Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-156

4§8 1S«- orssulgos Més 1898. febraár 10-én, pénieljm. VIII. és VII. rangosztályba, a directorok a VI. és VH.-be lettek volna hesorozaudók. De ezt sem pénzügyi helyzetünk nem engedi, más részt azért sem lehetett, mert gondolnia kellett a kormánynak azon nagyszámú tanárokra, a kiket az egyes felekezetek tartanak fenn. Ha most az állam sokkal nagyobb dotációval látná el a tanárokat, mint az egyes autonóm felekezetek, az által nagy űr támadna az állami és felekezeti tanárok közt, a melyet betölteni az államnak lenne kötelessége, ágy a mint ezt a néptanítóknál fogja tenni, a mi ismét temérdek pénzbe, anyagi áldozatba kerülne. Hanem azt nem bántam volna, ha a tanárok kivehetők lettek volna a rangosztályból, minthogy oda alig lehet őket beilleszteni. Mert tanár és tanár közt rang szempontjából alig lehet különbség, és másodszor azért, mert a tanárok közt felfogásom szerint hivatásuk különbözőségénél fogva egy bizonyos természetes különbség úgy is van. Ugyanis az elemi, polgári és felsőbb népiskolai tanítók, a kiknek tanításuk praktikus, hivatásuk pedig a praktikus életre való előkészítés, különböznek a középiskolai és akadémiai tanároktól, a kik tudományos alapra való előkészítés czéljából működnek. (Úgy van! jobb felöl.) Én nem tagadom, hogy szerettem volna, - ismétlem, — ha a tanárokat kivették volna a rangosztályból, mert náluk alig lehet beszélni előléptetésről, mint más szaknál, de ha már megtartjuk ezen osztályozást, kérem az igen t. kormányelnök urat, hogy ezen szót »rangOíztály«, megfelelőbb helyesebb szóval, például a díjosztály, vagy fizetési osztály megjelöléssel fölcserélni méltóztassék, a mely praktikusabb, helyesebb és tisztességesebb is. (Élénk helyeslés.) A polgári iskolai tanárokra nézve is volna megjegyzésem. (Halljuk !) Jobban szerettem volna, hogyha a javaslat ezeket is közelebbi nexusba hozta volna a középiskolai tanári karral, s ugyanez a véleményem a felsőbb leányiskolák tanárairól is, de ezekről a részleteknél leszek bátor szólani. Megvallom, hogy bár nem nyugtat meg a javaslatnak ez a része, de az általam előbb elmondottak alapján kénytelen vagyok ezt is elfogadni, csak egyet kérek a t. kormánytól, és különösen az igen t. kormányelnök úrtól, tudniillik azt, hogy azon kilátásba helyezett javítások a tanári karra vonatkozólag ne esak kilátásba helyezve legyenek, hanem a törvényjavaslat törvényerőre való jutásakor már életbe lépjenek is. Ezt megérdemelné a tanári kar, és talán meg is tudná ez őket nyugtatni. Ezek voltak azok, a miket felhozni szükségesnek tartottam. Gondolom, nem éltem vissza a t. ház becses türelmével. (Halljuk! Halljuk!) Csak egy elismerést akarok még kifejezésre juttatni. Á í. előadó úr megemlékezett a pénzügyi bizottság volt t. előadójáról, Lukács Lászlóról, a ki ezen nagy munkát annyi bölcsességgel és lelkiismeretességgel végezte; éu pedig megemlékezem magáról arról a bizottságról, — akkor még nem voltam tagja, — a pénzügyi bizottságról, a mely rendkívüli fáradságos munkát teljesített; (Úgy van! Helyeslés jobb felöl.) melyért c bizottságnak részemről elismerésemet fejezem ki, (Helyeslés jobb felől.) ezen bizottság összes tagjai irányában minden pártkülönbség nélkül, (Helyeslés jobb felől.) a törvényjavaslatot magát pedig általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom, újólag becses figyelmébe ajánlva a t. kormányelnök úrnak az általam elmondottakat. (Élénk helyeslés jobb felöl.) Horváth Ádám jegyző: Szederkényi Nándor! Szederkényi Nándor: T. ház! Nem vagyok abban a helyzetben, hogy követhetném a t. képviselőtársamat, a ki most előttem azt jelentette ki, hogy azért nem boegátkozik a törvényjavaslatnak mélyebb tárgyalásába, mert siet segíteni a köztisztviselők helyzetén, a mennyiben szerinte a törvényjavaslat a köztisztviselőkre nézve inkább csak a fizetés több vagy kevesebb felemelésének kérdése. Engedje meg, t. képviselőtársam ezen kijelentésére azt az észrevételt tennem, hogy akkor nem vette észre, hogy ebben a törvényjavaslatban mi lappang, és hogy micsoda rendszer szándékoltatik ezzel a törvényjavaslattal a magyar törvénykönyvbe becsenpésztetni. (Halljuk! Halljuk ! a szélsőbalon.) Minthogy én, t. ház, a törvényjavaslatot nagy figyelemmel tanulmányoztam át, nem juthatok arra a conemsiora sem, a mire a t. képviselőtársam jutott, hogy siettessem ennek a törvényjavaslatnak mentül előbb szentesítés alá terjesztését; sőt inkább oda igyekszem, hogy ez a törvényjavaslat úgy a mint van, ne nyerjen szentesítést, (Helyeslés a szélső baloldalon,) Ez a törvényjavaslat nagy veszedelmet rejt a mi alkotmányunk alapelveire nézve. Ne méltóztassék ezt nagyhangú szónak, vagy frázisnak tekinteni, és bátor leszek ez érdekből a t. házat egy előzményre figyelmeztetni. Midőn a csendőrségi intézmény megalkottatott és kijelentetett itt e házban, hogy a csendőrséget katonai fegyelem alapján kell szervezni, én akkor, az erre vonatkozó törvényjavaslat alkalmával abban a törvényjavaslatban alkotmányunkra nézve bizonyos veszedelmet sejtettem és kifejtettem annak természetét. Nem mondom, hogy az a törvény talán felforgatta egész alkotmányos rendszerünket; de méltóztassanak visszaemlékezni csak a legutóbbi vitákra, a midőn már kényszerűive volt a kormány a többség által sanctionáltatni azt az elvet, hogy a eseudőrségi intézmény főtisztjeinek mél-