Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-155

185, •máfos Kié* 18»S, ti »Mondja ki a képviselőház, hogy a bíráknak, albíráknak, ügyészeknek, alügyészeknek, nemkülönben a középiskolai tanároknak rangosztályba való sorozását nem helyesli, s ezen okból a törvényjavaslatot azzal utasítja vissza a pénzügyi bizottsághoz, hogy a most felsorolt állami tisztviselőknek a rangosztályból való kihagyása mellett, de egyúttal ezek és a gazdasági tanintézetek tanárai fizetésének százalékos javítása alapján a törvényjavaslatot újabban dolgozza át és tegyen jelentést a képviselőháznak.« (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Ajánlom javaslatomat elfogadásra. (Élénk helyeslés a szélsőbalon.) Molnár Antal jegyző: Miklós Gyula! Miklós Gyula: T. ház! Polónyi Géza t. képviselő úr imént elmondott beszédére részemről két megjegyzést óhajtok tenni. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik megjegyzés vonatkozik arra, hogy én arra irányuló kifogását, hogy a bírói kar is belehozatott a rangosztályba, b zonyos tekintetben igazságosnak elismerem. A magam részéről sem szólalnék fel az ellen, ha a bírói kar, tekintettel arra a kimagasló állásra, melyet a bírói kar minden államban elfoglal, (Helyeslés a szélsőbalon.) és a melyet minden állam törvényhozásának a bírói kar részére biztosítani kell, a rangosztályból kivétetnék. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Midőn ezt elismerem, egy úttal a legigazságosabb politikai mértéket alkalmaztam Polónyi Géza képviselő úr felszólalására, mert ezen túl annak egyetlen szavával sem értek egyet. (Halljuk! Halljuk!) Nem érthetek egyet különösen azon leczkéztetési modorával, (Ellenmonddsok a szélső baloldalról) melyben úgy látszik, az utóbbi időben a többséggel szemben tetszeleg magának, a midőn azt állítja, hogy azok, a kik az o beszédjét nem hallgatják, megakadályozzák, hogy itt Magyarország törvényhozói termében komoly munka folytatta ssék. (Halljuk ! Halljuk !) Polónyi Géza: Az önét se hallgatják meg! Miklós Gyula: Én azt hiszem, hogy azzal, hogy ha valaki egy vagy két beszédet, vagy ha különösen Polónyi Géza t. képviselő úrnak beszédét nem hallgatja végig, még nem vádolható igazságosan azzal, hogy nem akarja a komoly munkát; (Igaz! Úgy van! jobb felől.) sőt inkább, hogy ha a képviselő urat minden felszólalása alkalmával minél kevesebben hallgatják végig, ez által fogjuk előidézni azt az állapotot, hogy gyorsabban végezünk egyes fontos javaslatokkal. (Mozgás és zaj a szélsőbalon.) A t. képviselő úr azonban e leezkéztetésnél még egy sokkal komolyabb váddal is illette e pártot, (Halljuk! Halljuk!) a melyet kötelességemnek tartok a legerélyesebben visszautasítani. (Helyeslés jobb felől.) A t. képviselő úr ugyanis etirnár S-én, •sltlrtfSkön. 4|g azt mondja e pártról, vagy annak nagy részéről, hogy szavazás alkalmával azt sem tudja, mire adja szavazatát. Vajay István: Igaza van! (Nagy zaj a szélsőbalon.) Miklós Gyula: Megengedem, hogy Vajay István képviselő úr igen gyakran szavaz nemmel, a nélkül, hogy tudná, hogy mi a kérdés; de ennek a párinak nincs egyetlen egy olyan tagja sem, a ki arra szorult volna, hogy az egyes törvényjavaslatokat akár Polónyi Géza képviselő úr, akár X vagy Y ellenzéki képviselő felszólalása után ismerje meg. (Igaz! Úgy van! jobb felől.) Mi nagyon jól tudjuk, mi a kötelességünk s nem azért jöttünk ide, hogy a felnőttek oktatásában részesüljünk, (Helyeslés a jobboldalon.) hanem azért, hogy a hazát híven szolgáljuk. (Úgy van! jobbról.) Mi nem az által teljesítjük híven kötelességünket, ha egy beszédet végig hallgatunk vagy sem, hanem az által, ha egy javaslatot legjobb meggyőződésünk szerint támogatunk vagy ellenzünk. (Igaz: Ügy van! a jobboldalon.) Én tehát, t. képviselő úr, most is és a jö vőben is, valahányszor azzal az insinuatióval illeti e pártot, (Nagy mozgás és zaj a baloldalon.) mintha abból a kötelességérzet, vagy a képviselői Önérzet, vagy a hazafiúi kötelességérzet hiányoznék, azt mindannyiszor a legerélyesebben vissza fogom utasítani. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Az nem járja, t. ház, hogy a képviselő úr legjobb meggyőződésünket és legtisztább hazafiságunkat mindig kétségbe vonja, (Úgy van! a jobboldalon.) és ha a t. képviselő úr jogosítva érzi magát e pártot ily insinuatioval illethetni: a legkisebb jog, a mit magamnak követelhetek, az, hogy azt mindenkor visszaiítasí hassam. (Igás! Úgy van! a jobbóldalon.) Áttérve magára a törvényjavaslatra, t. képviselőház, a legszomorúbb érzéssel constatálom, hogy (Halljuk! Halljuk!) a mikor e fizetésemelésről, jobban mondva, kiegyenlítésről szóló törvényjavaslat napirendre került: a t. ellenzéken alig akadt valaki, a ki elismeréssel lett volna azon intézkedése iránt a kormánynak, a mely által 3,200.000 forinttal emeli az állami tisztviselők fizetését . . . Remete Géza: Az adózó polgárok emelik, nem a kormány ! (Halljuk! Halljuk!) Miklős Gyula: ... és a megyei dotatiot. Szomorú érzéssel constatálom ezt, mert megvagyok róla győződve, hogy ha öt évvel ezelőtt, a nélkül, hogy ígéret tétetett volna, bárki is, csak egy félmillióval emelte volna a fizetéseket: ez országszerte a legnagyobb elismeréssel találkozott volna. (Úgy van! jobb felől.) Hogy az elis mérés ezen hiánya, jobban mondva a politikaj