Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-142
90 1Í2. országos ölés 1893. január 24-én, kedden. fogja, hogy ily anyagból szakszerű kritikát raon dani nem lehet. Mindnyájan tudjuk, hogy a közbiztonság terén némi javulás van; de hogy még messze vagyunk azon állapotoktól, a melyek ha nem is tökéletesek, de legalább elszívelhetők, az is bizonyos. Mindenekelőtt constatálni akarom, a mit mindig elismertem, hogy a csendőrségi intézmény, mint ilyen, jó; szükséges azonban azon sok javítás. Ezeket már a múlt évben elmondtam, azokra tehát visszatérni nem akarok. Szükséges mindenekelőtt, hogy Magyarországon szüntettessék meg a professionatus csavargás, mert annyi csavargó, mint Magyarországon, a világ semmiféle államában sem létezik. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) Talán méltóztatik tudni, hogy Francziaország a vagabondage megszüntetésére ezelőtt 3 évvel egy drákói szigorú törvényt hózott, a melynek értelmében minden egyén, ki bizonyos idő, gondolom, 5 év alatt háromszor csavargásért büntettetik, ipso facto deportáltatik valamely tengeren túli tartományba, m°rt ezen egyéneknek ellenőrzése rémítő költséggel jár. Ezen hivatásszerű csavargók és koldusok ne zavarják folyton az ország békés és adófizető lakosait. E szempontból kérem a t, belügyminister urat, méltóztassék az ország határait jobban vigiláltatni, mert Magyarország határai egészen szabadok. Magam is közel lakom a határhoz és tudom, hogy Styriából bejön, a ki akar. Ott még csend őrállomás sincs a főközlekedési úton; bejönnek tehát hozzánk a professionatus csavargók, a kiket Ausztriából kitolonczolnak és itt mintegy Eldorádóra találnak. Tlialy Kálmán: Hanem Kronawettert kikergették! (Mozgás.) Pázmándy Dénes: A másik rendkívüli csapás a vándor czigányok garázdálkodása. Úgy tudom, hogy ezeket a kormány január 31-ikéig össze akarja számláltatni; azonban az e tárgyban kiadott rendelet nincs jól megfogalmazva, mert nincs megmondva, hogy mily czigányokat írjanak össze? Tudok városokat és megyéket, melyek a ministertől már is kértek utasítást, hogy voltaképen minden czigány nemzetséghez tartozó egyént írjanak-e össze, vagy pedig csak a vándorló czigányokat, t. i. azokat, a kik nem bírnak állandó lakással. Azt hiszem, 31-ike közel van, s így a t. minister úr újabb és körülményesebb utasítást adhatna. Ezek az egyének össze fognak íratni, lesz Magyarországon mintegy 50—80 ezer ilyen vándor oláhezigáuy ; de ezen érdekes népségnek összeírása még nem elég, azután fog felmerülni a kérdés, hogy mit fognak vele csinálni? Van-e a minister úrnak erre nézve már valami megállapított terve? Én foglalkoztam evvel a kérdéssel, és sok szakembertől kérdeztem meg, hogy hogyan lehetne Magyarországot ettől a csapástól megmenteni. (Halljuk! Halljuk!) Többféle terv van. Némelyek azt hiszik, hogy a vándor czigányokat dologházakban kell concentrálni. Ez rendkívül sok pénzbe kerül s ezért kivihetetlen Mások azt mondják, hogy el kell venni tőlük a gyermekeket, (Halljuk! Halljuk!) s azokat felügyelet alatt kell nevelni, hogy így belőlük más. rendesebb viszonyokhoz szokott egyének váljanak. Eltekintve attól, hogy ez oly inhumánus eljárás volna, a melyet a művelt világ előtt nehéz volna okadatolni, ez rendkívül sok pénzbe kerülne, Én tehát nem látok más módot, mint követve a franezia példát, azokat az egyéneket, a kik huzamosabb idő óta csavarognak és állandó lukassal nem bírnak, el kell távolítani. (Felkiáltások jobb felől: Hová?) Megmondom hová. Nekünk nincsenek tengerentúli tartományaink és coloniáink, de van még olyan terület Európában, a mely még ilyen egyéneket is befogadna. Ott van továbbá Afrika, Egyptom, az olasz és franezia tartományok a Veres-tenger mellékén; ezeket az egyéneket máshová szerintem, mint Afrikába nem lehet elvinni. (Derültség a jobboldalon.) Ez így mondva és hallva talán furcsának tűnik fel ; azonban meg fogja látni a t. ház és a t. kormány, hogy nem fog más eszköz akadni, mert ez a legolcsóbb és a legbiztosabb. Ezek után áttérek a csendőrségi intézmény kritikájára. (Halljuk! Halljuk!) A csendőrségi intézmény nálunk nem kielégítő, részint a létszám csekélysége, a zsoldnak kicsinysége és harmadszor az ezen intézmény csekélységéhez s az ezen intézményhez magához nem kellőleg illő túlszigorú katonai fegyelem miatt. (Ellenmondás a jobboldalon.) Bocsánatot kérek, a katonai fegyelemnek a csendőrségnél nagy híve vagyok. De méltóztassanak megengedni, hogy más a kaszárnyai és más a csendőrségi katonai fegyelem. Azt, hogy a csendőr a szolgálatban katonai fegyelem alatt legyen, a mi a fegyverviselést és a katonai köteléket illeti, helyeslem; de az a pedan? katonai szigor, a mely a kaszárnyáknál kezdődik és egész odáig megy, hogy a csendőrnek, ha megjön, papucsot hordania nem szabadj mert az fegyelmi vétség, máskép nem szabad kimennie, mint sapkájában, a melyet úgyszólván viselni sem lehet, mert nem az ő fejére van szabva; hogy midőn egy esendőiéi órai portyázás után és 30 kilométerrel a lábában hazaérkezik, akkor jöjjön egy parancsnok s visitálja meg, hogy az íróasztalán van-e por és mindezekért azután oly szigoi ilsággal büntesse, a mi semmi arányban sincs a vétséggel : oda viszi a csendőrség tagjait, hogy menekülni akarnak a szolgálattól. Ehhez járul még az a rendkívüli fáradságos szolgálat, a midőn galoppiroztatják a csendőrséget 24 — 30—40
