Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-150
<$90 íS 0- orsiégos Illés 1898. hónapban interpellatiot intézett hozzám, (Halljuk! Halljuk!) a melynek lényegét röviden kettőben foglalhatom össze. Az egyik az, hogy a büntető ügyvitel tárgyában kibocsátott utasításnak, I az interpellatioban is megnevezett szakaszai a bűnvádi eljárás körébe eső jogokról és kötelességekről intézkednek oly módon, hogy a védelem jogkörét és szabadságát csorbítanák; a második pedig az, hogy különösen két §. az, mely a bűnügyi íratok megtekintésének eddig fennálló jogát csökkenti, a védőnek kötelessége teljesítését megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi. Ez az, t. ház, a mi lényegében az interpellatioban foglaltatik. Mindenekelőtt, t. ház, általánosságban előre kell bocsátanom, hogy a bűnvádi ügyviteli szabályok semmi tekintetben a büntető perben álló ügyfeleknek, köztük a védőnek is jogát, nem szabályozzák, nem csorbítják és nem módosítják, és ágy arra nézve, hogy az ügyfeleket, jelesen a magánvádlókat, a magánjogi igénynyel bírót, a vádlottat és a védőt milyen jogok illetik, különösen milyen jogok illetik a bűnvádi íratok megtekintése tekintetében, sem arra nézve, hogy mely szakában az eljárásnak szabad ezeket nekik megtekinteni, sem arra nézve, hogy minő iratokat tekinthetnek meg: a fennálló állapoton semmi változtatást nem czéloztak és nem tettek, ennélfogva annak kifejezései egyáltalában erre nem vonatkozhatnak. Ezt általában előre bocsátva, kötelességemnek tartom, t. ház, röviden megemlékezni azokról az ellenvetésekről, melyeket a t. képviselő úr felhozott. (Halljuk.' Halljuk.') A mi illeti a szakaszokat, kettéválasztom őket ; a 128. és 134. §§-okat külön fogom tárgyalni, a többi szakaszokat szintén külön. (Halljuk ! Halljuk!) A képviselő úr azt mondja, hogy az 58.. 60., 61., 108. és 112. §§-ok, — ezeket jelölte meg különösen, — olyanok, melyek csorbítani látszanak a védelemnek jogát, — gondolom ezek az ő kifejezései, — részint az által, hogy nem emlékeznek meg a védőről, holott a vádlóról, jelesen a hivatalos vádközegről, a királyi ügyész ről megemlékeznek, részint az által, a mi a 108. és 112. §-oknál fordul elő, hogy a védőnek önálló felebbezési jogát egészen ignorálják. Én azt gondolom, t. ház, hogy ily magyarázat ezen szakaszok rendelkezésének félreértésén alapszik. A büntető-ügyvitelnek, t. ház, egyáltalában nem lehet egyéb czélja, mint a hivatalos közegeknek eljárását, a mennyiben az eljárási szabályokba foglalva nincs, részletesebben utasítás alakjában megjelölni; de hogy az, azoknak jogkörét, vagy eljárását, a kik mint a védő, nem hivatalos közegek, szabályozza, ez a büntetőügyvitel körébe semmi tekintetben nem tartozik, (Ügy van ! jobb felől.) és én részemről nem is febraftr 8-án, péntekéin fogom megengedni a büntető ügyviteli szabályzatnak olynemű értelmezését, és ennek alapján egy oly gyakorlat kifejlesztését, a mely az eddigi törvényes szabályokban, és a bíróilag elismert gyakorlatban biztosított jogkörét bármi tekintetben csorbítsam nemcsak a védelemnek, hanem egyáltalában a perben álló ügyfeleknek, hogy egyebet ne említsek, a magánvádlónak, a károsító ttnak. Hogy miért magyarázhatók így, csupán félreértés alapján a t. képviselő úr által felhozott szakaszok, arra nézve csak röviden nyilatkozom. Az 58., 60. és 61. §§-ok nem vonatkoznak egyébre, mint a bíróság és a királyi ügyész tevékenységének, különösen az érintkezésnek az ügyészi törvényben elvileg meghatározott és törvényes szabályozást nyert részletezésére. De abból, hogy ezen szakaszok hallgatnak a védőről és egyéb ügyfelekről is, abso lute nem következik, hogy azok már most egyszerűen ignorálva, jogaikban csorbítva, vagy megszorítva vannak, hanem azokra nézve a törvényes fennálló állapoton semmi változás nem történt, jogaik és azok érvényesítése nem cgorb irtatnak. A t. képviselő úr, ha jól emlékszem a 108. §-ra nézve egy concrétebb kifogást tesz, nevezetesen azt mondja, nem minden mellék íz nélkül, hogy azoknak, a kik c szakaszt fogalmazták, semmi tudomásuk sem volt, vagy egyszerűen elfelejtették a curia teljes ülési határozatát, mely a védőnek a vádlottól független felebbezési jogot enged. Ily határozat igen is létezik, de ha a képviselő úr jobban megnézi e szakaszt, még sem képzelheti, hogy a kik ezt szerkesztették, erről nem volt tudomásuk. Mert miből következteti ezt? Abból, hogy e szakasz első bekezdésében az van mondva, hogy »a szabadságvesztés-büntetést megállapító ítéletről értesítést adnak* — a bíróság részéről — »a királyi ügyészségek, midőn úgy az elítélt, mint a királyi ügyészség belenyugodtak az ítéletbe*, holott az elítéltnek belenyugvása nem zárja ki a védőnek jogát arra, hogy önálló jogon felebbezzen. Ugyané szakasz 4. alineája azt mondja: »Ha azonban az elsőfokú ítélet akár a felebbezés visszavonása, vagy a meggondolási illetőleg felebbezési határidő elmulasztása, által válik jogerejűvé: az értesítés csak a vonatkozó adatoknak a törvényszék tudomására jövetele után . . . állíttatik ki és kézbesíttetik a királyi ügyészségnek.« Tehát valahányszor védő van, — mert jogerejíívé az ítélet nem változhatik, csak a felebbezési határidő elmulasztása esetén. Ennélfogva határozottan fedve van az eset a 3. alinea által, hogy t. i az esetben, ha a védőnek önálló felebbezési joga van, ott csak akkor
