Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-150
ISO. oriRágos ülés 189&. február S-án, pénteken. gQJ adhatnnk ki értesítést, ha a felebbezési határidő lefolyt, vagy természetesen, ha a védő a felebbezésrő'l lemond. Tehát nem lehet azokat, a kik ezt szerkesztették, ;izzal vádolni, hogy erre nem gondoltak, nem is gondolom, nines is tudomásom róla, — bár rövid idő óta van életben, — hogy a bíróságoknál ezt úgy magyarázzák, hogy megállapodnak az első^ alienánál, a mitől a képviselő úr félni Játszik. A képviselő úr második kifogása alí2.§ ra vonatkozik. Kifogásainak lényege a következő: azt hiszem, egészen correete fogom előadni. A végtárgyalási jegyzőkönyvek szerkesztésénél, mint mondja, az a büntető ügyvitel változtat az eddigi gyakorlaton és hivatkozik beszédében az 1884-iki igazságügy ministeri rendeletre, a mely a végtárgyaláson a bizonyítékoknak, különösen a vádlott és a tanúk vallomásának jegyzőkönyvbe vételének módját megszabta, és azt állítja, hogy a jelenlegi ügyvitel ezen változtatott, a végtárgyalási jegyzőkönyv s tartalmának eddig fennállott biztosítákain csorbát üt. Azt hiszem, hogyha a t. képviselő úr szíves lesz most velem együtt összehasonlítani az 1884-iki igazságügyministeri rendeletnek, a mely 18.771. szám alatt adatott ki május 5-ikén, az illető passusát, és ha felolvassa mellé azt, a mit a jelen büntető ügyvitel rendel, akkor merem állítani, hogy talán még őt is megnyugtatom, hogy a jelenlegi büntető ügyviteli szabály nem csökkentette, de még szabatosabbá tette, sőt szaporította az eddig fennálló biztosítékokat; mert a ministeri rendeletnek, a melyre hivatkozás történt, rendelkező része II. szám alatt következőleg hangzik: »Abban az esetben, ha a végtárgyaláson való vallomása a vádlottnak vagy a tanúnak eltér attól a vallomástól, a melyet az elővizsgálatban tettek.« E nyilatkozatok egész terjedelmökben csak akkor is annyiban foglalandók a végtárgyalási jegyzőkönyvbe, ha, ég a mennyiben a vizsgálat folyamán tett vallomásokat megváltoztatják, vagy pedig oly kérdésekre vonatkoznak, melyek a vizsgálat folyamán nem, hanem csak a végtárgyalás alkalmával tétettek. Most méltóztassék megnézni, mit rendel az új bírói ügyvitel. Azt mondja: »A vádlott, tanúk és szakértők vallomásának lényeges tartalma jegyzőkönyvbe veendő*. Most jön az az eset, a melyről szó van: »Ha a vizsgáló bíró előtt tett vallomásokkal egybehangzó vallomást tesznek ennek felemlítése mellett csak a vallomás főbb adatait kell jegyzőkönyvbe iktatni. A vizsgáló bíró előtt tett vallomástól való csekélyebb eltérés esetében is az utóbbi tüzetesen megjelölendő. Ha pedig a vallomást tevő a vizsgáló bíró előtti vallomását lényegesen módosítja: végtárgyalási vallomása előbbi vallomására nem utaló, önálló szerkezetben írandó jegyzőkönyvbe.« Biztosítom t. képviselő urat, hogy mikor alkalmam volt több elnökkel beszélni e szakasz alkalmazása felől, mindeniknek az volt a véle menye, hogy ez még plust kíván, mit a 1884-iki ministeri rendelet kíván, és ez abban áll, hogy ha még a lényegtelen eltérést is szabatosan meg kell jelölni a végtárgyalási jegyzőkönyvben. (Helyeslés jobb felől.) Én azt gondolom, hogy ha ez végrehajtatik, pedig azt föl kell tenni, hogy végrehajtatik, mert csak ezen az alapon okoskodhatunk, aggodalomra épen semmi ok sincs. A mi már most a tulaj donképen gyakorlati jelentőségű két szakaszt, t. i. a 128. és 134. §-t illeti, legyen szabad arra nézve is válaszolnom, A 128. §-ra a t. képviselő úrnak az volt a panasza, hogy annak második bekezdésében az mondatik: »magánfél, ha kívánja, egyedül arról értesítendő, hogy valamely általa tüzetesen megjelölt büntető ügy vagy kiadvány megérkezett-e a törvényszékhez, vagy sem.« Ezen magánfé! alatt, —feltételezése szerint, — aztkülönben, kénytelen vagyok constatálni,nem mondta, hogy bizonyosan így van, — a védőt is lehet érteni, vagy magánfél alatt a védő sohasem értetik, és volt szerencsém nyilatkozni arról, hogy nemcsak a védőnek, de minden ügyfélnek, védőnek, vádlónak jogai absolute semmiképen sem voltak változtathatók a bűnvádi ügyvitelünkben. Ennek alkalmazásában én egyébiránt tovább megyek, mint a t. képviselő űr. Miután értesültem arról, hogy ennek a második bekezdésnek azt a téves értelmet tulajdonították. Visontai Soma: Mindenütt! Szilágyi Dezső igazságügyminister: Eddig egy vidéki törvényszékről van tudomásom. Mondom, ennek a második bekezdésnek azt a téves értelmet tulajdonították, hogy megmondhassa ugyan, hogy az ügy ott van, de, hogy az kinél van, arról nem adhat felvilágosítást, eddig egy helyen elrendeltem, és el fogom rendelni általában, hogy abban az értesítésben, ha azt mondja, hogy az ügy igenis ott van, minden félnek, a ki valamely határozott bűnügy iránt tudakozódik — nem pedig általában tudakozódik, hogy van-e bűnügy valaki ellen — megmondandó az is, hogy az ügy a vizsgálóbírónál, vagy az előadónál, vagy az elnöknél van, de természetesen tartalma felől értesítést nem ad. Egyébiránt meg kell monda nom, hogy ezt sem a t. képviselő úr, sem a folyamodó kamara nem kívánta. A 134. §-al szemben legtöbb aggodalmat fejezett ki a t. képviselő úr. Tekintsük meg, mi ennek a tartalma. Azt mondja, hogy: »az írattárnok a büntetőügyi íratok megtekintését, lemásolását, az ügyben érdekelt magánfélnek
