Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.
Ülésnapok - 1892-126
126. országos Illés 1892. deCzentber 19-éti, hétfőn. 177 mintha a bruttó számokat veszszük ki az egyik mérlegből meg a másikból és ezeket hasonlítjuk össze. Hogy a közösügyi, a hadügyi s honvédelmi kiadásokkal foglalkozzam, egy arányszámot állítok fel. (Ralijuk'. Ralijuk!) Míg 1870-ben a közösügyi terheknek aránya összes kiadásaink 17'75%-át tette, addig most ez, ha a vám jövedéket — igen helyesen — szintén tekintetbe veszszük, illetőleg ha a kiadást bruttó tekintjük, a vámjövedék fötlözetén kívül csak 10 és ^2%-ra megyén. Az tehát, mintha az u. n. közösügyi moloch raa aránylag többet emésztene föl bevételeinkből, mint ezelőtt 20—23 évvel, ezen számok alapján nem áll. Sőt ha tisztán a hadügyi kiadásokat veszszük is, azt tapasztaljuk, hogy összes honvédelmi és közös katonai kiadásaink, költségeinket a legmagasabb mértékben akkor vették igénybe, midőn a 14—l5°/o-ot érték el. Külföldi, igen előre íör e kvő államokban ez a legkisebb mértékben 17»/ 0-ot tesz; de felmegy sokszor egész a 25—33%-ig is. Igen természetes, hogy nekünk a mi helyzetünkben sokkal szerényebben kell költekeznünk ezen kiadásokra, azonban mégis azt hiszem, hogy a monarchia és különösen a Magyarország védelme érdekében tett kiadások nem tekinthetők meddőknek, mert ezek biztosítják magát az életet és fejlődést. S ha a kiadások mégis csak ilyen arányban fejlődtek, az a pénzügyi politika, a mely ezt lehetővé tette, nem mondható kedvezőtlennek. Kétségtelen, hogy az egyensúlynak helyreállítása jelentékeny adóemelések útján történt, de engedje meg Horánszky Nándor t. képviselőtársam, azt az állítását még sem fogadhatom el, hogy ez tisztán arithmetikai művelet, a mi alatt bizonyára azt értette, hogy minthogy ennyi a szükségünk, tehát fokozzuk az adókat odáig, hogy ez a szükséglet fedezve legyen. Nem épen ilyen meddő arithmetikai művelet ez, mert akkor adók tekintetében az eljárás nem az lett volna, a mi ezen fejlődési processus alatt volt, hanem egyszerűen a régi adóknak azon százalékig való felemelése leit volna az arithmetika követelménye, a mekkorát a szükséglet kívánt. Azt hiszem, közbejátszott ebbe egy magasabb szempont is és ez a közgazdasági érdekeknek kímélése, a fejlődésnek tekintetbe vétele és a nemzetgazdasági törvényeknek szem előtt tartása, a midőn oly jövedelmi forrásokat kerestünk, a melyek a direet adókon kívül egészen új alapokat vettek igénybe s ennek következtében a teherviselést mindenesetre egyenlővé tették az országban s egyúttal az állam jövedelmeit is nagy mértékben fokozták. Nem lehet tagadni, hogy viszont az üzemeknek, különösen az államvasutaknak jelentékeny jövedelme szintén nemcsak pénzügyi művelet volt, de egyúttal oly közgazdasági actio, a mely a KÉPVH. NAPLÓ. 1892—97 VII. KÖTET. I forgalom élénkítése által és a földbirtok értéj kének emelése következtében határozottan nemzetgazdasági jelentőséggel bír. Ha e mellett ez jelentékeny fedezeti összegeket nyújt a költség vetésnek javára, ez igen természetesen csak előnyös dolog. De nem mondható az, hogy ez csak arithmetikai művelet. T. képviselőtársam maga is megerősíti ezen állításomat azzal, hogy midőn kritisálja az egyenes adók körűi észlelhető némely bajainkat, a melyekre nézve én bizonyos mértékig egyetértek vele; hogy a midőn kiemeli a keresetiadó, kivált a harmad osztályú kereseti adónál előforduló nagy kellemetlenségeket és kritisálja a fogyasztási adók sorában az italmérési adót akkor ő maga sem támadja meg ezen adónemeket magukban véve, hanem csak egyes eorrectivumokat akar elővenni, hogy azok anomáliái és igazságtalanságai megszüntettessenek. Az államháztartás fedezete szempontjából ezeket az adókat ő maga is felhasználná, csak azt taríja szükségesnek, hogy azok a kirívó túlzások és néhol ez adónemeknek a nemzetgazdasági erővel arányban nem álló igénybevétele szűnjék meg. Ebben vele egyetértek, a mit bizonyít az is, hogy előadói bevezető beszédemben erre fektettem a súlyt és ezzel indokoltam nemcsak pénzügyi tekintetben, de közgazdasági tekintetben, sőt lehet mondani igazság-érzet szempontjából is az adóreformok mielőbbi foganatba vételét. Azt hiszem, hogyha nem akarom fárasztani a t. házat, (Halljuk! Halljuk!) a pénzügyi részszel elkészülhettem. Ugy gondolom, lesz alkalom akkor, midőn bele fogunk menni a reformok vitatásába, azon eszméket, melyek közt igen becsesek is vannak, közelebbről szemügyre venni bírálat tárgyává tenni és nézeteinket az adó rendszeresebb feldolgozása és igazságosabb kiosztása tekintetében előadni. Most engedjen meg a t. ház egy pár észrevételt azokra, a mik a helyzet politikai részéről előadattak. (Halljuk ! Halljuk!) Természetes, hogy a ház iránt köteles figyelem, de különösen azon hely iránti szigorú kötelesség, melyet most elfoglalok, reám a legszigorúbb tárgyilagosságot szabják. Ennek következtében azon kérdésekkel melyek itt a legtöbb érdeklődést keltették, nem foglalkozom s a kormányválság históriája és azon állásra, melyet abban a kabinet jelenlegi feje elfoglalt, nem fogok kiterjeszkedni. Méltóztattak hallani, hogy tulajdonképen ezen történetnek két variánsa van. Az egyiket előadta hivatalos kiadásban maga. az igen tisztelt ministerelnök úr, elmondván, hogy a kabinet alakulásának mi volt az indoka, programmja, milyen elveken alapul és ezen az alapon kérte a ház bírálatát. Elismerem, hogy az ellenzéknek joga volt ezzel be nem érni, de már bocsánatot kérek, én azt hi-