Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-122

lfS. oruigoi Öléi 1«W. deereinber 14-én, sserd&n. 0azon kerületben fordult elő, a melyet szerencsém j van képviselni. (Halljuk! Halljuk!) Erre a községre egészen rákaptak a pénzügyi közegek, úgy, liogy rendesen ráutaltatott a fogyasztási adó. A múlt évben is ez történt. A község felebbezéssel élt. A törvény szerint ezen felebbezéseket a megyei közigazgat isi bizottság intézi el. El is intézte, még pedig: akként, hogy első sorban az osztályozási kérdésben döntött, az összegre át sem ment és az osztályt leszállította, vagyis kimondotta, hogy miután a község tízezer lakossal nem bir, kisebb lépték szerint köteles a fogyasztási adót fizetni. Ez éden a pénzügyigazgatóság adott be felfolyamodást és természetesen a pénzügyi múmteriurn, mint az ily ügyeknek végső birája megállapította a maga sabb osztályzatot és mindjárt az összeget is. Pedig törvény szerint az osztályozási kérdés elintézése után vissza kellett volna küldeni az ügyet a második fórumhoz, hogy az döntsön a számtétel kérdésében is. Azonban a törvény egyszerűen ignoráltatott és pedig nem azért — mert ezt föltennem sem szabad — hogy az illető ministeriumi tisztviselő nem tudta volna a törvényt, hanem valószínűleg azért, mert a kincstár érdeke úgy kívánta. Ha ez, t. ház, ilyen visszaélésekre ad alkalmat; ha ezen adónemek ily módon való kezelése megakadályozta a községek fejlődését, a mennyiben jövedelmük tálnyomó részét az ilyen adók pótlására kellett fordítaniuk, akkor el lehet kép zelni, mennyivel rosszabbodott az állapot, mióta azon törvény életbelépett, melyben a regaleadók összekapcsoltattak a fogyasztási adókkal. A t. ministereinök úr valószínűleg teljes megnyugvással gondol arra a körülményre, hogy az idén rendkívül sok község kivetre az italmérési adókat és valószínűleg azt hiszi, hogy ez a nagy készség onnan származik, mert a népnek megjött a fizető kedve és mert ezen terheket nagyon könnyen képes elviselni Ez azonban csak látszat t. ministerelnök űr. A községek kivették ezeket félelemből, mert attól tartottak, hogy az adó rájuk utaltatik és akkor rendkívül sokat fognak veszteni. És itt többnyire mindig fictioval áll szemben a t. ministerelnök úr, mert a községek pályáznak ugyan az adókért, (Úgy van! Úgy van! a balold Ion.) de mindig egy üzletember áll a hátuk mögött, ki a községet csak szalmacsóvának tolja előre. En nem állítom, hogy ilyesmiről a kormány tehet. De állítom, hogy az ilyen kezelés szabálytalan. (Úgy van! a baloldalon.) Es még egy körülményt vagyok bátor fölemlíteni. Előre bocsátom — a mint az ellenkezőt feltenni sem lehet — hogy az igen tisztelt ministereklök úr iránt teljes bizalommal viseltetik kivétel nélkül mindenki, abban a tekintetben, hogy ezen regaleadók kiadása körül kizárólag az állam érdekét tartja szem előtt. Ámde az ilyen törvény csak relatív értékű. Nem nyugszik helyes alapon, mert föltételezi, hogy egy teljesen pártatlan pénzügyminister kezelje. De bekövetkezhetik olyan eset, hogy az illető minister saját párthíveivel szemben mégis némi kedvező elfogultságot tanúsít és akkor nagyon könnyen a kincstár érdeke ellenére adja ki ezen adókat, vagy ha ezt nem teszi is, annyit ki mondhatunk, mint lehetségest, hogy némi kegye ket osztogathat ezen a czímen. (Igaz! Úqy van! a baloldalon.) A kincstárnak joga van illetékeket szedni azoktól, a kik valamit vesznek vagy cserélnek. Az adásvételnél és cserénél az eljárás egészen tiszta és egyszerű: a fél vagy a telekkönyvi hatósághoz adja be a jogügyletet és ez teszi át bekebelezés után az illetékkiszabási hivatalhoz vagy egyenesen az illetékkiszabási hivatalhoz nynjtatik az be, a mikor a jogügyletet tartalmazó actára reávezett^tik a bemutatás, tehát ismétlés aligha fordulhat elő. Nézzük azonban, t. ház, az ügymenetet az örökösödési illetékeknél ; azon illetéknemeknél, melyek csaknem minden ember életében előfordulnak néha többször is. Örökösödés esetében legtöbbször 2—3szor vetik ki az illetéket. Wekerle Sándor ministerelnök: Legtöbbször? Márkus József: Bocsánatot kérek, de én teljesen ismerem az ezen illeték kiszabása körül előforduló viszonyokat és szükség esetén bizonyítékot is fogok szolgáltatni, sőt többet mondok a ministérelnök úrnak, lehet rá eset, a mint már volt is, hogy ugyanazon jogügylet után ötször szabták ki az illetéket. Erre nézve bizonyítékot is vagyok képes szolgáltatni és szakembereknek könyveit is előmutathatom, annak bizonyítása c/.éljából, hogy ez nem olyan merész állítás, a melyet talán egy ellenzéki képviselő a pénzügyminister úrra! szemben csak azért, hoz fel, hogy a pénzügyi kormányzat renomméját rontsa. De vegyük, t. ház, hogy csak egyetlen egyszer szabják ki az illetéket. Ámde a rossz törvények' folytán is mi következik be? Az erre vonatkozó szabályok szerint a fél kötelezve van az örökhagyó elhalálozásának napjától számított 3 hónap alatt az örökösödési jogügyletet bejelenteni s a kincstári közegek, a. nélkül, hogy tovább várakoznának, rögtön kivetik az illetéket; pedig akkor még a hagyatéki tárgyalás nem történt meg és 100 eset közül 90-ben nem az előre vélelmezett módozatok szerint történik az örökösödés, hanem vagy végredelet szerint, vagy a felek kiegyezkednek. Az illetéket a féltől már behajtották, noha azt az illetékösszeget 9*