Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-153

362 I5g. országos ftlés 1893. február 7»én, kedden. systemát követni fogja az egyenruha, (Elénk helyeslés és felkiáltások a szélsöbáloldalon: Az bizonyos !) követni fogja a szakái-szabályzat, (Úgy van! Úgy van! Derültség a hal és szélső baloldalon.) — sokat megértünk már, — követni fogja a haj hosszúságának centi méterek szerinti megállapítása követni fogja, még egy más, és itt talán bizonyos indokoltság is könnyen vitatható volna a rend fentartása érdekében, követni fogja mondom egy más szabályrendelet, a hivatalban nevetésre szabott rendbüntetés. (Derültség bal felöl.) Nem perhorresealom azonban, t. ház, hogy az állam alkalmazottai ott, a hol arra szükség van, egyenruhában járjanak; sőt bizonyos tekintetben követelem is, hogy ott, a hol szükséges, a tisztviselő a közrend érdekében felismerhető legyen, mert rendfentaríó hivatalnokkal állunk szemben. De én ezt sem az illetők rangosztálya és uniformis hordhatása érdekében követelem, hanem azon nagy közönség érdekében, a mely nagy közönség érdekében az illetők e rendfentartás szempontjából szolgálnak. De megvallom, elvileg nem tartom szerenesés gondolatnak, nem tartom egy szabad országban méltónak azt, hogy minden rubrikába szedetik, hogy itt az. emberek a hivatali állás után Ítéltetnek meg, hogy itt az emberek megtaníttatnak arra, hogy egyik polgár nem olyan, mint a másik, hogy az egyik a hatalmat, a másik az adózót képviseli; hogy ebben az országban nem a szabad országok felfogásából kiinduló egyenlő szabadság és egyéni önérzet legyenek a tulajdonok; melyekkel az embereket megmérik, hanem megmérik azon állás után, a mely állás a közhatalom költségeinek ily bálványozásai és csodálatra méltó ismertető jelét szolgáltatja. És épen abban volt, t. ház, a baj, — és itt térek vissza magára a törvényjavaslatra, — hogy a rangosztály eszméje felötlött, ebből született az a baj, hogy az állami alkalmazottak javadalmazásának egyenlősége nem juthatott arra a kifejezésre, a melyre jutnia kellett volna. Miért? Mert a rangosztályba sorozás szabott határt egyfelől a felfokozásra, másfelől a lefokozásra; határt szabott pedig akként, hogy felfokozás ott történt, a hol annak pénzügyi eredményei csekélyek voltak, ellenben a lefokozás történt azért, mert ha a fizetések is megmaradtak volna abban a, rangosztályban, a melyben ők maguk voltak, ezek végeredményben oly összegeket tüntettek volna ki, a melyeket a pénzügyminister úr concedalni nem akart. De tényleg bekövetkezett, a mit állított, hogy részben ebből származott az az egyik igazságtalanság és egyenlőtlenség, a melyre az államhívatalnokok egyre panaszkodnak, és a melyet a törvényhozás, ha igazságos mértékkel akar mérni, el nem fogadhat. T. ház, a kérvények másik része panaszkodik a fizetésemelés csekélysége miatt és tényleg csakugyan azt látjuk, hogy a fizetések tekintetében az alsóbb kathegoriék azok, a melyeknek sorsával egyáltalában nem törődik a törvényjavaslat. Közel 2000 olyan alkalmazott van, a kiknek fizetése 500 írt volt és marad. Hasonlóan áll ez a 600 frt fizetéssel is. Ezek lakbér czímén kapnak ugyan némi javítást, 10—30 — 50 írttal, de itt sem mind; azonban ily csekélységek mellett fizetésjavításról nem beszélhetünk Mit akarok tehát ezzel jelezni? Azt, hogy a segítség ott nem nyújtatik, a hol az leginkább szükséges. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Itt azután a pénzügyi bizottságnak jelentése, azzal akarja kitörölni a közvélemény és törvényhozás szemét, hogy hiszen ezek többnyire fiatal emberek, a kikre nézve ez csak átmeneti stádiumot képez, mert hamar előlépvén, megszűnik reájuk nézve az a a nyomorúságos állapot, hogy 500 frt fizetésük legyen. Ez a legnagyobb tévedés, a mely a házban napvilágot látott. (Úgy van! bal felöl.) A fogalmazási szakban ez a tétel áll, mert ott az alsóbb kathegoriák igenis keveset kapnak, hanem az előléptetés segélyével ezen kategóriákból hamar kibontakoznak. De a kezelési szakban 500—700 frtos hivatalnok, a míg felmegy 800 frtig, beleőszül és mint 25 — 30—40 éves állami alkalmazottak nyugdíjaztatnak, a mikor elérték az 1000 frtot, de addig is egy egész élet összes nyomorúságain nagy családdal mentek keresztül 5—6—700 frt fizetéssel, melynek feljavításáról a törvényjavaslat most sem gondoskodik. A X. és XI ik napidíj-osztályban körülbelül 10.000 állami alkalmazott vau, kiknek legnagyobb része, 7—8000, a kezelési szakmához tirtozik. Ezek mindannyian a kezelési szakban őszülnek meg, itt alapítanak családot és nyomorúságot. Hogy pedig ez a nagyobb contingense az állami alkalmazottak ezen cathegoriainak, eziránt, — azt hiszem, — nincs kétség. Ne beszéljük tehát átmeneti dolgokról, hanem beszéljünk nyomorúságos állapotról, melylyel szemben a törvényhozás segítséget nem nyújt azok számára, kiknek helyzete nemcsak a humanitási, hanem társadalmi szempontból is fontossággal bír. Én ehhez beleegyezésemet adni képes nem vagyok. (Helyeslés bal felől.) De nem ok nélkül panaszoltatnak az előléptetési viszonyok sem, melyek az egyes állami alkalmazottakra hátrányosabbá válnak, nem mondom, hogy nagy contingesnél, de hátrányosabbá válnak igen sok szolgálati ágazatnál. A t. pénzügyminister úr ezen állításomat kétségbe vonta. Bátor vagyok szíves figyelmét felhívni arra, hogy pl. a számtiszteknél ez idő szerint, ha nem csalódom, mivel qualificatiora, érettségi bizonyít-