Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-168

278 1*- Orsüágog fííés XWá. február 88-án, kedden, A só árának leszállítása is szükséges, mert nem természetes állapot, hogy oly országban, melynek annyi a sója, hogy az egyes helyeken jelentkező új sóforrásokat úgyszólván erőszakkal kell betemetni, hogy a csempészet megakadályoztassák: az emberek életfentartására okvetetlenül szükséges só oly magas áron adassék el. De lehetetlen a só árának fentartása marha tenyésztésünk szempontjából is. Marhasót a kormány nem képes előállítani, legalább azt mondják, eddig nem találtak fel oly eszközt, melylyel a sót úgy lehetne átalakítani, hogy azt ember ne használhassa. Ha valóban attól kell tartani, hogy a marhasót emberek is használják, ne tessék előállani azzal, hogy Magyarország közgazdaságilag emelkedik, mert ez a félelem nem az emelkedésnek, hanem a pauperismus legnagyobb mérvű terjedésének bizonyítéka. (Úgy van ! a szélsőbalon.) Ott van a tűzkár elleni biztosítás kérdése is. A beliigyministerinni költségvetéséből láttuk, hogy községeink községi adója mennyire emelkedik, hogy az 50°/o os és azon felüli községi pótadó még a tűrhetőbbek közé tartoz'k de van 3—4—5, sőt még 600°/o es pótadő is. Szerintem ott, a hol a községi pótadó eléri az állami adó mértékét, ott nincs egészséges existentia. Legutóbb behozták a községi tűzoltók üdvös rendszerét Elismerem, hogy ez szükségei volt, de eredménye az lett, hogy ez által a községek teherviselése megint emelkedett a nélkül, hogy a tűzkár elleni biztosítások díjai kellően apasztattak volna. Szükséges, hogy a kormány kiterjeszsze figyelmét a tűzkár elleni biztosításra is, szükséges, hogy azt általánossá, kötelezővé és államivá tegye. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Szükséges, t. ház, a gazdasági ismeretek terjesztése is. Egy ily földmívelő államban, mint a minő a mienk, valóban bámulatra méltó az, hogy elemi iskoláinkban mily kevés gond fordíttatik arra, hogy ép azon néposztály gyermekei, melyek a földmívelésre lesznek hívatva, a földmívelés elemi ismereteibe sem vezettetnek be. Szükségesnek tartom a tanítóképzőkben oly tanítóknak minél nagyobb számban való nevelését, kik a népiskolákban ezen elemi ismeretek tanítására képesek lesznek. De nagy anomália uralkodik a gazdasági ismereteknek a legmagasabb fokon való terjesztésében is. Magyarország legvagyonosabb földbirtokos családjainak fiai a budapesti egyetemen nyerik legmagasabb kiképeztetésüket. Ősidőktől fenmaradt szokás, s azt hiszem, sokáig is így fog lenni, hogy a legnagyobb, a leggazdagabb családok gyermekei egyetemi, s különösen jogtudományi kiképzést kívánmk nyerni. Ezeknek lehetetlenné tétetik az, hogy ép azon foglalkozás ismereteibe, a melyre később mindnyájan vissza fognak térni, tudniillik a gazdasággal való foglalkozás ismereteibe bevezettessenek. Tudom én azt, hogy egy legmagasabb gazdasági intézetnek az egyetemmel együttesen való felállítása terveztetik, de vájjon mikor fog bekövetkezni azon idő, és lehet-e addig is nélkülözni, hogy ezen földbirtokos családok Budapesten nevelkedő gyermekeinek a mezőgazdasági ismeretekbe való bevezetése lehetővé tétessék? Egy más körülményre is kénytelen vagyok kiterjeszkedni. (Halljuk! Halljuk!) Az 1893. évre vonatkozó első indemnitás tárgyalása alkalmával múlt esztendei november hó 28-án Szalay Imre képviselőtársam a kormány elleni bizalmatlansági szavazatát indokolván, azt részben a kormány közgazdasági politikájára alapította, és azt mondotta, hogy a Magyarországból Voralbergbe és Tirolba szállítandó gabona után ezen czím alatt, hogy »Landeszol!«, a búzának és kukoriezának 100 hektoliterje után 38 frt vámot szednek. (Felkiáltások: Talán 38 krajezárt?) Engedelmet kérek, én idézek. Wekerle Sándor ministerelnök és pénzűgyminister: Száz hektoliter után! Kun Miklós: Igen, száa hektoliter után! (Az más!) A rozsnak és hajdinának 100 hektoliterje után 45 frt, a zab 100 hektoliterje után 67 frt vám szedetik. Miután erre a kormány eddig nem nyilatkozott, daczára annak, hogy az indemnitás tárgyalása alkalmával a kormány több tagja jelen volt, nem tudjuk, miben áll a dolog, ezért én bátor vagyok azt az egyenes kérdést a t. foldmívelési minister iVrhoz és a kormányhoz intézni, való e az, hogy a Voralbergbe és Tirolba szállítandó gabona után úgy, mint előbb mondottam, ezen vám »Landeszoll« czímén kivettetik és beszedetik. Ha ez való, t. képviselőház, miként egyeztetheti ezt össze azon vámközösségi rendszerrel, a mely, mint tudjuk, nem engedi meg Ausztria és Magyarország közt vámvonal fölállítását, és ha ez csakugyan így van, tehát törvénytelenül, szándékozik-e a t. kormány e törvénytelenség megszüntetésére a legrövidebb idő alatt a legerélyesebb intézkedéseket megtenni? (Élénk helyeslés a szélsőbalon ) Heckenast György t. képviselőtársam tegnap itt szóba hozta a len- és kendertermelésnek a terjesztését és a t. kormánynak figyelmébe ajánlotta, különösen tekintettel egy vidékre, a mely fekvésénél fogva is ezen termelési ágra és iparágra nézve a legkedvezőbb és e vidék oly szomorú helyzetben van, hogy évek óta vizáradások öntik el, minek következtében a vagyonosodás a gazdasági misériák miatt igenigen alászállott. Megnevezem, nem haza beszélek. Ez a vidék Komárom megyének csallóközi vidéke, de azt hiszem, Pozsony megyének csallóközi vidéke is ilyen. Komárom megye egy