Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-142

143. országos ülés 1898. január 24 én, kedden. 8? concret eredményre nem vezetne, illetőleg ezen ülésszakban nem reassumálható. Nekem is le kell mondanom azon reményről, hogy ezen felszólalásommal most rögtön valamely concret törvényhozási eredményt elérhessek; ha mégis szóKkérek, ez történik _első sorban azért, hogy a minister úr felszólalásával szemben a kormányzati elv helyessége iránt nyilatkozzam, és történik másodsorban azért, hogy magam is hozzá járuljak azon felvilágosításokhoz, melyekre a t. belügy minister úrnak, úgy látszik, nagy szűk sége van, hogy jövőre ily reactionarins álláspontot el ne foglaljon, és ne igyekezzék a törvényt a maga világos és határozott értelméből kiforgatni. (Helyeslés a szélsőbalon) Az egyik, a mit a t. belügyministei úrnak különösen figyelmébe ajánlok, az, hogy minden parlamentárisán kormányzott országban fundamentális elv az, hogy ministeri rendeletre a törvényhozás termében csak akkor szabad és lehet hivatkozni, ha ezen ministeri rendelet a törvényben nyert meghatalmazásnak megfelel. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De hogy a végrehajtás körében akármily törvény intentiója ellenére bármiféle rendelettel kormányozni lehessen: ez nemcsak az 1791. törvénynyel, de minden alkotmányjogi elvvel homlokegyenest ellenkezik. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Az, a mit ezentúl a t minister úrnak megszívelésre kell, hogy ajánlják, a következő: (Halljuk! Halljult! a szélsőbalon.) A t. belügyminister úr jól fogja tudni, hogy akkoriban, a midőn az a sajtótörvény keletkezett s illetőleg midőn azon helytelenül interpretált belügyministeri rendeletek kiadattak, még a rendőri hatóság iparhatóság is volt. Már pedig, t. ház, a könyvnyomda és a könyvkereskedés igenis az iparhatóság fogalma alá tartozott, mint ipar, de hol találunk mi Magyarországon és széles e világon még egy beíügyministerfc, a ki magát a hírlapok kiadásának kérdését iparnak kívánná tekinteni? A t. belügyminister úrnak tudnia kellene azt, hogy ez anachronismus ma már az egész vonalon. A hírlapokat többé az iparhatóságnak vagy a mi még veszedelmesebb volna, a praeventiv rendőri hatóságnak hatásköréhe utalni akarni, annyit jelentene, mint magát a sajtószabadságot támadni meg. De különben a tények is mást bizonyítanak. Kiemelkedő nagy világesemények, mint pl. a porosz franezia háború idején, megtanítottak bennünket arra, hogy széles ez országban a colportage mindenütt gyakorlatban volt, minden rendőrhatósági engedély nélkül. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ilyen nagyfontosságú világesemények másutt is elő szoktak fordulni. Mikor egy-egy kormány nálunk megbukik, mikor a t. liberális párt is magán kívül van és a gaudiumnak legnagyobb fokán: akkor nem szokták a rendőrhatóságot igénybevenni, hogy ezt a nagy hírt a publicummal mentől előbb tudatni lehessen. (Élénk derültség a szélsőbalon.) Tehát, t. ház, a gyakorlat is ellene szól ennek. De bármiként szóljon is a gyakorlat, bármit mondjanak is a ministeri rendeletek: e parlamentben, a hol egy magát liberálisnak nevező többség alkotja a kormányt, olyan elveknek nem szabad gyökeret verni, hogy a hírlapok darusítását előzetes rendőri engedélytől kell függővé tenni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ez volt az, a miért én szót kértem. A magam részéről igen szívesen hajlandó vagyok az elnézés bizonyos korlátjáig elmenni a belügyminister úrral szemben, a ki annak idején megmondta, hogy nem szakember e téren, és a ki nem rég foglalta el hivatalát; de arra kérem, tanúsítson legalább annyi jóindulatot irántunk, hogy a hol nem a pártérdek rideg kötelessége késztet, hogy felszólaljunk, hanem eszmék és a szabadságérdekében szólalunk fel, ne zárkózzék el, hanem kövesse a törvény magasztos intentióit és első sorban követeljük tőle, hogy respectálja az egész vonalon a sajtószabadságot. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Horváth Ádám jegyző: Madarász József! (Zaj.) Elnök: Madarász József képviselő urat illeti a szó. (Halljuk! Halljuk!) Madarász József: T. ház! Miután a t. belügyminister úr hivatkozott a 48-iki törvényekre, rendeletek által való magyarázatokra, lehetetlen, hogy én, a ki szerencsés voltam már 1848-ban a törvényhozásnak, vagyis a képviselőháznak tagja lenni, (Éljenzés a szélsőbalon.) fel ne szólaljak, mert az, a mit a t. belügyminister úr a 48-iki törvények következtében kiadott rendeletre nézve felhozott, ellenkezik az igazsággal és a valósággal. Mert 1848. deczember 31-ig, a míg a képviselőház Pesten honolt, azon törvény és azon ministeri rendelet mellett a hírlapok széles e világon, és így Pest utczáin is minden előleges rendőri beleegyezés nélkül árúsíttattak. En tehát csak arra kérem a t. minister urat és a t. kormányt: tegyenek a mit jónak látnak, de akkor ne hivatkozzanak olyan elődökre, mint a 48-iki törvény és a 48-iki ministerek, a kik szégyellették volna, — nem, nemcsak ezt mondom, — de nem is merték volna Magyarországon kívánni azt, hogy a sajtószabadság meghozásának évében, a minísterek alattomos, titkos rendeleteikkel, a sajtószabadságot a rendőri hatalomnak iparkodjanak alárendelni. Ha tehát önök ilyen visszaeső rendeleteket bocsátanak ki, akkor mondják meg, hogy e kor megérett már arra, hogy e nemzet korlátoltassék, a helyett, hogy sajtószabadságot érdé-