Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-152
15S, ursíágO). ölés 18»8, február R-án, hotftn. 331 pezi a hazai intelligentiának s azon erőknek, melyek az állam és a társadalom feladatainak megoldására vannak hivatva, hogy ezeknek sorsa szükségképen és az első vonalon kell, hogy a törvényhozás leggondosabb és legkörültekintőbb meglatol ásának tárgyát képezze. Természetes, hogy midőn ily nagy számú egyénről van szó ? és midőn ily nagy számú egyén keretében felmerülő igen különféle mérvíí igények, szükségek és várakozások kielégítéséről van szó, akkor bárhogyan üt ki ;i határozat, az mindig rendkívüli jelentőséggel bír, nemcsak a mai körülmények alakulására, hanem még inkább a jövő alakulatokra vonatkozólag, és akkor egy gondosan combinált javaslatnak különböző részei is teljesen összhangzásba voltak hozandók, annak a jövőre való kihatása, úgy az egyesek megélhetése, családok igényei és jóléte, az államháztartás biztonsága, az államháztartás egyensúlyának, állandó fentartásának érdekei voltak tekintetbe veendők. Mondám, hogy egy nagy társadalmi problémával állottunk itt szemben; egy nagy társadalmi problémával, melyet hazánk speciális viszonyai még sokkal jeleutőségteljesebbé és bonyolultabbá alakítanak. Mert h.izánk viszonyai közt, mig egyrészt nem létezik a közszolgálat legszámosabb ágában oly hivatalnok, vagy bureaucratikus traditio, mint a minő a külföld nagy államaiban feltalálható, a mely a közszolgálat bizonyos ágait, hogy úgy mondjaima társadalom bizonyos osztályainak nem annyira kiváltságára, mint generatiorólgeneratiora, mintegy örökségére tette volna, másrészt, a mely,— hogy úgy mondjam, — az emberek húsába és vérébe, teljes tudatába jultatta volna azon kötelességek, és azon jogok és várakozások mértékét, a melyekkel e közszolgálatot teljesítőket terlulni lehetséges, és a melyeket a közszolgálatot teljesítők maguk visszont megkövetelhetnek, midőn hiányzik az a hosszas tratitio, a mely sok helyütt még a tisztviselői pragmatikát is feleslegessé teszi. Másrészt azt találjuk, hogy épen azon rohamos fejlődés, a melyet az államszolgálat számos ágában a modern herendelkezés szempontjából eszközölni szükséges volt, előidézte azt, hogy aránylag oly fokozatokon és szabott keretekben fejlődött az állami szolgálat, a melyekben külföldön ezen szabott keretek egyáltalán nem léteznek. Egy szóval, hogy a szolgálat felsőbb fokozatain vannak keretek, kevésbbé régiek s olyanok, melyek kevéabbé mentek át a közélet tudatába, mint más államokban, és az alsó fokozatokban a keretek inkább meggyökeresedtek, hogy úgymondjam, tüzetesebben fejlődtek ki, mint más államokban. Leszek bátor ezen állításomat példákkal illustrálni. A legrégibb része a hivatalnoki szervezetnek, úgy a mint az előttünk fekszik, körülbelül másfél század óta keletkezett hazánkban és a fizetések és illetmények legnagyobb része még Mária Terézia korából származik. (Egy hang a szélső haloldalon: Karoly korából. 1 ) Károly korából járnak a keretek, a fizetések Mária Terézia korából, midőn 1750. és 60. között az első kincstári üzemek, különösen a bánya és erdészeti üzem és más hasonló szolgálati ágak első izben lettek oly keretekben határozott dotátioval megállapítva, a melyeket a jelenlegiekkel össze lehet hasonlítani. És ezekre vonatkozólag lényegileg és viszonylag sokkal kevesebb változtatás történt, mint ugyanezen idő alatt, ugyanezen szolgálati ágakban a külföldön bárhol, úgy, hogy a fizetés sokkal csekélyebb, az utasítások sokkal ósdiabbak voltak még 1867-ben is, mint bárhol Európában. A többi szolgálati ágakra vonatkozólag csak lassanként, a század elejétől fogva, nagy mértékben azután 1848- és 1850-től, majd ismét 1867-től fogva kezdődtek azon berendezkedések, melyek kisebb-nagyobb átalakulással napjainkra átszármaztak, és a melyeknek képét magunk előtt találjuk. A mi a fizetéseket, különöseu a tisztviselők javadalmazásának kérdését illeti, 187l-ben történt azon rendezkedés, mely alapjául szolgált azon állapotnak, a mely a mai napon még mindig fennáll, habár ezen rendezkedés budgetszerfíleg részben javíttatott, is. De ez az 1871. évi rendezkedés is uagyobbára csak úgy történt, hogy a már akkor fönnálló rangfokozat, fizetés, lakpénz és pótlékok percentualiter emeltettek, és csak egyes kategóriáknál emeltettek, a minek az volt az eredménye, hogy azok az egyenlőtlenségek, azok a különbözetek és méltánytalanságok, melyek 1871. előtt is fennállottak, s a melyek azután elkerűlhetlenek voltak, az új szervezőieknél azért, mert a ktiloiböző új szervezeteknél külünböző szempontokból indultak ki a kormányok, s azok megbírálásánál a törvényhozások méltányosan kiegyenlíthetők nem voltak, sőt inkább a kiegyenlítés helyett a különbözetek a percentuális emelés folytán 1875-ben még inkább fokozódtak; mig a különböző pótlékok rendszere nem hogy egyszerusíttetett és bizonyos vonalakra reducáltatott volna, hanem inkább tarkittatott; míg végre oly különböző alakot öltött, a különböző osztályok ágainál, de ugyanazon osztályok ágainál is különböző egyénekre vonatkozólag, hogy azokat, hogy úgy mondjam, egy kaptafára vonva áttekinthetőkké tenni múlbatlanúl szükséges volt, ha nem akartuk azt, hogy a tisztviselői fizetéseknek egy teljesen külön tudománya fejlődjék ki az országban. Mert e tekintetben valósággal oly állapotok állottak fenn, mint néhány évvel ezelőtt a bélyeg 42*
