Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-150

18§. ftrsiágn tlés ím. fébrnAr 8-in, péntekén. 277 belőle, és igazán ügy állott már a dolog, hogy ha a f?ajtó közbe nem lép, és nem utal arra a főszempontra, a melyből a kiállítást rendezni kell, t. i. az ezredéves ünnepély jelentőségére, akkor ott állnánk, hogy elejtettnek kellene tekinteni a kiállítás eszméjét. A sajtó azután kellőleg világította meg a helyzetet; a maga természetes helyére tette a kiállítást és az ezredéves ünnepélyt. Erre az érdekelt körök is oda nyilatkoztak, hogy, ha már miilenrom lesz, azt kiállítás nélkül megtarthatónak nem képzelik, és így nem gazdasági érdekből, hanem tisztán a millenium sikerének érdekében hajlandók az áldozatokat meghozni, a melyeket a kiállítás sikere megkíván. A kiállítás eszméjének ezen történeti vázlatából méltóztatik a t. ház látni, hogy mennyire szükséges az ezredéves ünnepély keretének és tartamának ismerete már a kiállítás szempontjából is. Mindezt nem azért hoztam fel, mintha bárkivel szemben is reeriminalni kívánnék; nem recriminalok a kormánynyal szemben, mert felfogásom szerint, ha részéről hiba követtetett is el e tekintetben, ez ügyet olyannak kell tekinteni, mely felette áll a pártszempontoknak; (Úgy van! Úgy van! bal felől.) azt országos nemzeti szempontnak kívánom tekinteni és így azt akarom, hogy a támogatás az egyes pártok részérő], tekintet nélkül minden másra, tisztán a nemzeti ügy érdekében adassék meg. Nem teszek szemrehányást az iparosságnak, és az érdekelt közönségnek sem, mert nem osztom az előadó urnak azon nézetét, hogy nálunk a kiállítások nagyobb jelentőséggel bírhatnak, mint másutt. 0 felhozta, hogy ha másutt a kiállítások le is járták magukat, azoknak eszméjét Magyarországon lejártnak tekinteni azért nem szabad, mert nekünk koronként be kell mutatnunk, hogy az ipar mennyire haladt, hogy a közönség részéről a támogatásra érdemes és hogy azt a szellemi lanyhaságot, melylyel mi gazdasági ügyeinket tekintjük és elsőbbséget adunk az idegen fogyasztási czikkeknek, a kiállítások egymásután következő sorozata által lehetőleg leküzdhessük. Ebben tökéletesen igaza volna, ha mi 1885. óta akár a mezőgazdaság, akár az ipar terén oly haladást tettünk volna, mely indokolná egy újabb kiállítás tartását, de a legközelebbről érdekeltek maguk 1 evallják, hogy ily haladással nem dicsekedhetünk. De nem teszek szemrehányást az érdekelt közönségnek még sem, mert azt tapasztaljuk, hogy a kiállítás általában másutt is kevés vonzerőt gyakorol és mert azokból a közönségnek közvetlenül kevés haszna van. A kiállítások csak ott sikerülnek újabban, a hol nagy szempontok, kegyeletes megemlékezés és politikai czélok szolgálatában állanak. (Helyeslés hatféléi.) Utalok Németországra, a hol nemrég a birodalmi eancellar bevallotta, hogy kiállítást azért nem lehet tartani, mert az ottani nagyipar és iparos közönség általában idegenkedik tőle. Németországban nincs is oly kegyeletes vagy politikai mozzanat, mely a kiállítást ott ezidősze: int indokolná. A hol azonban ily mozzanatok vannak, a tárlatok rendszerint sikerülnek is. Utalok az 1889-iki párisi világkiállításra, mely egyrészt a franczia forradalom kitörésének emlékére, másrészt abból a czélból rendeztetett, hogy Francziaország megmutassa, hogy 1870. és 1871. évi vereségeit teljesen kiheverte és minden tekintetben készen áll, az európai népcsaládban pedig elfoglalta az öt megillető helyet. Most készülnek ÉszakAmerikában egy nagy kiállításra, és meg vagyok róla győződve, liogy az is sikerülni fog. Ott is kegyeletes és politikai mozzanatok vezették azokat, a kik e kiállítást tervezték és rendezik. Amerika, felfedezésének 400 ik évfordulóját ülik meg vele és emellett propagandát kívánnak csinálni újabb politikájuknak, melyet panamerikanismusnäk neveznek. Nekünk is van, t. ház, egy oly nagy mozzanatunk, a mely indokolja a kiállítást és magában rejti sikerének biztosítékát. Ez a mozzanat ezer éves államiságunk. Jelentőségteljes mozzanat az, a melyet sokkal nagyobb, sokkal erősebb nemzetek sem hagyhatnának tekinteten kívül s azok is rá lennének utalva, hogy abból a jövőre erőt, önbizalmat merítsenek és alkalmul használják fel arra, hogy a világgal is megismertessék magukat. De al kaimul szolgál ez ünnepély rendezése felfogásom szerint még egy nagy dologra is, (Halljuk! Halljuk!) arra, hogy visszatérjünk Magyarországnak igazán üdvös hagyományaihoz és azokat a tanúiságokat, melyeket közelmúltunk szemléléséből levonhatunk, alkalmazzuk. (Helyeslés balfelol.) Ha, t. ház, visszatekintünk a legközelebb letűnt évtizedek történetére, azt tapasztaljuk, hogy ez az ország voltaképen esak akkor fejlődött erőteljesen, a midőn a társadalom is megmozdult és erejének gyakorlatában volt. Méltóztassék visszaemlékezni a 30-as, 40-es évekre. Mi lett az akkori rendi Magyarországból ? Akkor raktuk le mi összes kulturális és gazdasági állapotaink alapjait. (Úgy van! bal felöl) De még a közelebbi időben is 1860—67-ig a magyar társadalom igazán élt, munkálkodott, annak életműködése úgy nyilvánult, hogy maradandó emlékei még ma is megvannak. Mert a 30-as és 40 es évek társadalmi mozgalmának eredményeit a 60-a> évek első felének sociaíis élet mííködése tetőzte és fejezte be. Itt az alkalom, hogy az ezredéves ünnepélyt kellőleg felkarolva, a társadalom életműködését újból felvillanyozzuk. Mert mi körűlbelől Agy jártunk el, mint