Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-158

168. orsaftgos ülés 1883. február 16-án, esütSrtökSn. 17 (Igaz! Úgy van! a bah és szélsőbalon.) Ezért mondottam, hogy ez nálunk új. A rangosztálykérdés az én előterjesztésemben összefüggésbe hozatott a czímkérdéssel s a rangkórság társadalmi kérdésével, és a ministerelnök úr maga is eonstatálta, hogy ezen rangos czímkórság társadalmunkban megvan, de kifejtette s törekedett bebizonyítani, hogy ezen javaslat rendszerének ehhez igen kevés köze van, s kijelentette, a mit én valóban nagy elismeréssel veszek tudomásul, hogy a rang- és czímkórság káros és bizonyos tekintetben veszélyes volta felől ugyanazon nézete van neki is, mint nekem, a különbséget csak annyiban állí totta föl, hogy ne a törvényhozástól, ne a kormánytól és ne e törvényjavaslattól várjuk annak megszűnését, hanem dolgozzunk azon a társadalom minden rétegében. Helyes; elfogadom ezen okoskodást, hanem azt megengedi a ministerelnök úr, hogy maga a, kormányzat és az igazgatás összes közegeivel szintén a társadalomhoz tartozik, sőt talán Schvarcz Gyula képviselő úr megengedi azt is, hogy a mi tisztviselői karunk sokkal nagyobb, létszám tekintetében is, mint San Marino, An dóra, sőt hozzáteszem mint Montenegró összes lakosságával együtt; (Derültség bal felől.) hiszen legalább fél milliónyi — hogy úgy mondjam — lélek dolgáról van itt szó, szám szerint véve ezt. No én biztosítom arról a t. ministerelnök urat, hogy ha az összes állami kormányzat és közigazgatás közegei közt, úgy az élőszóval, mint az írásban való érintkezésből az összes czímzés mellőztetni fog, akkor azt a táradalom megérzi rögtön, eltanulja hamarosan és társadalmi intézménynyé erősíti igen rövid idő alatt. (Eelyesléa a szélső baloldalon.) Az a sok tekintetes, nagyságos, méltóságos, magas és nem magas czímezés, a mit a hivatalok egymás közt írásban úgy a levelek ezímzet-felírataiban, mint maguknak a beadványoknak megszólító felirataiban alkalmaznak, maga az a tekiutetes, nagyságos, méltóságos és nagyméltóságú czím, a mely a hivatal nevével kapcsolatban alkalmazásba jön, évenként, az összes beadványokat figyelemben véve, több mint 30 milliószor íratik le. (Derültség a bal- és szélső baloldalon.) Ha ez mellőztetnék, valamivel kisebb lehetne ez az összeg és mégis jobban lennének segítve, javadalmazva a tisztviselők. Tehát ez még a tényleges munka tekintetében is nemcsak fölösleges, hanem káros is. Mihelyt az állami összes kormányzati és igazgatási hivatalok maguk közt úgy élőszóval, mint írásban az összes titulaturákat mellőznék, a társadalom azonnal levonná ebből az üdvös következtetést. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Azért üdvözlöm pedig szívesen a t. ministerelnök úr beszédében tanúsított felKÉPVH. NAPLÓ. 1892—97. IX. KÖTET. fogást, mert most már nagyobb reménységgel fogjuk mi — én és elvbarátaim — majd a részleteknél javaslatba hozni azt, hogy a kormány a maga rendelkezésére álló hatalommal és kötelességérzettel tiltsa meg az ország összes hatóságainak (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) a czímzések használatát. (Helyeslés a szélsőbalon.) A tekintetes, nagyságos kir. tanácsos alispán úr helyett legyen csak alispán úr. A tekintetes királyi táblák helyett csak tisztelt királyi tábla, (Derültség jobb felöl és felkiáltások: Nagyon tisztelt!) a tekintetes törvényszék helyett tisztelt törvényszék. Bocsánatot kérek, t. ház, abban az egy tisztelt szóban meglehet nyugodni azért, mert azt írásban és nyomtatásban helyettesíteni lehet egy t. betűvel és az legalább sem írást, sem munkát, sem költségét oly nagyot nem vesz igénybe. De a magas és nagyméltóságú minister czímzés helyett is talán elég volna a ^minister úr«. Hiszen a vármegyék közönsége ma már bevett divatként elsajátította azt a nemcsak helytelen, oktalan, hanem utálatos szokást is, hogy már irataiban, felirataiban és correspondentiáihan a nagyméltóságú minister czímzéssel nem elégszik meg, hanem magas ministeriumot ír. (Derültség a szélső baloldalon.) Magában az egyházi rendben, maguk közt az egyházi férfiak közt is annyi mindenféle a czímzés! már pedig eredetileg nem volt sok, és nem is volna megengedhető, hogy sok legyen. Hiszen magának a római pápának a sanctissime czímén kivűl a reverendissime talán elég volna, és talán ez volna az egyetlen, a mi talán még a régi rossz szokás szerint is használható. De ma a világi kitüntetésekkel összekeverve még az egyházi főrendek tagjai is afféle világi és egyházi czímzéseket használnak, hogy szinte föl kell kérnem a t. előadó urat, világosítson föl bennünket arról, hogy ez is a franczia forradalom nemes vívmányai közé tartozik-e. (Élénk derültség a szélső baloldalon.) Ismétlem, hogy úgy én, mint elvbarátaim majd a részleteknél formaszeríí határozati javaslatot nyújtunk be, és ebben a t. minister úrnak is támogatására, hogy az elfogadtatik és az ő cabinetje által ez a szép és okos dolog végrehaj tátik, bizton számítunk. Engedje meg már most a t. ház, hogy áttérjek a logikára; s itt Schvarcz Gyula t. képviselőtársam is és többen a szabadelvű párt szónokai közül, maga a ministerelnök úr is concedálták, hogy hát hagyjuk el a rangosztály kifejezést, mert ők maguk sem tartják helyesnek és czélszerünek s tegyük helyébe a fizetési osztályozást, a díjosztályokat. De hisz ezzel sincsen megoldva a kérdés; akár fizetésnek nevezzük az osztályt, akár rangnak, akár napidíjnak. Az osztályozásnak a rendszere az, a mi a józan észszel össze nem egyeztethető. 3