Képviselőházi napló, 1892. VIII. kötet • 1893. január 20–február 11.

Ülésnapok - 1892-143

lét. orsíáros fiié* 1SW. Italtár Ü-én, izeriáa. IQ% oldására az összkormány és első' sorban a t. ministerelnök úr van hívatva. A generositás mindig tisztelendő; meglehet, hogy a belügyminister ár meg akarta kímélni épen ezzel két collegáját a kellemetlenségtől és azt inkább magára vállalta. A mi magát a dolog érdemét illeti, én azt mondom, hogy ha csak mint pártember ítélném azt meg, még örülnöm kellene, hogy ezen sárgafekete kardbojthoz ragaszkodnak, mert semmivel a világon nem lehet bebizonyítani annyira, hogy igazsága van ezen pártnak, midőn folyton tiltakozik a közösügyes alku ellen s igyekszik azt felbontani, mint ilyen eljárással, mert ez bizonyítja be legjobban, hogy a közösiigyek lánczolata olyan, hogy azok lassan-lassan behatolnak legbensőbb intézményeinkbe. Önök megteremtették először az úgynevezett közös hadsereget, meghagyván neki az osztrák szellemet az osztrák jelvényekkel együtt. Megteremtették e párt tiltakozásával szemben a honvédséget úgy, hogy kijelentették, hogy ez egyúttal kiegészítő része a közös hadseregnek, a miből következik, hogy ez intézmény is örökölje amannak szellemét, örökölje annak jelvényeit. Megteremtették a esendőrséget, és mert katonailag kell szervezni, arra a logikai következtetésre jutottak, hogy azt is el kell osztrákosítani, ha másban nem, legalább jelvényeiben. Érezte ezt a párt akkor, midőn a esendőrségi intézmény meg lett alkotva. Már akkor teljes erőnkből tiltakoztunk ellene, nem azért, mintha mi is nem éreztük volna szükségét annak, hogy erélyesebb rendőri közegek legyenek az országban, hanem mert előre láttuk, hogy ez az önök kezében újabb elosztrákosító eszköz lesz. (Úgy van! a szélsőbalon.) Mindez most beteljesedett. Ha tehát tisztán mint pártember ítébaém meg a dolgot, örülnék azon, hogy önök minél tovább ragaszkodnak amaz állásponthoz; de minthogy mindenki első sorban magyar ember, s csak azután pártember, e szempontból lehetetlen mély őszinte fájdalmat nem éreznem, fájdalmat és csodálkozást. Alig van két-három hete, hogy a kormány t. elnöke tiltakozott az ellen, midőn ez oldalról nemzeti szellemről, nemzeti politikáról volt szó és e párt magának vindicálta a nemzeti politikát. Hát megvallom, mikor ezt hallottam, nem hittem volna, hogy e házban még egy ily feketesárga kardbojtos vita fordulhasson elő a nélkül, b<gy a ministerelnök úr föl ne keljen és ne m <ndia ezt: Még nem yolt elég időm e kérdést me*odani, de legyen meggyőződve a ház, hogy kötelességemnek tartom és el fogok követni mindent, hogy e kérdést is nemzeti irányban oldjam meg. (ügy van! a szélsőbalon.) Ezt vártam volna a t. ministerelnök úrtól és megvallom, fáj és meglep, hogy mélységesen hallgat e hosszú vita folyamán. Ez az, a miért leginkább felszólaltam. Most még csak két rövid megjegyzést leszek bátor tenni, minthogy hangom úgy sem engedi, hogy többet szóljak. Sok más után Pongrácz Károly t. képviselőtársam ma megint ismételte azt a phrasist, hogy a sárga-fekete szín nem sértheti a magyar ember érzelmeit, mert az végre is az uralkodó család színe. No hát Hoitsy Pál t. barátom és már egy korábbi alkalommal Thaly Kálmán t. barátom kézzelfoghatólag kimutatták, hogy maga az uralkodó család hivatalos actussal tagadja ez állítást. De hogy egyszer véget vessünk ennek az érvelésnek, bátor vagyok arra figyelmeztetni t. képviselőtársamat, hogyha még így is volna, hogyha a sárga-fekete színek csakugyan az uralkodó színei volnának, ebből semmiképen nem következik az, hogy azokat Magyarország is elfogadja. Engedelmet kérek, Magyarország nem adta el magát soha az uralkodónak. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Magyarországon az uralkodó csak egy részét képezi a magyar közjognak és kell, hogy magyar legyen, olyan, mint Magyarország minden más intézménye. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ez az egyik. A másikra látszólag nem kellene felelni, mert hiszen csak élez volt, de némelykor az élez jellemzi legjobban egy bizonyos körnek a felfogását. A tegnapi napon tíessenyey Ferencz t. képviselőtársam, (Halljuk! Halljuk!) mikor azt a kérdést vetették fel előtte, hát a kardbojt? erre azt felelte: a kardbojtra nézve, mint főszolgabíró, azt tapasztaltam, hogy a kinek hat ökrét elvitték és a csendőr visszahozta, nem nézte, milyen a kardbojtja. Ez éleznek igen szellemes, de egy komoly párt kebelében egy komoly politikai kérdéssel szemben ily élczczel élni nem szabad, mert ő nem is vette észre, hogy ebben az éíczben a legnagyobb cinismus rejlik, (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon..) mert hogyha ez kihatna népünk közé, és hogyha a nép csakugyan magáévá tenné ennek az éleznek értelmét, ez azt jelentené: te ügyelj csak arra, hogy a te anyagi érdeked legyen megóva, ne gondolj azután semmivel, akár nemzeti, akár nemzetellenes, akár ki menti meg, akár ki biztosítja ökreidet vagy többi érdekeidet, azt imádjad, nem kell gondolni se a hazával, se a nemzettel, sem semmivel a világon. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Veszedelmes egy tan ez, melyet a magam részéről a leghatározottabban visszautasítok. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Pártolom Fázmándy Dénes t. képviselőtársam határozati javaslatát. (Élénk helyeslés és éljenxés a szélső baloldalon.)