Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-122

7 ÍJ US. orsüftf «8 ülés 1S9S. deesember 14-é», sierdán. a nagyvárosi gyermeknek a példáját, a ki apjával először ment ki a mezőre. Elkábította őt a virágillat, elkezdte kergetni a lepkét és magán kívül volt örömében. De akkor lett még csak elragadtatása teljes, mikor az épen telkeiő napot meglátta és akkor örömittasan oda kiáltott apjának: ugy-e apa az a tűzgolyó is csupán azért jön fel, mert mi kijöttünk? Természetesen az ország előkaladását csupán a kormány eszközölte és semmi egyébre nem való az, mint hogy eszközt adjon a pénzügyi bizottság előadójának kezébe, annak bizonyítása czéljából, hogy Magyarország mily boldog s megelégedett, vagyis hogy azt mondhassa, hogy ezen előre haladás semmi másnak az eredménye, mint a szabadelvű párt és az abból alakált kormány működésének. Hegedűs Sándor előadó: Ezt nem mondtam, tessék beszédemből azt a passust elolvasni ! Márkus József: T. ház! A ministeremök úr tegnapi beszédében gr. Apponyi Albert képviselőtársam következetlenségét említette fel és rámutatott azon körülményre, hogy pár évvel ezelőtt ez a párt elsőrendű követelménynek tűzte ki azt, hogy Magyarország pénzügyei rendeztessenek és azt mondta a ministerelnök úr, hogy mikor ez a rendezés bekövetkezett, akkor egy egész új théma vettetett fel és most már a magyar nemzeti eszméknek megvalósítása képezi pártprogrammunkat. Ámde, t. ministerelnök úr, ez nem következetlenség, különben, ha annak tartatik is, akkor mi ehhez hasonló számtalan kérdést intézhetünk a kormány elnök úrhoz és pártjához, nevezetesen arról méltóztassék nekünk felvilágosítást nyújtani, hogy ha Tisza Kálmán aKossuth-kérdésben mondottakra nézve ellentétes nézetben volt pártjával és ministertársaival, hogyan van mégis, hogy lemondása után belement abba a pártba és méltóztassék bennünket felvilágosítani, hogyan van az, hogy ezelőtt már két éve felütötte fejét a vallási villongás, a békétlenség, az úgynevezett elkereszteled kérdés és csak most jött a t. kormány annak tudatára, hogy ezt a villongást a polgári házasság behozatalával lehet megszüntetni és hogyan lehet az, hogy ha gr. Szápáiy Gyula és kabinetjének többi tagjai ellentétes elvi véleményben voltak e kérdésben, mikor gr. Szapáry Gyula megbukott, nem ment egyik ellenzéki párthoz sem, hanem megint csak megmaradt azon párt kebelében. (Tetszés a baloldalon.) Méltóztassék nekem a t. ministerelnök úr feleletet adni arra a kérdésemre is, mikép van az, hogy a zsidóvallás receptiojára nézve kötelező Ígéretet csak a legutóbbi napokban tett a kormány, mert a vallás- és közoktatásügyi minister úr vonakodott határozott feleletet adni, midőn pár hó előtt Visontai képviselőtársam e tárgyban kérdést intézett hozzá. Csak akkor lett ez a kormány előtt elfogadott elvi kérdés, mikor félni kezdett attól, hogy majd a jövő választáskor e miatt zsidópolgártársaink nem fogják tömeges szavazataikkal a kormány szekerét tolni. (Helyeslés bal felöl.) Folytathatnám ez észrevételeket akár a végtelenségig, de nem akarom a t. ház becses türelmét kimeríteni; le'ietetlen azonban, hogy ki ne terjeszkedjem a t. ministerelnök úrnak egy tegnapi lényeges megjegyzésére. (Halljuk! Halljuk!) E megjegyzés az volt, hogy azon követelmények, melyeket mi nemzeti aspiratiok czímén előtérbe állítunk és melyeknek megvalósítását követeljük, csupán harmadrangú kérdések. Mielőtt ennek taglalására áttérnék, egy körülményre leszek bitor kiterjeszkedni. A t. ministerelnök úr beszédében határozott nyilatkozatot tett arra nézve és ennek szükségét éreznie kellett, hogy a kiegyezés kereteit sem tágítani, sem szűkíteni nem engedi. Az itt a kérdés, vájjon magának a törvénynek kereteit érti-e, mert ha így értette, akkor teljesen egyetértünk, vagy pedig azt értette-e, hogy a most meglevő dolgokon sem enged változtatást? Ha ez utóbbit értette, akkor a t. ministerelnök úr tegnap ellenkezésbe jött Önmagával és ellenkezésbe jött a pénzügyi bizottság előadójával is, mert mindketten határozottan hangsúlyozták, hogy ezen aspiratioknak megvalósítását ők is kívánják, csakhogy azokat harmadrendűeknek tartják. Erre a »harmadrendű« jelzésre akarok némi észrevételt tenni. Bocsásson meg- a t. ministerelnök úr, de midőn tőle ezen kifejezést hallottam, akaratlanul is a Kneipp Sebestyén kúrájára gondoltam. Én elolvastam a Kneipp könyvét és bámultam azon, hogy mikép szerelhet bele egy ember a saját tudományába és erőibe annyira, hogy minden betegség javulását methodusától várja. És sokszor akaratlanul is komikusnak tűnt fel előttem, mikor azt mondja például az epilepsiára vagy más ehhez hasonló nagy betegségre, hogy egy hétig dörzsölni kell ezt vagy azt a tagot és akkor gyógyulás következik be. (Derültség hal felöl.) A t. kormányelnök úr is ily egyoldalúságba esett nyilatkozatában. Én és rajtam kivűl is mindenki kénytelen elismerni, hogy a t. ministerelnök úr kiváló genialitással rendelkezik; de egy hibája neki is, mint minden embernek megvan, ezt a hibát nagymértékben elhozta magával a ministerel tiöki székbe is és ez az, hogy neki semmi tárgyhoz nincs más szemüvege, csak a pénzügyi szemüveg és szerinte kivétel nélkül első követelmény a kormányzásban, hogy abból az előadói székből egyensúlyban álló költségvetést terjesztessen