Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-143

110 y*- »rs«Aeoí llei 18M, Jktrnár tt-én tstrdta. Elnök: Felírva nincsen senki, kíván-e még valaki szólani? ffagy István: T.ház! (Ralijuk! Halljuk!) Én csak egy nagyon rövid megjegyzésre szorítkozom a t. ház szíves engedelmével, annak illustrálására, hogy mily feledékenyek tudnak az emberek sokszor lenni akkor, ha azt a pillanatnyi szükség úgy kívánja; (Halljuk ! Halljuk!) egyúttal pedig be akarom bizonyítani azt is, milyen szorgalmas tanulója voltam én ezelőtt rövid 34 évvel a kőszegi elemi iskolának, melynek akkor harmadik osztályába jártam. Akkori időben, ez abban a boldog Bachkorszakban volt, nem igen taníttatták velünk a magyar színeket és a magyar czímert, de arra igen világosan emlékszem, hogy minden héten kétszer, szerdán és szombaton hegedűszó mellett kellett elénekelnünk a »Gotterhalte« összes strófáit. Volt akkor egy német olvasókönyvünk, talán most is kézre tudnám keríteni egy példányát, melyből minden héten fel kellett olvasnunk, soha nem felejtem el, ha száz évet érnék is, a következő kérdést: »Was sind die Farben des Hnuses Habsburg'?* »][m rothen Felde ein silberner Queerbalkenc, vagyis mik a Habsburg-ház színei? Vörös mezőnyben egy ferde ezüst sáv. Ez ugyanaz, a mit Hoitsy Pál t. képviselőtársam mondott, ehhez kétség nem fér. Ezúttal mindössze esak ennyit akartam megjegyezni. (Élénk tetszés és helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Horváth Ádám jegyző: Sághy Gyula! Sághy Gyula: T. ház! Nem akarom hosszú időre igénybe venni a t. ház becses türelmét. (Zaj és helyeslés a jobboldalon.) Nem szólaltam volna fel e tételnél, ha tegnap a t. belügy minister úr részérői oly sajátszerű argumentatioval nem találkoztam volna, melyet részemről sem tudok megjegyzés nélkül hagyni. Egészben véve hozzájárulok mindazokhoz, a miket előttem Thaly Kálmán, Hoitsy Pál és különösen Ernuszt Kelemen t. képviselőtársaim kifejtettek, és ezért azokhoz én nem is akarok semmit hozzátenni, csupán egy pár rövid megjegyzésre szorítkozom a t. belügyminister úr tegnapi fejtegetését illetőleg. (Halljuk! Halljuk!) A t. belügyminister úr az 1881: III. tcz. 1-BÖ §-ára hivatkozva, mint törvény által implicite kimondottat, mint törvényből folyót állította elénk azt, hogy a csendőrség jelenlegi kardbojtját legalább törvény nélkííl ine rváltoztatni nem lehet és Pázmándy Dénes t. barátom határozati javaslatát ezen indokból is utasította vissza, mert egyenesen hivatkozott arra, hogy ott az van mondva, hogy a csendőrség katonailag szervezendő. T. ház! A jog hermeneuti kával a t. belügyminister úr legalább az én felfogásom szerint e tekintetben igen gyenge lábon áll, ha a •zervezet szóban a katonai jelvényeket is beufogíaltaknak tekinti; mert akkor épen oly joggal lehetne az összes ruházatot, fegyverzetet a törvényben bcnfogl altnak tekinteni, pedig azt már Ernuszt Kelemen t. képviselőtársunk, különösen a törvény 9. §-ára való hivatkozással igazolta, hogy ezt a törvény egyszerűen a végrehajtásra, épen a belügyi és honvédelmi ministerek részéről kiadandó utasítással leendő elintézésére bízta. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) De, t. ház, épen oly különös — a mit megjegyzés nélkül nem hagyhatok — a t. belügyminister urnak azon argumentatio.ja, hogy azért kell megtartani az egyenlő kardbojtot a magyar honvédség és a közös hadsereg tisztikarával, mert különben sem a honvédség, sem a közös hadsereg tisztjei nem ismernék el a csendőrtiszteket magukkal, sem ezek nem tartanák magukat amazokkal egyenrangúaknak. Én, t. ház, kénytelen vagyok ezen állítást, mint olyant visszautasítani, a mely egyenesen a magyar honvédség tisztikarának nemzeti érzülete elien intézett insinuatio (Helyeslés a szélső bal oldalon.) Hogy a magyar honvéd tisztikar a magyar nemzeti színek előtt ép oly tisztelettel ne hajoljon meg, mint a közös hadsereg tiszti jelvényei előtt, hogyha törvény által ki van mondva az, hogy a csendőrtisztek teljesen egyenrangií tisztekííl tekintendők a közös hadsereg és ja magyar honvédségbeli tisztekkel, ezt a magyar honvéd tisztekről feltételezni nem lehet. (Helyeslés a bal- és szélső bal felől.) Hivatkozott a t. belügyminister úr a kardbojt egyenlősége szükségének igazolása tekintetéből arra is, hogy hiszen az orvosok meg az intendánsok nem viselnek kardbojtot, azonban mikor azt ezen oldalról a közbeszólók megczáfolták, ezen argumentatioját kénytelen volt maga is elejteni. És én csakis azért reflectálok erre, mivel hogy ez is igazolja, hogy nem a kardbojt egyenlőségében van a tiszti tekintély. (Igaz! Úgy v an! a bal- és szélső baloldalon.) De igazolja azt egy eset, hogy mennyire igazsága volt Ernuszt Kelemen t. képviselőtársamnak akkor, a mikor ő a testűlet kiváló tulajdonságaira hivatkozva azt mondotta, hogy a tekintély és az egyenlő rang elismerését a testületek és tagjaik kiváló tulajdonai oldják meg. Igazolja ezt a 70-es évek elején történt következő eset is. Tudvalevő dolog, hogy a honvédség és a közös hadseregbeli tisztek kardbojtja egyenlő és ennek daczára a közös hadseregbeli tisztek közül akkoriban n igyon számosan nem akarták a magyar honvédség tiszteit egyenrangúaknak elismerni. Azonban akadt egy kiváló tábornok, gondolom, akkor ezredes, a I magyar honvédség parancsnoka Kassán, Máriássy