Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-152

332 162. országos aiés IMíB. febrnár 6 án, hétfőn. és illetékek tekintetében, hogy t. i. mindössze egy-két ember volt az országban, a ki minden idevonatkozó kérdést meg tudott oldani, s talán 10— 12 olyan, a ki a bélyeg és illetékek egész rendszerében ki tudta magát ismerni, de az állampolgárok nagy tömege abban egyáltalában nem volt képes eligazodni. Ma igy vagyunk a tisztviselői illetményekkel. (Egy hang a szélső baloldalon: A bélyeygel is!) Nem feladatom most a bélyeg és illetékek kérdését tüzetesen magyarázni; legyen meggyőződve a képviselő úr, hogy ma legalább a pénzügyministeriumban a bélyeg és illetékek kérdésével tökéletesen tisztában vannak; de emlékszem jól, hogy volt idő, a mikor magában a pénzügyministeriumban eSak egykét hivatalnok volt, a ki annak traditioit ismerte. (Egy hang a baloldalon: A bélyegek traditioja! Ez új ! Derültség a bal- és szélsőbaloldalon.) Tehát, t. ház, a mikor ily állapottal találta magát szemben a kormány, s a kormány előterjesztése alapján maga a társadalom, a pénzügyi bizottság előtt első kérdés volt az, hogy mi a legszükségesebb és egyedüli feladat ; az-e, hogy az állami tisztviselők fizetése javíttassék, hogy a legkisebb, legcsekélyebb fizetések valamivel magasabbra emeltessenek ? vagy az-e, hogy ezzel kapcsolatban ezen teendővel párhuzamosan egyszersmind az összes javadalmazás ügye rendeztessék, és oly szabott keretek állapíttassanak meg, melyek a további fejlődésnél biztos alapúi szolgálhatnak, s a melyekben a kormány s a törvényhozás útmutatást találhat arra vonatkozólag, hogy a midőn a tisztviselők sorsa tekintetében szabatos intézkedés szüksége forog fenn, akkor azt következetesen, egy elvnek szemmeltartásával, rendszeresen legyen képes, hogy úgy mondjam, kiépíteni. És itt még egy előzetes kérdésre kell reflektálnom, s ez az, vájjon helyes e azon állapot, a mely nálunk fennáll, hogy számos oly kisebb teendő, a mely nem annyira külön szakismeretet, mint inkább gyakorlati és kezelési ügyességet igényel, állandóan alkalmazott hivatalnokok által láttatik el ; mert a legkisebb fizetésű hivatalnokok, a kik ezelőtt 2—3—4 száz írttal voltak dotálva, ezentúl 500 írton alul nem, hanem ezenfelül egész 800 frtig lesznek javadalmazva; tehát ezen hivatalnokok által láttassanak e el azon teendők, vagy pedig elláttassanak úgy, mint Francziaországban és Angliában egyszerűen napidíjasok, vagy oly egyének által, a kik egyáltalában nem az állam részéről, s nem állandó megbízásképen fizetést nyernek, hanem csak ideiglenesen vannak az osztályfőnökök, vagy egyes szakfőnökök által e teendőkkel megbízva. És elméletileg épen a t. ház ez oldalán (a szélső baloldalra mutat) ülő kép- • viselő urak részéről történt azon felszólalás a pénzügyi bizottságban nem egy, hanem több alkalommal, hogy kívánatos volna, hogy e teendőkkel ne is tisztviselők, hanem csak papidíjasok és más ily külön felfogadottak bízassanak meg, a mi azután lehetségessé tenné természetesen ez összes kategóriák elesésével a minimumoknak tetemes emelését. De, ha meggondoljuk, t. ház, hogy Magyarországon, s mai viszonyaink közt már annyi egyén találta életpályáját, hogy úgy mondjam, merőben e kezelési szakokban, — sanyarú viszonyok között, azt elismerem, — de tényleg megtalálta, hogy annyi család existentiája lett ez, — nem akarom vitatni, jól, vagy rosszul, — de tényleg az évek hosszú során keresztül életbe lépett rendszer elvei alapján ina-' megállapítva, hagy annyi család existentiája függ attól ma. is, és hogy egyáltalában, egy közéle• tünkön végig vonuló, magában democraticus vonás az, hogy azt követelik, hogy a kis kategóriához tartozó emberek, a csekély hivatalnokok, a csekély foglalkozásúak is annyira láttassanak el, hogy állandó existentiát bírjanak megalapítani, és hogy gyermekeiket felnevelni, s családjuk jövőjét is biztosítani legyenek képesek, ha ezt tapasztaljuk, s ha látjuk azon tömeges folyamodványokat, melyeket e kezelési szakokban élő emberek családjuk fentartása szempontjából ide benyújtottak, ha látjuk azon folyamodványokat, melyeket még alsórangú, nem állandóan, hanem csak ideiglenesen alkalmazott tisztviselők, nem is tisztviselők, hanem foglalkoztatottak, sorsuk javítása szempontjából benyújtottak, és látjuk azon általános sympathát, mely a közélet minden ágában, és a társadalom minden osztályában ép ezek iránt nyilvánul, akkor nem volt már most e tekintetben választásunk, s el kellett magukat határoznunk arra, hogy erre nézve az eddigi praxissal gyökeresen szakítani nem lehet, s azon rendszer alapján kell tovahaladni, a mely rendszer már tényleg a történeti, habár rövid traditiok által is, megállapíttatott és igen széles körökben vert gyökeret. És akkor természetesen az egész fizetésjavítás, a tisztviselők javadalmazása szabályozásának kérdése rögtön egészen más színben tűnt elő, mert azon pillanattól fogva azon alakban mutatkozott, hogy hogyan kell egy nagy társadalmi osztálynak különböző fokain állókról arányosan gondoskodni, és hogyan kell ezek közt a mél tányosság követelményeinek megfelelőleg szétosztani azon maximalis javadalmazást, melyet az állam pénzügyi helyzetében egyáltalában nyújthat. Mert legyünk tisztában mindenekelőtt két elvvel. Oly állam, mely hivatalnokait abban a mér-