állapíttatnak meg a szeszadótörvény határozniányai. S bármikép ítéljék meg őket, egyet tőlük meg nem tagadhatni, s ez az, hogy nem csak nagy jövedelmi forrást nyitottak meg az államnak, hanem hogy elejét vették az ipar további hanyatlásának is. Ez tette lehetővé, hogy szesziparunkat azon színvonalon fentarthattuk, sőt hogy a növekedő; szeszfogyasztáshoz képest a szesziparnak, és így a szeszadónak is bizonyos emelkedésére számíthatunk. Nem tagadom, hogy midőn a szeszadótörvényt tárgyaltuk, a mezőgazdasági szeszfőzdéket bizonyos előnyben részesítettük és azon voltunk, hogy, az ipari szeszgyárakat lassankint szűkebb térre szorítsuk, s a teret engedjük át amazoknak. Ha azt keresem, hogy ez a kívá nalom, mely nemcsak a kormány, hanem mindenki kívánalma volt, valósúlt-e: sajnálatomra nemmel kell felelnem. A termelési kör, melyet a mezőgazdasági szeszgyárak ezelőtt elfoglaltak, nem növekedett, az ipari szeszgyárak köre ugyanaz maradt, és ezek helyét amazok még részben sem tudták elfoglalni. Üe azért, ha igaz bírája akarok lenni a mezőgazdasági szeszipar mai helyzetének, azt nem mondhatom, hogy az adóban van a báj. A kérdést nem a szerint lehet megítélni, hogy egyik vagy másik gyár félreeső helyen, kedvezőtlen viszonyok között nem képes a concurrentiát kiállani és elpusztul. Az ismérvet az képezi, hogy a mezőgazdasági szeszgyárak termelése növekedett-e, vagy sem ? S a válasz az, hogy van egy kis emelkedés, de oly csekély, hogy számba sem venném; 1891-ről 1892-re a termelés 239 ezer hektoliterről csak 260 ezer hektoliterre emelkedett. A termelésre nézve tehát csak nagyon szerény, [az akkor reméltnél sokkal kisebb fokozódás állott elő. De viszont azt sem lehet mondani, hogy e gyárak szűkebb terére szorítkoztak, mert hisz termelésük mégsem apadt, hanem nőtt. És ha belterjesség, életképessség szempontjából ítélem meg a gyárakat, még egy, határozottan kedvező