Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-152

1S2. orsíigos ttlés 18&8. február 6 án, hétfőn, 333 tékben lenne képes dotálni és fizetni, mint a minő mértékben analóg teendőket magántársólatok, illetőleg a társadalom szabad működése dotálni és fizetni képes, egyáltalában nem létezik. Eötvös Károly: Hát Anglia! Pulszky Ágost előadó: Arra is rátérek. A szellemi munka az állam szolgálatában mindig csekélyebb mértékben fog díjazásban részesülni, mint részesül a társadalom által. És e tekintetben még Anglia sem kivétel, és nemesük hogy Anglia nem kivétel, hanem, a mi még nevezetesebb, még az angol kolóniák, még India sem képes úgy dotálni hivatalnokait, mint az angol társadalom képes azokat dotálni Angliában, Indiában és Ausztráliában, a kik a hivatalnoki téren kívül fructifieálják szellemi tőkéjöket. Még Itáliában sem, a hol pedig első szempillantásra úgy látszik, mintha a hivatalnoki osztály kedvéért volna szervezve a birodalom, nem pedig a birodalom kedvéért a hivatalnoki osztály; mert hiszen az ottani állapot hódítás eredménye. S hogy ez így van, az nagyon természetes ; mert bizonyos tulajdonságok a hivatalnokoknál nem juthatnak oly mértékben érvényre, mint a társadalom szabad küzdelmeiben. Az initiativa nem szükséges, de nem is gyakorolható oly mértékben az állami szolgálat szabott keretei közt, mint az élet tág mezején, és az a bizonytalanság, mely az initativával együtt jár, s a mely egyrészt a koczkázattal kapcsolatban csaknem a mérketetlenségig növeli a nyereség reményét, de egyszersmind veszteséget idézhet elő, ezen bizonytalanság, az állami tisztviselő életében szerepet nem játszik. (Ügy van! jobb felől) Épen azért, mert egy állandó minimumot kell, hogy minden ország megszabjon tisztviselői részére, nem haladhat túl egy bizonyos maximumot a dotálásokban; és mindenütt, de kivált nálunk, az állam pénzügyi ereje egy maximalis határt szab, a melyen túl nem mehetünk azért, mert, ba ezen túlmegyünk a hivatalnokok fizetésében, annak a következménye egy elviselhetetlen adóteher lesz megint a nép összes osztályaira vonatkozólag. És igen rosszul felelnénk meg az államszoígálat, de maga a tisztviselői kar érdekeinek is, ha azokat a nép általános érdekeivel, ha az adóvieelő polgárok terheivel egyáltalán ellentétbe juttatnók. Ennek a következménye az, hogy azon igényeknek, és, elismerem, sok tekintetben jogos igényeknek, a melyeket egyes hivatalnoki osztályok felállíthatnak, a melyek általában, a nemzet középosztályának ezen igen tetemes része szempontjából megállapítandók, hogy ezen igényeknek múlhatatlanul bizonyos határt kell szabni. Másrészről lehetetlen az, hogy az állami tisztviselők ne részesüljenek oly dotatiokban, a melyek legalább az élet mindennapi gondjainak színvonalán őket valamivel feljebb emeljék, felűlemeljék még a legalsó osztályokban is azon a gondon, hogy a holnapi vagy holnaputáni napon lesz-e betevő falatjuk? (Igás! Ugy van!) Itt találjuk tehát a maximumot és a minimumot, úgy, hogy a tisztviselők javadalmazá sara vonatkozólag a helyzet a dolgok természete által meg van szabva. És most már az a kérdés, hogy ezen maximumon és minimumon belül, és azon keretek mellett, a melyeket a közjogi, illetőleg közigazgatási megállapított rend nekünk szab, — mert végre a közigazgatási rendszer átalakításába ez alkalommal, ezen törvényjavaslattal kapcsolatosan, közvetlenül nem bocsátkozhatunk, — ezen javadalmak hogyan osztandók el arányosan, hogyan állapítandók meg úgy, hogy a munkának megfelclőleg, a tehetségnek, az érdemnek, és egyszersmind a szolgálat hosszúsága által szerzett igényeknek megfelelőleg legyenek a különböző fizetések felosztva. Ez volt a megoldandó probléma. Az ilyen problémát, ha csak abstracte és történeti előzményektől menten vétetik fel, úgy látszik, hogy könnyebb megoldani. De, a mint már említettem, itt nem ez az eset forog fenn, hanem a a történeti előzmények, a, szükségképen való fejlődés oly határokat tűztek, elénk, a melyeknek korlátait át nem hághattuk és ennek következtében mindjárt a tanácskozás elején azon kérdés tolult előtérbe, hogy vájjon az eddigi rendszert teljesen változatlanul hagyva, csupán pereentualis és esetleg a fizetések magasságával csökkenő százalékos szaporítással gondoskodjunk-e a tisztviselők jobb javadalmazásáról, vagy pedig, a mint említettem, dolgozzuk át magát a tisztviselői fizetések rendszerét. Erre vonatkozólag a kérdés megoldásánál tekintetbe kellett venni azon különféle tényezőket, melyekre a tisztviselők fizetése szétoszlik. Itt mindenek előtt azt Látjuk, hogy a tisztviselők fizetése törzsfizetésből áll; ehhez hozzájárulnak a szolgálat némely ágazatában bizonyos éves, — ötöd- vagy tizedéves, — pótlékok, a szolgálat más ágazataiban bizonyos igények, a melyek bizonyos előfeltételekhez voltak fűzve, hozzájárultak igen változó különböző lakpénzek, vagy természetbeli lakások; hozzájárultak működési pótlékok, egyes esetekben kiváló helyzetek méltánylásául vagy kiváló szolgálatok jutalmazásául adott személyes pótlékok, továbbá hozzájárultak egyes esetekben működési pótlékok, és végűi az utolsó időkben, — de régebben is, — megszakítással fennállott traditionaliter bizonyos drágasági pótlék az ország bizonyos vidékein, úgy, hogy -azt lehet mondani,