Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-154
378 1S *- wsEágos ftlés 1893. február 8-áu, szerdán. ugyanis alapfeltételül, a melyből kiindult okoskodása, hogy helyre kellett egyszer már állítani a különböző illetmények közt az arányokat; s hogy ezért szükséges ez a törvényjavaslat, és e^-ért kell nekünk ezt a törvényjavaslatot megszavazni. Ámde nem igaz, hogy az a mi feladatunk, hogy a különböző illetmények közt az arányt helyreállítsuk. Ennek nincsen semmi értelme; ez pusztán külsőség, pusztán alal i és teljesen ok nélkül való. (Úgy van! a baloldalon.) Nem ez a mi törekvésünk. Az alapelv, a melyből kiindulunk, és a melyhez mindvégig ragaszkodnunk kell, nem lehet más, mint kettős: az állami köztisztviselők által végzett munkának terjedelméhez és annak benső értékéhez, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) tehát nem a numericus és külső dolgokhoz, hanem a végzett munkának terjedelméhez és benső értékéhez kell arányosítani a fizetéseket; (Helyeslés bd felöl.) és másrészről az az alapelv, a melyből kiindulunk, és a melyhez mindvégig ragaszkodnunk is kell, hogy a tisztviselőket, a kiknek egész munkáját, egész életükön át igénybe veszi az állam, az állam és társadalom pénzügyi erejéhez képest oly állapotba helyezze, hogy munkásságukat azután teljesen az államnak szentelhessék. (Úgy van ! Úgy van! a szélső haloldalon.) Ezeket az alapelveket nem hallottam sem az előttem szólt képviselőtársamtól, sem a pénzügyi bizottság t. előadójától; pedig a t. előadó úr megfenyegetett bennünket azzal, hogy utóbb kénytelen lesz nekünk a politikai tudományok elemeit is fejtegetni. (Derültség a szélső baloldalon ) Előterjesztésem folyamán többször leszek abban a szerencsés, vagy talán nem is szerencsés helyzetben, hogy emlékezeteim fogom a t. előadó urat ezen Ígéretére és fenyegetésére, hogy legközelebbi alkalommal váltsa be szavát. Igenis, szükség van itt arra, hogy a politikai tudományok elemeivel tisztában legyünk. (Úgy van! a baloldalon.) A tisztviselők helyzetének javítását mi múlhatlanúl szükségesnek tartjuk; szükségesnek tartjuk pedig legalább is oly mértékben, a miként azt ezen törvényjavaslat czélba veszi. Hogy én e törvényjavaslatot még sem fogadhatom el, arra nézve tehát igen nagy indokaimnak kell lenniök. (Halljuk! Halljuk!) Szükségesnek tartjuk a tisztviselők helyzetének javítását azért, mert miként azt mellesleg az előadó úr is megemlítette, állami tisztviselőink munkálkodása, szemben a társadalom terén nagy sikerrel biztató egyéb munkálkodásokkal, egyáltalában nem tekinthető oly gyümölcsözőnek, mely az állami köztisztviselőnek és hozzátartozóinak minden igényét és jogosult vágyát teljesen kielégíti. Míg az állami tisztviselő még a leggyorsabb előmenetelben is, aránylag mindig igen mérsékelten látja a maga munkáját díjazva, addig a társadalmi tevékenység terén az ügyesség, a fáradhatatlan munkásság, és az e kettővel csaknem mindig együtt járó szerencse, dús, az állami tisztviselőkéhez képest csaknem beláthatatlan mértékben gyümölcsöző, egyesek és egész családok anyagi existentiáját, sőt legmagasabb kényelmét, úgynevezett anyagi boldogságát képes megalapítani, a mi az állami tisztviselőknél nincs meg soha; legalább nincs meg akkor, ha az állami tisztviselő egészen hű a maga állásához és feladatához. (Igás ! Úgy van! a szélső haloldalon.) Az a tisztviselői illetmény, a mely ma általában fennáll, a rnai tényleges mértékében lényegesen nem igen különbözik attól, mely 25 évvel ezelőtt megállapíttatott. 25 év, egy negyedszázad, nemzetünk életében, főleg az anyagi fejlődés oly rohamos korszakában, mint a minőt most élünk, igen nagy időköz. Míg a társadalom a maga működésének ezer terén, útján és irányában hatalmasan, rohamosan tör elő, fejlődik, s ezzel a társadalmi szükségletek, úgy anyagi, mint erkölcsi téren sokasodtak és drágábbakká lettek, ugyanezen idő alatt, 25 év óta az állami tisztviselők illetményei legalább lényegileg nem változtak. És hogy nem változtak: eHnek rossz, és sok tekintetben romboló következményeivel, fájdalom, igen gyakran volt alkalmam találkozni. (Igaz! Úgy van! a hal- és szélső baloldalon.) Legrombolóbb következménye ennek végre is az volt, hogy az állami tisztviselők legnagyobb része, különösen a közép- és alsóbb osztályokban, látván, hogy egész életük odaadó munkájával is csak a szegénység kenyerét biztosítja nekik és utódjaiknak is, az állam iránti munkájukat azon lelkesedéssel, azon mérhetlen kötelességérzette], azzal az igazi haza- és ügyszeretettel, melyet az állam közszolgáitól meg kell várnunk, nem teljesíthetik. Hiszen annak a gazdának munkáját, a ki, akár jól, akár rosszul végezik munkáját, leghűbb cselédjének sorsát nem akarja, vagy nem tudja máskép javítani, mint hogy annak csak a legegyszerűbb mindennapi kenyeret adja meg: lelkesedéssel a mi korunkban, a XlX-ik század végén, a cseléd csakugyan nem fogja végezni, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) pedig az állam közegeiben, összes köztisztviselőiben a szolgálatnak ezen fokát kell nekünk megvárnunk, sőt előkészítenünk, a menynyire szerény anyagi erői az államnak ezt megengedik. Ez egyik főoka annak, a miért mi a tisztviselők helyzetének javítását múlhatlanúl szükségesnek tartjuk (Úgy van! a szélső haloldalon.) T. ház! Minden részről, az összes felszólalók által hangsúlyozva lett, hogy tisztviselőkarunk igen nagy. Ebben is nagy bajt látok én. Ha egy
