Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-154

ggg ÍM. országos ftlés 188&. a parlamentáris kormányzati rendszer mellett, és a tisztviselői javadalmazást akarjuk megállapítani, egyáltalán tekintetbe nem jöhet, és még arra is kértem, hogy adjon időt arra, hogy azon nehezebb problémákkal is foglalkozzam, a melyek meglehet, hogy a t. képviselő úr előtt igen egyszerűeknek és világosaknak látszanak, de a melyek kellő approfondirozására részemről hosszú hónapok munkáját sem találtam elégségesnek. Legyen szabad most áttérnem azon direct kérdésre, a melyet a t. képviselő úr hozzám intézett- E direct kérdés az volt, hogy mi a napidíj-osztály tulaj donképerii igazolása és ma gyarázzam meg, mi a ratioja annak, hogy nem szólottam tüzetesebben e rendszer gyökereiről és elveiről a javaslat ajánlása alkalmával, mikor e rendszer maga, a mely szerinte nem magyar, és szerinte a hazafisággal össze nem fér, oly időkből származik, a melyeknek emlékét kárhoztatni kell, és a melyeknek következményeit szerinte egyáltalán elfogadni nem lehet. Erre leszek bátor egész röviden és egyszerűen felelni. (Halljuk! Halljuk! jobb felől. Mozgás és zaj a szélsőbalon.) Mindenekelőtt eonstatálnom kell e feleletemnél azt, hogy mikor a javaslat itt rangosztályokról beszél, ezen rangosztályokat egyáltalán nem oly értelemben veszi, mintha azok által külön méltóságok adományoztatnának, mintha azokkal külön czímek volnának összekötve; hanem hogy azok egyszerűen a különféle fizetési fokozatok szétválasztó vonalai, a melyeknél már nem egyszerűen az anciennitás alapján, hanem különös érdem, különös képesítés mellett, tehát különös kinevezés mellett lehet előhaladni. Ez az értelme van a rangosztályoknak és az, hogy ezek által a mindenkori fizetés fix összege és az azzal járó mellékjáradék, különösen az azzal járó lakpénz különös kifejezésre jussanak. (Helyeslés jobb felöl. Zaj és nyugtalanság a szélső baloldalon.) Itt hát sem aristoeraticus, sem democraticus tendentiákról, sem a rangkórság előmozdításáról eddig legalább szó sincsen. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy rendkívül csodálkozom azon, hogy a t. képviselő úr democratiája megakad abban, hogy HZ, Ül ki egykor törvényszéki aljegyző volt, s képességeinél fogva curiai elnökké emelkedhetik, ugyan: abban a rangosztályban van, mint a vasúti főkalauz és esetleg, hogy a különböző foglalkozási és hivatási körök a legalsóbb fokozatban mindenkire vonatkozólag ugyanazok. Mondom, igen csodálkozom azon, hogy ez a t. képviselő úr democraticus érzületével ellenkezik, mert én úgy tudom, hogy épen a dernocratiának az elve az, hogy minden közkatona a marsallbotot a hátbőröndjében hordja. (Úgy van! jobb felől.) Míg viszont az a magyar közigazgatással összefefernár 8-áa, SíeróJám függő állítólagos régi elv, mely szerint mereven van megkülönböztetve a szolgáknak, az officialisoknak és a magistraturának a rangja, épen nem democraticus, hanem azon kor felfogásával van legközelebbi kapcsolatban, a mely azt tartotta, hogy bizonyos hivatalokat csak nemes ember tölthet be, mások a polgároknak vannak reserválva, és másokat azután a nagy tömegnek, a vulgusnak lehet fentartani. (Élénk tetszés a jobboldalon:) Mi nem osztozunk ebben a meggyőződésben ; mi abban a meggyőződésben vagyunk, hogy egy oly hivatalnoki rendszert kell megállapítani, a melybe mindenki a legalsó fokon lép be, de a melynek fokozatain keresztül az értelem és képesség utat törhessen magának, a mely ne csak, mint mondani szokták, szamárlétra legyen, a melyen egyedül a kor és a jól-rosszúl teljesített szolgálat léptessen elő, hanem a melyben a különböző tehetség, képesség, az érdem megtalálhassa a maga helyét, megtalálhassa ellenőrzés mellett, azon ministerek initiativája mellett, a kik ismét a képviselőház, a törvényhozás felelőssége alá tartoznak. És nem kell felednünk azt, hogy nem a Mária Terézia korszaka és nem a Bach korszaka az, mely ezt a rendszert megállapította. A Bach-kors/.ak igaz, hogy ennek a rendszernek némely részét átvette, de nem ez találta fel a rendszert, a mely nincsen is kapcsolatban az absolutisticus traditiokkal. Eötvös Károly t. képviselő úr, a ki a történelemben oly jártas, a ki ma is tanúságát adta történelmi széles látkörének, igen jól tudja, hogy ez a rendszer a franczia forradalommal van kapcsolatban. Ezen bureaucratieus rendszert, az alapelveket, melyeket minden nyogateurópai nemzet elfogadott, Francziaország létesítette a forradalomban és a forradalom után Napóleon uralma alatt, és ez átalakítva, hatott magának Angliának bureaucratieus rendszerére is, mely ma is merőben elüt attól, mely ott ezelőtt 200 esztendővel fennállott, s a melyet kizárólag angol rendszernek szoktak nevezni. (Zaj a szélsőbalon.) De nem akarok ezúttal ismételve azon kifogásra adni alkalmat, hogy a politikai tudomány elméleteiből akarok oktatást adni, hanem ha ezen elméletet félreismerve, megtagadva látom, 8 ezen elmélet megtagadása következtében félreértve látom, kötelességem ezeket elmondani, ezeket helyreigazítani. (Helyeslés jobb felől.) A többiekre vonatkozólag legyen szabad azon időre utalnom, midőn kötelességszerüleg úgy is foglalkoznom kell a vita eredményének összefoglalásával. Egyelőre csak ismételten ajánlom a törvényjavaslat elfogadását. (Helyeslés jobb felöl. (Zaj a bal- és szélső baloldalon.) Eötvös Károly: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) A t. bizottsági előadó úr egész beszédére