Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.
Ülésnapok - 1892-126
J^g 116. országos ülés 1893. deczemfcer iMn, hétfőn. megnyitom. Méltóztassék a zárbeszédek előtt meghallgatni az állandó igazoló bizottság előadójának jelentését. (Halljuk!) Ragályi Lajos előadó: T. ház! Mint az állandó igazoló bizottság előadója van szerencsém jelenteni, hogy dr. Wekerle Sándor m, kir. ministerelnök árnak Szatmármegye nagybányai választó kerületében és Tisza Lajos gr. ő császári és apostoli királyi Felsége személye körüli minister úrnak .... (Mozgása szélsőbálon.) — ez a czíme — Szeged alsó választó-kerületében újból képviselővé történt megválasztásáról szóló általános jegyzőkönyveket a bizottság vizsgálat alá vévén, miután a jelzett megbízó levelek a törvény követelményeinek úgy alakilag, mint tartalmilag mindenben megfelelnek, nevezett képviselő urakat a bizottság a 30 napi kérvényezési határidő nyitva tartása mellett igazolta. {Éljenzés a jobboldalon.) Elnök: T. ház! A 30 nap fentartásáeal igazolt képviselő urak jegyzékbe fognak vezettetni s a mennyiben az osztályba sorolás szüksége merül fel, Wekerle Sándor képviselő úr a 3., Tisza Lajos gr. az 5. osztályba osztatík be. Következnek a zárbeszédek. Zárszó illeti az előadó urat és az indítványok beadói közül Pázmándy Dénes és Apponnyi Albert gr. képviselő urakat. Az előadó úr kíván szólani. Hegedűs Sándor előadó: T. képviselőház! (Halljuk! Bálijuk!) Az imént bezárt vitában pénzügyi dolgokkal tulajdonképen csak Bujanovics Sándor és Horánszky Nándor t. képviselő urak foglalkoztak, a kiknek ezért köszönettel tartozom. Különös köszönettel tartozom Horánszky Nándor képviselő úr beszédének azon részéért, melyben pénzügyi helyzetünkre reflectál. Mert habár némely részletekben és némely számításokban nem is értek vele egészen egyet, de irányzatára és azon törekvésére nézve, a melylyel a nemzetet a helyreállított egyensúly és a pénzügyi helyzet tekintetében minden illusiótól óvja, teljes mértékben egyetértek vele. És ezt annál nagyobb köszönettel fogadom, mert megvallom, hogy ellenzéki részről az ilyen figyelmeztetésnek sokkal nagyobb súlya van. De engedje meg t. képviselőtársara, hogy midőn ezt egész tárgyilagossággal megjegyzem, egy perc/ig megvédjem magamat ama vádja ellen is, mintha én a múltban az ismeretes deficiteket szépítgettem volna. (Halljuk! Halljuk!) Jól tudom, hogy számításaim, néha eltértek, bár arithnietiee nem lényegesen; azt is jól tudom, hogy az ország anyagi helyzetére nézve néha eltérő ada~ tokát hoztunk fel: de már azt mondhatom, hogy a mi a pénzügyi eredményt illeti, t. i. a zárszámadási eredményeknek az előirányzattól való eltérését, abban nekem, mint előadónak, semmi részem sincsen. Jól méltóztatik arra emlékezni, hogy különösen akkor, a mikor a túlkiadások folytán oly mértékű deficit állott elő, minőre az előirányzat tárgyalása alkalmával egyáltalában számítani nem lehetett, a pénzügyi bizottság volt az, a mely a legszigorúbb rendszabályokat indítványozta oly határozati javaslatok alakjában, a melyeket a t. ház elfogadott és t. képviselőtársam is teljes mértékben helyeselt. Nem lehet tagadni, hogy terheink és kiadásaink az utóbbi évek alatt nagy mérvben szaporodtak. De nem egészen értem azt, hogy Bujanovics Sándor t. képviselőtársam hová czéizott akkor, a midőn az 1893-iki eredményeket ós összegeket összehasonlította a 70-es évek zárszámadásainak eredményeivel. Ezen két dolog már egyszerűen csak azért sem hasonlítható össze, mert előirányzatot zárszámadással összehasonlítani igen nehéz dolog és mert az 1870-iki költségvetés óta költségvetésünk nemcsak anyagilag és alakilag, de beosztásában is lényeges változásokon ment keresztül. A t. képviselő úr kiemeli azt, hogy azóta 253 r millió forinttal emelkedtek nettó kiadásaink. Én erre a megdöbbentő összegre csak annyit jegyzek meg, hogy ezen összegből 114 millió forint üzemi kiadásokra vonatkozik, a mi nem nevezhető terheink szaporodásának, mert ez egyszerűen fokozása azon közszolgáltatásoknak, melyek a közönség érdekében fejlesztettek és a melyek az állam jövedelmeit is emelték. Viszont azt is jól tudom, hogy a dohányjövedék kezelése, mióta bruttó alapra van a költségvetés fektetve, szintén már számokban nyer kifejezést és nem úgy, mint azelőtt a 70-es években. Az összehasonlítás tehát ily indokok alapján, a melyeknek részletezésébe bocsátkozni nem akarok, csaknem lehetetlen. Elismerem, hogyha az egyes indokokat vesszük, a melyekre beszédében a t. képviselő úr később szintén rátér, igen jelentékeny emelkedés mutatkozik. Nagyon jól tette, a t. képviselő úr, hogy egész tárgyilagossággal meg méltóztatott jegyezni, hogy van ebben a mesterséges fokozásnak és természetes fejlődésnek is része. Nézetem szerint azonban a helyzetnek és a fejlődésnek megítélésénél arra kell a főfigyelmet fordítani, hogy azon események, a melyekben az egyes jövedelmi ágak államháztartásunk terheit fedezik, miképen fejlődtek és hogy kiadásaink között mily módon fejlődtek a hadügyi, a közösügyi és a honvédelmi, erősen meddőknek nevezett kiadások, a melyeket azonban én korántsem tartok oly meddőknek, mint a minőknek azok mondatnak, mert a többiek tisztán belügyi szükségletünk kielégítésére és fedezésére fordíttattak. Azt hiszem, t. ház, hogy ezen arányok sokkal szabatosabb képet adnak arról, hogy a közgazdasági és politikai helyzet helyes volt-e,
