Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-143

l*g. országos Blés 18»8. január 8S-én, siordán. 115 a melyek épen a csendőrség hivatásával állnak ellentétben, és a csendőrség üdvös és csak sikeres működésére nézve teremtenének akadályt. (Úgy van! jobb felöl.) Előttem szólt Helfy Ignácz igen t. képviselőtársunk vádképen említette, hogy az egész tárgyalásból, a kardbojt kérdésének ilyetén elintézéséből világosan következik, hogy osztrákosítani akarunk, és hoay abból, boiry a csendőrség katonailag van szervezve, azt következtetjük, hogy osztrák mintára kell szervezni azt. (Zaj balfelöl. (Halljuk ! Halljuk ! jobbról.) Thaly Kálmán t. képviselő úr is felszólalt, hogy az osztrák zsandárságot tekintjük normálisnak a magunk eseiidőrségének szervezete tekintetében. Engedelmet kérek, az osztrák csendőrségnek mintául való tekintéséről egyáltalán szó sem lehet, mert a csendőrséget magyar királyi és nemzeti intézménynek kívánjuk tekinteni, (Úgy van! jőbbfelol.) és nemzeti intézmény gyanánt kezelni a szó legteljesebb értelmében. (Úgy van! jobb felöl. Ellenmondások a szélsőbalról.) De nem tekintjük kevésbbé nemzetinek azért, mert czélszerűségi okokból ugyanazt a kardbojtot viselik, a mely alatt magunk, testvéreink és fiaink kell, hogy küzdjenek, a mikor a haza oltalmáról van szó, (Élénk helyeslés jőbbfelol.) és nem tekintjük semmiképen osztrákosításnak, vagy lealacsonyításnak oly jelvény viselését, a melyet magunk viselünk, a melyet visel a magyar király, (Élénk helyeslés jobbról.) s a mely alatt hívatva van hadseregünk diadalt és hazánk üdvét kiküzdení. (Élénk helyeslés jobbról.) Ajánlom a tételt elfogadásra. (Helyeslés •jobbfelöl. Felkiáltások a szélső baloldalon: Hoch!) Elnök: Pázmándy Dénes képviselő urat illeti a zárszó! Pázmándy Dénes: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Lehetetlen, hogy azokra, a mik itt a vita folyamán úgy a kormánypadokról, mint a t. előadó úr részéről elmondattak, ne reflectáljak. Mindenekelőtt kénytelen vagyok az előadó úrral szemben kijelenteni, hogy azt ő igen jó] tudja, hogy én a csendőrségi intézménynek kezdettői fogva nagy híve voltam. Engem tehát azzal gyanúsítani, hogy a csendőrséget fel akarnám forgatni és ezen intézménynek kicsinyítésére törnék, nem lehet. (Halljuk! Halljuk!) A kardbojt kérdése nem is desnrganisatiora vezetne; ellenkezőleg a csendőrség és a nemzet érzülete között egy kapcsot képezne, a mely kapocs kell, hogy fennálljon minden a rendészet és a közbiztonság érdekében létező közegek részéről. (Helyeslés a baloldalon. Hosszantartó mozgás.) Elnök: Méltóztassanak csendben lenni és a képviselő urat meghallgatni. Pázmándy Dénes: Ha ellentétbe hozzak a közbiztonsági orgánumokat a nemzet érzületével, sokkal kevésbbé fog megfelelni működésük, mintha egyöntetűséget hozunk be a nemzetnek valóságos érzelme és a közbiztonsági intézmények közt. A fekete-sárga jelvény és a kétfejű sas rendkívül sérti minden igaz magyar hazafi érzületetét. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Lehetetlenség tehát, hogy ez az ország lakóiban bizonyos ellenszenvet, elkeseredést ne szüljön. A 48-iki törvény világosan rendeli, hogy a nemzeti színek és az ország czímere törvényes jogaikba visszaállíttassanak. Ez általános törvény, mely vonatkozik mindenre, a hol a nemzetnek színei és czímere jogosan használtatnak. A csendőrségi törvénynek 8. §-a pedig igaz, hogy azt mondja, a mit a t. minister úr, hogy: »a csendőrség szervezetét és szolgálatát, továbbá a csendőrség öltözetét és fegyverzetét is a kormány rendeletileg fogja elintézni.« Ebből következhetik az is, hogy a kormány van jogosítva meghatározni azt, hogy minő színei legyenek a csendőrségnek. De midőn ez a törvény hozatott, senki se gondolt arra, hogy ebből azt fogják kimagyarázni, hogy a fekete-sárga színek és a kétfejű sas k ormányrendelettel fog a csendőrségnél behozatni. (Úgy van! a szélsőbalon.) Hogy mi ez ellen előbb nem szólaltunk fel, ennek tényleg csak az az oka, mert nem tudtuk. Engem is, a ki pedig a csendőrséget többször megnéztem és figyelemmel kísértem, erre egy csendőrtiszt figyelmeztetett. Nem is gondoltam reá, és csak mikor tavaly megtudtam, akkor szólaltam fel az ellen. Már most a t. ministerelnök úr, úgy látom, mindazokat a kérdéseket, a melyekben az ország tekintélyét, a magyar államiságot symbolumokban külsőleg is meg kellene védeni, egy általános kicsinyítő gyűjtőnévvel illeti és bizonyos sorozatokba osztja, talán azért, mert a hivatalnokok rangját is most szabják meg és így minden cselekedetét, melyeket contemplál, bizonyos rangosztályba sorozza. Nem tudom, hogy a t. ministerelnök úr ezt a kérdést micsoda rangosztályba fogja sorozni, az ötödikbe-e vagy a hatodikba, a melybe azok a kérdések tartoznak, a melyek majd akkor fognak megoldatni, midőn a sor reájuk kerül; de itt nem a fontosság a mérvadó, hanem az, hogy sérelmet rejt magában, a melyet már hosszá időkön át tűrünk. A Tiszakormá"ny fejérő] tudtuk, hogy az bizonyos renegatismust képvisel, és tőle, a ki elveit feladta, hogy az állam kormányzatát átvehesse, nem is vártuk, hogy a nemzeti áramlatoknak tért adjon. A Szapáry-kormány bizonyos nagyúri non chalance-szal tractálta ezeket a kérdéseket, és tavalyi kijelentését is ebből a nagyúri modorból mondottnak tekintettük, úgy, hogy mindenki azt hitte, hogy ez csak úgy kiröppent az ajkán. A jelenlegi kormány programmjába a nemzeti áramlatokat felvette és hirdette is, sőt a t. ministeris*