Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-150

£78 Í3Ü « »rsíágog ttlés 18»S. február S-án, péutek«n. az az ember, a ki egyideig egyik lábát nem használhatta s azt mankóval helyettesítette; azonban az egyik lábon való járáshoz úgy hozzá szokott, hogy midőn a beteg láb meggyógyult, az egészséges lába helyett újból és következe­tesen használta a mankót. Mi is tisztán az állam által akarunk boldogulni, holott nekünk is két lábon kell járnunk: az államnak és társadalom­nak együtt kell működnie; (Élénk helyeslés bal­felöl.) versenyeznie kell mindkettőnek egymással s egyik se tegye azt, a mit a másik sokkal hasznosabban tehetne. (Úgy van! balfelöl.) A ki­állításnak társadalmunk közreműködésére igen nagy szüksége van, és pedig első sorban anyagi szempontból. Már felszólalásom bevezető szavai­ban is voltam bátor utalni arra, hogy én az 1885. évi kiállítás keretét igen szűknek tar­tom az 1896. évi kiállítás számára. Szűknek tartom azért, mert ha igaza is van a t. előadó úrnak abban, hogy e kiállítást nem szabad első sorban gazdasági i-zélból rendezni, mégis az nagy baj lenne, ha gazdasági tekintetben nem sikerülne. Épen az alkalom kiválósága mellett egy gazd iságilag sikertelen kiállítás rendkívül sokat ártana nekünk, mert sok rosszakaratú bíráló is fogja azt megszemlélni. Azért azt gaz­daságilag is lehetőleg fejlődésünk színvonalán kell tartani. Azt a mit a t. előadó úr ma is hangsúlyo­zott,'hoey e mellett retrospeetiv történeti kiál­lítást is rendeznünk kell, maga is elegendő arra, hogy az 1885 iki keretet szűknek tűntesse fel. Sokat gondolkoztam a felett, hogy miként lehetne multunkat e kiállításban kidomborítani, és arra a meggyőződésre jutottam, hogy ez nem­csak sok fáradtságot, utánjárást és szeretetteljes munkát tételez fel, hanem hogy igen nagy ki­adásokat is fog maga után vonni. Én úgy hallottam, hogy midőn 1885-ben egyesektől oly tárgyakat akartunk megkapni a kiállításra, a melyekhez az illetők kegyelettel ragaszkodtak, ha közvetlenül nem is kértek an­nak átengedéseért semmit, de azt kívánták, hogy tárgyaik a pretium affectiouis mellett biz­tosíttassanak, s ezen a ezímen nekünk tetemes költségeink voltak. Azonkívül, ha pl. közműve­lődési viszonyainkat akarjuk feltüntetni, építke­zésekre és más beruházásokra lesz szükségünk. Emlékszem arra, hogy pl. 1886-ban a londoni indiai és gyarmati kiállítás alkalmával London­nak egy útezája volt feltűntetve úgy, a mint az Cromvell idejében állott. Azután 1889-ben a párisi kiállításon a különféle népek és korok lakásviszonyait tüntették fel. Mennyi különféle épületet állítottak fel e czélból. Vagy most a legutóbbi bécsi zenészeti kiállításon Bécsnek egy tere volt feltűntetve, a hogy ez 100 évvel az­előtt állott. Mennyi beruházás kellett erre is. Mélyen meg vagyok tehát arról győződve, hogy a történelmi kiállítás eszméjének a megvalósí­tása itt is sok pénzbe fog kerülni. De ebből még sem azt következtetem, hogy adjon teháát a állam többet. Azt hiszem, az állam azzal az egy millióval a maga részéről eleget fett. Jöjjön e tekintetben segítségül a társadalom. Azt tapasz­taltam, hogy minden életképes nemzet akkor, midőn nemzeti ügyről van szó, rem elégszik meg az állam áldozatkészségével, hanem maga is ál­dozatot hoz. így 1889-ben a franciaországi nagy válla­látok, intézetek, testületek, sőt gazdag egyesek is áldoztak arra, hogy a kiállítás sikere anya­gilag is biztosíttassák. Az a meggyőződésem, hogy ebben az irányban nekünk is kell tennünk valamit. Ott van az országos kiállítási bizottság, kezdje meg a mozgalmat ebben az irányban. Nagy szégyennek tartanám a nemzetre nézve azt, hogy ha e mozgalomnak nem volna sikere. De szükég van a társadalomra egy más szempontból is. Meg kell a társadalommal ér­tetni azt, hogy itt a nemzeti ügyről van szó, mindenki tehát a legjobbat szolgáltassa a maga részéről. De szellemileg is hozzá kell járulni a tár­sadalomnak a kiállítás eredményességének bizto­sításához. Az a meggyőződésem, hogy nagyon rosszul használnék fel ezt a kiállítást, ha itt csak azt mutntnók be, a mit nekünk a jóságos természet adott s a mit az anyagi téren jól-rosszúl elő­állítani tudunk Nekünk be kell mutatnunk azt is, hogy ebben az országban milyen szellemi erő él, s hogy mily eredményeket tud az felmutatni. Csak egy példára utalok, az 1885-iki gazdasági congressus példájára. Méltóztatnak visszaemlé­kezni, hogy akkor szintén társadalmi úton ho­zatott létre az európai gazdák összejövetele és az ezen összejövetel alkalmával kifejtett munkál­kodásról a külföldön évekig beszéltek és írtak. Ha már most e példán okulva, nemzetünk szel­lemi életének nyilvánulásait minden téren fel tudjak tüntetni a külföld előtt, akkor olyan eredményt biztosíthatunk, a milyent pusztán gazdasági kiállítással elérni nem lehet. Egyszer­smind megnyernők a külföld legműveltebb kö­zönségének figyelmét ezredéves ünnepélyünk és kiállításunk részére. Arra pedig, t. ház, nagy súlyt kell fektetnünk, hogy nemzetünk a;s európai népcsaládban megbecsül tessék, mert valamint az egyes reá van utalva arra, hogy abban a kör­ben, melyben él, tiszteletben tartassék, még talán fokozottabb mértékben rá van utalva a nemzet s azt a jóakaratot, melyeta művelt nyugat irán tünk tanúsíthat, anyagilag megbecsülni nem is lehet. (Helyeslés hal felöl.) Mindezek a czélok oly fontosak, hogy azok

Next

/
Oldalképek
Tartalom