Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-158

16 158. országos ülés 1893, február 16-án, csütBrtöbRn, ható-e és miután mindenki megegyezik, hogy közigazgatásunk mai rendszere nem jó, mert működése nem jó, tehát maga a rendszer sem lehet jó, (Helyeslés a szélsőbalon,) tehát ezt gyökeresen meg kell javítani: mindaddig, a míg ez be nem következik, addig nekünk anagramma verset írni a mai rendszer felett és egy ily rangosztály rendszerbe belekényszeríteni az embereket, a munkát és szolgálatot, legalább is időelőtti. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Miről van itt szó? Nem arról, hogy scalába szedjék a tisztviselőket; nem is az volt a t. ministerelnök úrnak sohasem a szándéka, sem az ígérete, hogy ez következzék be; hanem mi volt a szándéka? Az, hogy javítson a tisztviselők anyagi helyzetén. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) így értetett ez, ez volt a kilátás, ez volt az ígéret s ez volt az a siker, melyet a t. ministerium kilátásba helyezett. Eveken keresztül mindig csak a tisztviselők helyzetének javításáról volt szó; de a tisztviselők maguk sem, de mi sem értettük ez alatt azt, hogy rangosztály szerint lesz majd a segély, hogy sealába lesznek majd szedve. Azt mondja a t. ministerelnök úr, és erre csak mellékesen térek ki, hogy csak körülbelül 1 millió s néhány százezer forint javítást ígért és a törvényjavaslat éppen két akkora javítást rendszerez, tehát megvárja tőlünk, hogy a választásoknál tett ígéreteinket legalább is duplán váltsuk be. (Derültség bal felöl.) Erre vonatkozólag egyet vagyok bátor a t. ministerelnök úr figyelmébe ajánlani s ez az, hogy a választásoknál igaz, hogy mi is teszünk ígéreteket s ezek között a leggyakrabban ismételt az, hogy a t. kabinetet és ezt a többséget el akarjuk onnan seperni és el is fogjuk. {Derültség bal felöl.) No hát annyi bizonyos, hogy teljes buzgalommal törekszünk azon, hogy ezt az ígéretet csakugyan duplán teljesítsük. (Élénk helyeslés és derültség bal felöl.) De ez mellékes. Egy bizonyos, és ez az, hogy sem a többség nincs még ma a kezünkben, sem a korona megbízását nem bírjuk s így Ígéreteink teljesítéséről osak akkor lehet szó, ha a többség vagy a korona megbízatása, sőt mind a kettő birtokunkban lesz. (Igaz! Úgy van! szélsőbal felöl.) És mi tökéletesen meg vagyunk győződve, hogyha ebben a helyzetben leszünk, sem felében, sem duplán, hanem a maguk egészében teljesítjük Ígéreteinket (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) A t. ministerelnök úr pedig vigyázzon arra, hogy ő, ki most mind a többséget, mind a korona megbízatását birja, s meg vannak programmjában az ígéretek is, miként fogja ezeket teljesíteni. (Tetszés bal felől.) Mondom tehát, hogy az eredeti kiindulási pont, a valóságosan kitűzött ezél, a világosan megtett ígéret abból állott, hogy a tisztviselők helyzetén javítsunfe. Ez elől nem zárkózhatunk el határozati javaslatunkban sem. Ez is azon az alapon áll, hogy a mennyiben a t. kabinet a tisztviselők anyagi helyzetén javítani akar, a mennyiben ezt az állam pénzügyi helyzete megengedi, a melyet pedig a t. kabinet ismerhet legjobban, azt mi magunk is támogatni készek vagyunk. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De mielőtt ezt a rendszert melyet mijónak nem tartunk, petrificálnók, mielőtt e köntöst, melytől nem tudunk hamarosan szabadulni, rászabnók és rávarrnók tisztviselőinkre, az előtt nem akarjuk, hogy ezen törvényjavaslat és általában azon elv, a mi ebben le van téve, megszavaztassák. Az összeget megszavazzuk, felhatalmazzuk a kabinetet arra, és ez mindenesetre nagy és jelentékeny bizalom, hogy azt úgy, miként a törvényjavaslatban van, s körülbelül ugyanazon kulcs szerint a tisztviselők segélyezésére fordítsa, de ne ezen rendszerben, és ne ezen javaslat alapján. (Igaz! Úgy van! Helyeslés a szélsőbalon.) A ministerelnök úr tagadja, hogy ezen javaslat a bureaucratismussal bármiféle összeköttetésben állana, vagy a javaslat által vázolt rendszer és a bureaucratia körülbelül rokon természetű volna. (Wekerle Sándor ministerelnök tagadólag int.) Bocsánatot kérek, a ministerelnök úr maga is hivatkozik arra, hogy nálunk — már mint ő mondja — ezen napidíj-osztály rendszere, noha sokkal kisebb keretben, 100 év óta fennáll. Mit tesz ez? Azt teszi, hogy a cancelláriánál, a helytartó-tanácsnál, továbbá a só-, a harminezad és a bányahivataloknál, szóval a camaralis tisztikar tisztviselőinél, tehát mégis igen jelentékenyen szűkebb körben fennállott. De ha száz évre visszatekintünk: mi volt akkor Magyarországon? Volt egy absolutisticus autoerata rendszer József császár alatt, a ki egyáltalában, tekintet nélkül a magyar nemzet óhajtására, akaratára, történetére és szükségleteire, önkény uralommal hozta be ezen rendszert, vagy hozott be ehhez hasonló rendszert Magyarországba. (Igaz! Úgy van! a széhőbalon.) S a midőn az előadó úr azt mondja, hogy vonatkozásképen ez a rendszer 1851-től kezdődött, kérdem: akkor is micsoda rendszer volt? Volt a Bach-rendszer. Hát a midőn a ministerelnök úr azt mondja, hogy nem új nálunk ez a rendszer, ebben sem neki, sem az előadó úrnak nincsen igazsága. Az absolutismus igenis ismétlődött nálunk: ez nem új; de magyar nemzet nemzeti intézményei között ez sohasem foglalt helyet. (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) Ennek egyes részletei becsempósztettek; ily becsempészési kísérlet történt több ízben, de egész terjedelmében, egész meztelenségében csak most akar inauguráltatok