Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-153

183. országos Illés 1888. február 7-éii, kedden. 349 dos tisztviselő sanyarú helyzetén, a törvényjavaslat sokat lendíteni nem fog. A helyzet jellemzésére feleinlítendonek vélem, hogy még a teljes középiskolai tanulmányokat igénylő második csoport 5376 tisztviselőinek is háromnegyed részénél több, — kerekszámban 4050. — van most a két legalsóbb, azaz X. és XI. rangosztályban, hol csak kivételesen húznak 800 forintnál magasabb fizetést, s már a 600 frtos tisztviselőknek is egy része, a 700 frt fizetést húzó tisztviselőknek nagyobb része nős és családos. A törvényjavaslat szerint a mostaniaknál nagyobb lakpénzek mellett 1000 frt fizetés is lesz elérhető a két legalsó rangosztályban, e csoport ide sorozott tisztviselőinek része pedig — 350 — magasabb rangosztályba fog kerülni, de még mindig kétharmadrésznél több marad a két legalsóbban. E csoportban kerek számban 650 tisztviselőnek van csak 500 frt fizetése, melv szániot a törvényjavaslat le akarja szállítani 480 forintra. E csoportnak ezt a legcsekélyebb fizetést húzó tisztviselői legnagyobb részt fiatal, s nőtlen emberek. A legalsóbb remi béli csoportnak, mely most nem egészen 4800 tisztviselőből áll, majdnem fele, — 2300 nál több, — csak 500 frt fizetést húz, s épen ezek az egyének többnyire, az I. folyamodása törvényszékek és királyi ügyészségek írnokai, kevés kivétellel nősek. Ezeknek az 500 frtos állomásoknak egyelőre csak kisebb, később nagyobb része nyer magasabb fizetést úgy, hogy a törvényjavaslat szerint még mindig 1155 frt, 500 fbriatus állomás fog maradni. Megjegyzendő, hogy még a legszerényebb fizetések is csak kivételesen érhetők el azonnal. A tisztviselők előbb rendesen több évig gyakornokok csekély segélydíjjal, vagy díjnokok még csekélyebb napidíjjal. így nevezetesen az említett írnokok, kik közül nem kevesebben, mint 1674-en csak 500 frt fizetést és 100 frt lakpénzt kapnak, ha jogosult katonai altisztek nem voltak, mielőtt e rendkívül szerény állomásra kineveztetnének több évig, gyakran 6 évig s tovább kénytelenek, mint napidíjasok működni. Hogy milyen az ezer meg ezer nős és családos tisztviselő helyzete az oly rosszul fizetett állomásokon, ez nem szorul bővebb fejtegetésre. Mit csináljanak, ha betegség vagy a sors más csapása éri őket? Hogy neveljék gyermekeiket a műveltebb osztályhoz méltón ? Milyen hangulatban teljesíthetik ők igen gyakran hivatalos teendőiket? Pedig van sok állomás az oly rosszul javadalmazottak közt, nemcsak a teljes középiskolai tanulmányokat igénylő csoportban, de a legalsóbb rendbeliben is, hol nemcsak fáradságos, de fontos, alapos szakismeretet, és teljes megbízhatóságot igénylő szolgálat teljesítendő s igen sok függhet és függ attól, hogy mikép teljesíttetik ez a szolgálat. Ha kellőleg nem teljesíttetik, ez nagy kárára lehet az államnak, vagy az érdekelt állampolgároknak rossz hatással lehet az állampolgárok jólétére és hangúlatára, mi hazánk sok vidéke kényes viszonyai közt annál veszedelmesebbé válhatik. A törvényjavaslatot főleg azért tarthatom csak első lépésnek az államtisztviselők anyagi helyzetének kellő javítására czélzó actioban, mivel az a két legalsóbb raugosztályról, mely az egyetemi tanulmányokat nem igénylő két csoport tisztviselőinek legnagyobb részét foglalja magában, s melyben ezer meg ezer nős és családos tisztviselő előléptetése netovábbját éri el, mostohán gondoskodik, a mennyiben részükre egészben véve ugyan kedvezőbb mellékiiletmónyeket kíván megadni, de nagyrészt, s épen a legalsó fokozatokon még kisebb fizetéseket azok nál, melyeket a hasonló viszonyok közt élő osztrák tisztviselők már ezelőtt 20 évvel nyertek el, s melyekkel azok, daczára annak, hogy Ausztriában a drágaság, rendelkezésemre álló adatok szerint, alig nagyobb, mint nálunk, koránt sincsenek többé megelégedve, mint ott a közvélemény, a sajtó s a képviselőház panaszukat indokoltnak is ismeri el, 500 frtos fizetés Ausztriában 1873. óta többé nem létezik, a törvényjavasiát nemcsak fenn akarja tartani a most uálunk még fennálló ilyen fizetéseknek egy igen jelentékeny részét, hanem egyes szakokban, melyekben ezek a csekély fizetések már nálunk is be lettek szüntetve, ilyeneket ismét kíván életbeíéptetni, más szakokban azok számát szaporítani kívánja. Á határvámhivataloknál és a lottohivataloknál például nem létezik most többé 500 frt fizetéssel járó tiszti állomás, a törvényjavaslat ilyeneket ismét rendszeresíteni kíván, a dohányjövedéknél és sóhivataloknál az ilyen állomásokat szaporítani kívánja. A fizetéseknek ez a leszállítása nem egyenlíttetik ki általánosan a lakpénzek felemelése által, sőt ellenkezőleg több állomás, nevezetesen kisebb városhoz kötötc dohányjövedék és vámtiszti állomás összes illetményeiből még veszíteni fog. Nem tarthatom indokoltnak azt, hogy a megszüntetett 500 frt fizetés oly szakokban ismét életbeléptessék, melyekbeii nemcsak a megbízhatóság főkellék, hanem egyszersmind, mint a vámhivataloknál, magasabb iskolai tanulmányok, s nem oly könnyen megszerezhető alapos szakismeretek is megkívántatnak.