Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.
Ülésnapok - 1892-146
146, orszäeos ülés 1898, január 28 án, szombaton. 177 azon párt nevében is, a melyhez tartozni szerencsém van. (Helyeslés a baloldalon.) Ezen kijelentésem azonban természetesen sehogysem bírhat a bizalmi nyilatkozat jellegével, mert köztudomású, hogy hadügyi téren még ma is számtalan anomáliával, visszássággal és helytelenséggel találkozunk, (Úgy van! balfelöl.) még pedig olyanokkal, melyeket mi az 1867-iki kiegyezés szellemével és betűivel is egyaránt ellentétben állóknak tartunk, és a melyeknek megszüntetését minden alkalommal sürgettük és sürgetni fogjuk jövőre is, mert ezen helytelenségek és visszásságok megszüntetése, a 67-iki kiegyezési törvény szellemének és intentioinak a hadsereget illeti) kérdésekben való teljes érvényesülése pártunk program injának egyik sarkalatos tételét képezi. (Helyeslés balfélől.) Mondó P, habár ezen törvényjavaslatot elfogadom is, mindazokra vonatkozólag, a miket most bátor voltam fölemlíteni, fentartom magam nak és fentartjuk magunknak a bírálatnak jogát és egyúttal kötelességét is azon időre, a midőn a honvédelmi tároza költségvetése napirenden lesz, és e czím alatt alkalmunk lesz e kérdéshez teljes alapossággal és őszinteséggel hozzászólani. (Helyeslés a baloldalon.) Ezeket elmondván az újonezjutalék megajánlásáról szóló törvényjavaslatra vonatkozólag, most csak röviden terjeszkedem ki a t. honvédelmi minister úr jelentésére, mely a múlt szolgálati év végén megejtett tartalékos tiszti vizsgálatok eredményéről szól, (Halljuk! Ha ] ljuk!) a mely jelentést én annál nagyobb kötelességszerű figyelemmel szoktam kisérni, mert hiszen, mint méltóztatnak emlékezni, épen az én indítványom folytán útasíto|ta a ház a t. minister urat arra, hogy erre vonatkozó jelentéseit az újoncz-jutalékra vonatkozó javaslattal együtt terjeszsze évenkint a ház elé. Ebben a tekintetben, megvallom, a véderő bizottság t. előadójával ellentétes álláspontot foglalok el, a ki azt mondta, hogy a közös hadsereg önkénteseire nézve az állapotot javultnak látja. Habár némi javulást mutat is a helyzet az egyévi önkéntesek tiszti vizsgájának eredményére nézve, én azt még mindig kedvezőtlennek tartom; mert a tiszti vizsgát le nem tettek száma még mindig meghaladja a 14%-ot. Ebben a jelentésben, úgy mint a korábbiakban, világos jelét látom annak, hogy, mint ezt a most már törvénynyé emelt 1889-iki törvényjavaslat tárgyalása alkalmával is kimutattam, az önkéntesek tiszti vizsgájára vonatkozó rendelkezés, a sokat vitatott 25. szakasz tarthatatlan. Ehhez ragaszkodom ma is. Van azonban ebben a jelentésben még egy dolog, a miről az előttem szólt t. képviselőtársaim nem tettek említést, t. i. a közös hadseregmagyar ezredeiben, továbbá a honvédségnél a KÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. VIII. KÖTET. mult szolgálati évben előfordult öngyilkosságok nagy számáról tanúskodó s'íomorú statistika. A jelentés azt mondja, hogy az 1891/92-iki szolgálati év alatt a közös hadsereg magyarországi ezredeiben 172 öngyilkossági eset és 48 öngyilkossági kísérlet fordult elő, a magyar kir. honvédségnél pedig 37 Öngyilkossági eset. Erre többnyire azt szokták felelni, hogy igaz, ezek előfordultak, mert ezen öngyilkosok egy része már akkor, mikor a hadseregbe vagy a honvédségbe beléptek, olyanokból állott, a kik egyáltalán már életuntak voltak, más részük pedig olyanokból állott, a kiket a szolgálat kedvetleníteti el; és hogy ezt nem lehet megakadályozni, ez így van mindenütt a világon, így van Németországban is. Engem a Németországra való hivatkozás épen nem buzdít arra, hogy még ebben a tekintetben is kövessük a német példát, és e tekintetben éppen nem tartom utánzandónak a sokat emlegetett német nemzeti kultúrát. Ha ott is úgy van, elég rosszul van ott is és elég rosszul van nálunk is ha így van. Szerintem ezen öngyilkosságoknak egyik főoka az altisztek részéről tapasztalható rossz bánásmódban rejlik, mely leginkább az újonczok kiképzésének idejében tapasztalható. Ezért szükségesnek tartom azt, a mi a véderő-bizottságban is felhozatott, hogy főíeg akkor, mikor az újonczok ezredeikhez bevonultak, az arra illetékes hatóságok részéről az ezredparancsnokok figyelmeztessenek, hogy szigorúan utasítsák az altiszteket arra, hogy a legénységgel mentől humánusabban bánjanak. Még csak egyre akarok reflectalni, a miről az imént megfeledkeztem. Az újonezjutalék megajánlásáról szóló törvényjavaslatban el van mondva és hozzáteszem, az ellen a törvényesség szempontjából senkinek sem lehet kifogása, hogy az újonezjutalék a magyar korona országaiban mintegy 1178 főnyi szaporodást mutat. Ez következése a véderőről szóló 1889: VI. tcz. 14. §. 3. bekezdésének. Ezt nem akarom kifogásolni, nem is a mostani alkalomról szólok, hanem arról az alkalomról, a midőn de lege ferenda lesz szó, vagyis, midőn a véderő-törvényben megállapított 10 évi időtartam lejár, és új novellával fogunk szemben állani. Ebben a tekintetben arra vagyok bátor figyelmeztetni a t. minister urat, miszerint sokkal méltányosabban lehetne kivetni úgy a magyar korona országaira, mind pedig a birodalmi tanácsban képviselt országokra az újonczjutalékot olyképen, hogy ha nem a népszámlálás eredménye szerint kimutatott összes népesség számaránya vétetnék alapúi, hanem a monarchia mindkét államában található, védköteles korban levő ifjak száma szolgáljon alapúi az újonezjutalék megállapításánál. Ezeket voltam bátor a minister úr becses 28
