Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-150
$76 !s °- *fsrá?os ftlés 18*8, február 1-án, pénteken. bírálni á kiállítást és az annak élén álló férfiakat, hogy mennyibeit sikerűit ezen hazafias ezélt megközelíteniök. A jelen törvényjavaslat az első lépés lévén ezen ezé! felé, a pénzügyi és közgazdasági bizottságok tisztelettel ajánlják annak megszavazását. (Élénk helyeslés jobb felől) Bernáth Dezső jegyző: Gaal J.nő! G«al Jenő: T. képviselőház! Helyesen emelttiki a t. előadó úr az előttünk levő törvényjavaslat lényeges tartalmát. Két fontos intézkedés foglaltatik abban. Először a.í ajánltatik, hogy a kiállítási alapnak állami dotatiojára egy millió forint szavaztassék meg, másodszor pedig az 1892 : II. tcz. által í 895 ben megtartatni rendelt nemzeti kiállításnak egy évvel való elhalasztása hozutik javaslatba. Én i? helyeslem mind a két intézkedést, habár nem is ugyanazon indokokból, melyeket az előterjesztés foglal magában. így például a magam részéről is nagyon hozzávetőlegesnek tartom azt a költségvetést, mely a javaslat mellékletét képezi, s azt hiszem, hogy abbívn a keretben, a melyben 1885-ben tartottuk meg az első nagy nemzeti kiállítást, 1896 ban nem fogunk megférhetni már csak azért sem, mivel általános kívánság, hogy az ne főleg gazdasági jelentőségű, hanem oly kiállítás legyen, mely lehetőleg megadja ezredéves múltunknak a képét, (Élénk helyeslés a baloldalon) e mellett pedig minden téren azt az állapotot tüntesse fel, a mely az országban jelenleg tényleg létezik. A kiadások tehát sokkal nagyobbak lesznek, mint 1885 ben, az államtól azonban még sem óhajtok többet igénybe venni egy millió írtnál, mert véleményem szerint épen ez alkalomnál fogva is a második évezred születésén, különös tekintettel kell lenni pénzügyeinkre és a társadalomnak, midőn oly nagy nemzeti ügyet karolunk fel, mint a minő a millenium, és az annak alkalmából rendezendő kiállítás, nem szabad egyedül az államra támaszkodnia, hanem magának is részt kell vennie ezen alkotásoknak ágy fáradalmaiban, mint terheiben. Azt is helyeslem, hogy a kiállítás egy évvel elhalasztatik; nem azért, mintha csupán a millenium érdekében volna arra szükség, mert én meg vagyok győződve arról, hogy egy helyesen rendezett kiállítás czéíjaíra az a két esztendő, a mi 1895-ig előttünk van, kevés volna. Teljesen igazat adok e részben gróf Zichy Jenő képviselőtársamnak, ki a közgazdasági bizottságban arra a különbségre utalt, mely a mostani, és az 1885. évi helyzeti közt fenforog, azzal az ellenvetéssel szemben, hogy hiszen akkor 22 hónap alatt el tudtunk készülni a szép kiállítással, annyi időnk pedig most is lenne még. Egészen helyesen ég alaposan utalt arra, hogy akkor már 200 szervezett kiállítási bizottságunk volt, míg ma, — az országos bizottságtól eltekintve, —• nincs egyetlenegy sem. Én tehát részben más indokokból, de az intézkedéseket, ;i mint mondottam, szintén helyeslem. És ha csak arról akarnék szólani, a mi a javaslatban foglaltatik, nagyon könnyen végezhetnék vele. Feladatomnak azonban ma főleg azt tekintem, hogy olyasmivel foglalkozzam, a mi abban nincs meg, de a minek nézetem szerint benne kellene lennie, vagy az kellene, hogy a javaslatot megelőzőleg az a keret állapittassék meg, melyben az egész ünnepélyt rendezni kívánjuk. (Helyeslés bal felől.) Én egészen megfordított sorrendnek tartom azt, hogy egy részletre nézve állapodjunk meg akkor, mikor az ezredéves ünnepélynek keretet és tartalmát nem ismerjük. (Helyeslés a baloldalon.) Nem kell bővebben fejtegetnem, hogy ezen ünnepélynek igen nagy erkölcsi és politikai jelentősége van. Miután azonban úgy tudom, hogy erre vonatkozó nézeteinket, a követelményeket, melyeket meg kell ez irányban valósítani, más, nálam sokkal hívatottabb tagja a t. háznak fogja előadni, a magam részéről az ezredéves ünnepély iránti előterjesztést csupán egy szempontból, a kiállítás sikerének érdekében sürgetem. Már eddig is tapasztalhattuk, hogy a kiállítás eszméje maga, vajmi kevés vonzerőt gyako.ol. Midőn szóba jött először, akkor is mint az ezredéves ünnepélynek egyik kimagasló részének tulajdonítottak annak fontosságot. Később az ezredéves ünnepélytől kevesebbet beszéltek, s az iránt semmiféle komolyabb előkészületet a közönség nem tapasztalván, a kiállítás iránt is fokonkint elhidegült, s egy teljes esztendőt veszítettünk el, felfogásom szerint, főleg a iniatt, mert elmulasztottuk a helyes sorrendet megtartani. Eleinte volt kedv a kiállítás iránt, sőt el kell ismernem, hogy a közvéleménynek igen tekintélyes része nem is elégedett meg az országos kiállítással, hanem világkiállítás megtartását sürgette. Én ezen controversiara most visszatérni nem akarok, mert felfogásom szeriut a törvényhozás döntvén a kérdésben, az ma már túlhaladott álláspontot jelez. Később azután a boldogult kereskedelmi minister elhalálozása folytán interregnum állott be a kereskedelmi utinisteriumban. Akkor a kiállítás tekintetében az eszmezavar teljes lett az országban, különösen miután az a nem egészen szerencsés gondolat vergődött felszínre, hogy kérdés intéztetett minden irányban, vájjon egyáltalán szükséges-e a kiállítás vagy nem? Akkor az emberek azon kezdtek tanakodni, hogy mennyi lesz az anyagi hasznuk
