Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-150

150, öTsaAgos ülés IS98. február 8-án, pénteken, 075 &égek fedezéséről gondoskodjék, hanem azért is, hogy magához az ügyhöz is idejekorán és alaposan hozzászólhasson, esetleg a programúinak egyik vagy másik pontját módosíthassa. (Helyeslés jobbról.) Önként következik ebből, hogy ezen kiállítás, mely a nagy nemzeti ünnepélynek egyik eleme, sem egészben, sem részben nemzetközi nem lehet. Különben is az a kérdés, hogy nemzeti vagy nemzetközi legyen-e a kiállítás, ez esetlen fel sem merülhetett, miután az 1892: II. tcz. világosan meghatározza, hogy a millenium alkalmából nemzeti kiállítás rendeztessék. Ezen törvény rendelkezésével szemben a kormány túllépte volna jogkörét, ha mást, mint nemzeti kiállítást indítványoz. Részemről szintén nem érzem magam hívatottnak, hogy ezt az egyszer már elintézett kérdést itt újra tárgy aljara, hanem hivatkozom egyszerűen azokra, miket az 1892: II. tcz. tárgyalása alkalmából a világkiállítás ellen és a nemzeti kiállítás mellett a képviselőháznak két oly tagja mondott, kinél jobban bizonyára senki sem értette át ezen országnak legnemesebb aspirációit és kinél jobban bizonyára senki sem lelkesedett Magyarország önállósága és állami tekintélyéért. Ez a két férfiú: Baross Gábor és Irányi Dániel volt. Mikor a képviselőház akkori vitájában többen azt fejtegették, hogy a világkiállítás Magyarországra nézve pénzügyikig és gazdaságilag hátrányos volna, Irányi Dániel kijelentette, hogy reá nézve nem ezek a szempontok döntők, hanem illőnek látja, hogy az ország a millenialis kiállítást, minden külföldi elemnek belevegyűlése nélkül, egyedül a saját erejéből rendezze. Ez volt Irányi Dániel véleménye. Hasonló értelen ben nyilatkozott Baross Gábor is. Úgy hiszem, t. ház, ennek a két névnek a találkozása ugyanazon felfogásban bizonyít legalább annyit, hogy a világkiállítást ellenző ezen felfogás nem állott és nem állhat ellentétben azzal a minden körülmények közt respektálandó és jogosult követeléssel, hogy Magyarország államisága még a külső jelekben is mindig határozott kifejezésre jusson. (Helyeslés.) De, t. ház, van a kérdésnek még más, bennünket különösen érdeklő oldala is. Más gazdagabb országokban mondják, hogy a kiállítások túlhaladott álláspontot jelentenek. Nálunk azonban ezt ily általánosságban nem lehet állítani. Nálunk a kiállításnak még az a speciális rendeltetáse van, meggyőzni a hazai közönséget a hazai ipar előhaladásáról, elszoktatni a közönséget attól a szellemi kiskorúságtól, mely minden idegen terméket, — már idegen voltánál fogva, — feltétlenül bámul. Ilyen, ha szabad magam úgy kifejezni, didactikai czélra azonban a világkiállítás a mi szempontunkból a képzelhető legszerencsétlenebb eszköz volna. Sőt előrelátható, hogy a világkiállítás a közönségben kétségkivűl meglevő ezt a hajlamot még mód nélkül fokozná, úgy, hogy a világkiállítás hazai iparosainkra nézve egyenesen végzetes következményekkel járhatna. (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) A mi felfogásunkból azonban következik aztán az is, hogy az ezredéves kiállítás nem követhet csupán gazdasági czélokat. Ez a kiállítás nem lehet banális látványosság vagy csillogó vásár, mert feladata nem az, mi más kiállításoknak elfogadott, sőt megengedem, jogosult ezélja, hogy az exoticus mulatságok kedvelőit a világ minden tájékáról minél nagyobb számmal összecsődítse. A mi kiállításunkon kell, hogy a történelmi-retrospectiv része a legelőbbkelő helyet elfoglalja, mert feladata az, hogy az ország lakosságának millióiban felkeltse a nemzeti múlt iránti kegyeletes lelkesedést. (Helyeslés) Ebből a szempontból is legelső sorban a hazai közönséget kell szem előtt tartanunk, és ezt kell bevonni úgy a kiállítók, mint a látogatók sorába. A kiállítók köre tehát sokkal tágabb lehet, mint más kiállításoknál. Magától értetik, hogy nem hiányozhatik az ország ez idő szerinti képzőművészeti, ipari és mezőgazdasági fejlettségét híven és őszintén feltüntető kiállítás. A művészek, iparosok és gazdák mellett azonban helyet foglalhatnának az egyházak, városok és mindazon családok, kiknek birtokában bizonyos történeti nevezetességű emlékek és műkincsek találhatók. Mindezen tényezők bizonyára készségesen fognának közreműködni ily czélra és mindezeknek igénybevételével lehetséges lesz egy, a maga nemében páratlanul gazdag és érdekes tárlatot rendezni, mely a külföldi műértő közönségre is kiváló vonzerőt gyakorolna. A mi pedig a látogatókat illeti, szintén bjen előnyös helyzetben vagyunk, miután most mar a hazai vasutaknak legnagyobb része állami tulajdon. Módjában áll tehát a kormánynak, hogy különös díjkedvezmények által lehetővé tegye, hogy a lakosságnak bármily szerényen situált rétegei is tömegesen látogathassák a kiállítást, hogy magukkal vigyék aztán az ország legtávolabb vidékeire emlékét nemcsak a tőváros és a kiállítás fényének, hanem annak a hazafias gondolatnak is, mely a millenialis ünnepek minden fázis iból kell, hogy plasticusan kiemelkedjék, és mely gondolatról ezen képviselőház bizonyára komolyan óhajtja, hogy az ország egyetlen lakója előtt sem maradjon idegen. A törvényhozás a millenialis kiállítást nein fogja kicsinyes takarékossági szempontok után megítélni, hanem első sorban a szerint fogja 35*