Képviselőházi napló, 1892. IX. kötet • 1893. évi február 16-márczius 6.

Ülésnapok - 1892-158

12 158. országos fllés 1893. február 16-án, csütörtökön. tekintetben nekik is hasznukra válik. Hogy vájjon ezek a hivatalnokok 40 év alatt feljutnak-e oda, nem tudom, de azt tudom, hogy ha a külső és a belső szolgálat között létre is hozatik ez az összefüggés, ez legfeljebb az állami alkalmazottak azon részének fog előnyére válni, a mely az úgynevezett fogalmazási szakban működik. Hogy a vidéki kezelési hivatalnokok, kevés kivételével, hogyan hozatnak összefüggésbe a központi szolgálattal és hogyan jönnek be a központba a kezelő hivatalnokok, a kiknek ezreivel és ezreivel állunk szembtn, azt felfogni nem tudom. (Helyeslés bal felől.) Ez tehát mindenesetre igen gyenge vígasz. (Úgy van! a baloldalon.) En azonban nem is így értettem a dolgot, hanem úgy, hogy azok, a kik magasabb állásokban vannak, tehát állásuk fontosságánál fogva könnyebben eljuthatnak a tűzhöz, mint az úgynevezett misera plebs contribuens, a kinek hallgatni és vigyázni kell, hogy baja ne történjék. Hogyan áll e tekintetben a dolog? A központban például vannak állami alkalmazottak, a kik javadalmaiknak 40—70 százalékával fognak honoráltatni; ellenben a kezelők 'átlaga ugyancsak a központban, — miután állásuknál fogva távol állanak a forrástól, — átlag 8 — 9 százalék emelésben fognak részesülni. Hogyan van továbbá a külszolgálat; a külszolgálatban vannak állások, a melyeknek javadalma 28 százalékkal is emeltetik, míg a kezelőség átlaga 7 százalék emelésben részesül. így értettem én ezt, t. ház, és úgy akarom ma is érteni, hogy t. i., a kiknek elég salyuk és fontosságuk van az alkotásokra valamelyes befolyást gyakorolni, azok érvényesítették a maguk aspiratioit, azok a gyengébb kategóriák, ellenben a melyeknek sorsáról első sorban volt és van szó, (Helyeslés bal felöl.) maradnak, a mik voltak. A t. ministerelnök úr nekem azt a felfogást is imputálta, hogy az előléptetési viszonyok egészben rosszabbak maradnak, mint voltak. Ezt én nem mondtam. (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »Nem ok nélkül panaszoltatnak az előléptetési viszonyok, melyek egyes állami alkalmazottakra nézve hátrányosabbakká válnak. Nem mondom a nagy eontingenseknél, de hátrányosabbakká válnak igen sok szolgálati ágnál.« Ezt mondtam, és a mit mondtam, annak ura is akarok lenni. (Halljuk! Halljuk!) A száintiszteket említettem fel. Itt azonban egy kis lapsust követtem el, ezt elismerem, bár nem egészen, mert ezekre nézve az előléptetési viszonyoknak az a hátránya van, hogy a számtisztek legalsóbb kategóriájában az alkalmazottak száma emelkedik a jelenlegivel szemben; ellenben ha szétosztatik központi és kezelő személyzetre : az ötszázasban volt ötven, most bejönnek az egyszázas contingensbe. Hogy ezek hol fognak elhelyeztetni, ezt nem tudom, de az bizonyos, hogy a száz között az előléptetés nehezebb, mint az ötven között. De nem erre helyezem a súlyt. Itt vannak például a fogyasztási adószedők, hogy egynehány kategóriát kiemeljek. Ok eddig a IX. rangosztályban voltak, ezentúl, gondolom, a X. rangosztályba fognak Boroztatni; eddigi fizetésük 800—1000 frt volt, ezentúl ezernél meg fognak állani és kinevezés alá kerülnek. Hát ezekre nézve előnyösebbek az előléptetési viszonyok ? (Helyeslés bal felől) Wekerle Sándor ministerelnök éspénzÜgyminister: Tőlük csak négy osztályt kívánunk! Horánszky Nándor: Erre is rá fogok térni. Azok contingense, a kik eddig a X. napdíjosztályban voltak, 800 frtról fölemelkedhettek újabb kinevezés nélkül 1200 frtra; most ugyanezek loOO-nél megállanak és eléjük árkot húznak, melyet átugrani nem könnyű, mert itt a kinevezés kezdődik. (Úgy van! a baloldalon.) Hogy ne csak a magam argumentumaival álljak elő, hanem magoknak az érdekelteknek a felfogását is jelezzem, bátor leszek a fogyasztási adószedők kérvényéből egy pár sort felolvasni. (Halljuk! Halljuk!) »A királyi fogyasztási adóhivatali főpénztárnok rangvesztés következtében hosszú szolgálati idő után, előmenetellel való megjutalmazhatás hiányában, még élte alkonyán is 1000 frt fizetésben marad.« Megakadt tehát az 1000 forintnál, és ha valami nagyobb ero onnan ki nem mozdítja, előbbre nem mehet. Gondolom, ez tény, a melyet kétségbe vonni nem lehet, (ügy ran! a baloldalon.) Még frappánsabb a postahívatalnokok collective előterjesztett kérvénye, a kik az alsó kategóriában működvén, bizonyára nem vállalkoznak arra, hogy igazságtalanságot panaszoljanak, mert a torkukra forrhatna. Kérvényükben a következőket mondják: »E szerint a tisztek fizetési maximuma 1000 trtig terjedne, holott eddig ugyanaz minden megszorítás nélkül 1200 frtig emelkedett. Tehát a tiszti fizetés maximumát 200 frttal lejebb szállította a törvényjavaslat. Sérelmes, — a törvényjavaslat, — továbbá azért is, mert az 1200 frt magasabb fizetést nem az eddigi fokozatos előléptetés, hanem újabb kinevezés útján teszik lehetővé.« Ezekkel szemben tehát nem lehet azt mondani, hogy bizonyos kategóriáknál, nem mondom, hogy az összes alkalmazottaknál, nem áll az, a mit mondottam, hogy t. i. az előléptetési viszonyok hátrányosabbakká válnak, mint voltak eddig. Ezt állítottam, documentáltam és doeunientálom, sőt ha egy összehasonlító statisztikára is vállalkoznám, nemcsak ezekben az ágazatokban,