Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-126

1Ü6. omigfts ülés mm. mmm%«t MMSn, nétflto. i 73 java része szökik Magyarországból munkát kea-esni szerencsésebb, boldogabb hazába, hol az ember nehéz, de tisztességes munkája után nemcsak megél, de valamicskét félre is tehet. Az egész alföldön Békés megyében is a téli munkának teljes hiánya miatt igen nagy a munkások nyomora, szegénysége, a mely munkahiány annyira megy, hogy oly falvakban, melyeknek tulajdon földbirtokuk nem igen van, hanem nagy uradalmak közé vannak ékelve, az őszi munka bevégeztétől a tavaszi munka megkezdéséig, a mint nekem sokan panaszolták, a sóm valót nem tudják megkeresni. (Úgy van! a szélsőbalon.) A baj tehát megvan a felföldön és az alföldön egyaránt és a kormánynak van is rá egy egyetemes orvossága: a hol a bajt nagyobb mértékben észleli, ott szaporítja a csendőrséget. Én, ki a nép viszonyait ismerem, bámulok a fölött, hogy ilyen le nem tagadható tények daczára mégis ;ikádnak, a kik azzal ámítják magukat és másokat, hogy Magyarországon nincs munkáskérdés. Pedig az nagyon is van, hanem fájdalom, nincs, a ki a mitnkáskérdést meg tudn a, vasry meg akarná oldani. Jobban ismerik intéző köreink és tudósaink a külföldi viszonyokat, mint a hazaiakat és ha ezeket is ismerik, nem akarják, nem tudják,, nem merik a gyógyszereket megszerezni. Sürgősebbnek tartja a törvényhozás kevés nagy ember kis baját gyógyítani, ministeri és főispáni nyugdijakkal, mint sok kis ember nagy baját keresetforrások nyitásával. Törvényhozásunk közjogi kérdésekkel foglalkozik és a nagy tőke érdekeit szolgálja, mesterséges gyáripart teremt és a kisipart ennek kedvéért mesterségesen elnyomja. Emeli a hadsereg létszámát és a mellett nem akarja észrevenni, hogy a nép hadképességét más úton, más intézkedésekkel tönkre teszi. E tekintetben példát hozhatok fel. Az orosházi járás hadkötelezettei közííl 1872 ben bevált 28°/o, 1882 ben már csak 18; 1884-heu már csak 9°/o. Ezen folytonos és nagymérvű csökkenésnek azon a vidéken, melyet a közvélemény Petőfi és Jókai leírásaiból tejjel és mézzel folyó Kánaánnak ismer, kell valami komoly okának lenni; van is és a kormány tesz is valamit: azt, hogy észrevévén a csökkenés számát, egy évvel hátrább tette a sorozás idejét, minden egyéb maradt a régiben. Szaporították a korcsmákat, engedik mérni a mérges pálinkát, a hamisított italokat, hamisított élelmi szereket; engedik, hogy a régi keresetforrások beduguljanak, újakat pedig nem nyitnak. Az a jó élelmezés, a melyet Jókai oly ínycsiklandozóan, étvágygerjesztőén tudott regényeiben leírni, régen nincs meg, az az arató és cséplő | nép nem él oly bő és tápláló eledelekkel, a | mint az o regényeiben olvasni szoktuk, hanem a legnagyobb munka idején sok munkásnak a száraz árpáskenyér mellé savanyított ugorkára, nyers paprikára, vagy dinnyére jut a keresetből. A gazdát nyomja a nagy adó, termékeknek rossz az ára, a gazdasági gépek lenyomták a kézimunka értékét, a földmíveléshez sokkal kevesebb cseléd és napszámos szükséges, mint azelőtt és ott is, a hol szükség volna rájuk, mint pl. a mezőhegyesi uradalomban, ezrével szállítja az igazgatóság a felföldről a munkásokat, a kik sokkal gyengébb munkások ugyan, de olcsóbbak és így fiscalis szempontból a helyi munkásokat engedik más határba menni munkát keresni. A munkáskínálat már az alföldön is nagy és ezt a lelketlen bérlők és birtokosok felhasználják a cselédbér és napszám túlságos lenyomására, ingyen szolgálmányok rendszerítésére, embertelen bánásmódra. En pl. panaszkép hallottam és méltó a panasz, hogy egy uraságnál egy cselédszobában 34 embernek kell szorulni. Természetesen ott igazi pihenésről szó nem lehet. Azért a legjobb cselédeknek kedvezésképen megengedték nagy kegyesen, hogy nyáron tisztítsa és meszelje ki a sertésólat, ott legalább csendesen kipihenheti fáradságát. S miért nem veszik észre a hatóságok e visszaéléseket, annak a magyarázata igen egyszerű és természetes. A kik ezeket a visszaéléseket elkövetik, virilisek a megyénélés községnél, tehát nagy mértékben befolynak a hatósági közegek választásába és megbuktatásába. Ne méltóztassék azt gondolni, hogy csak én látom ily sötétnek a helyzetet, a kit nyíltan, vagy leplezetlen azzal vádoltak az ottani munkásforrongás idején, hogy a munkásokat izgatom. Teljességgel nem tettem. Az a híresztelés nem volt egyéb, mint alaptalan és lelkiismeretlen gyanúsítás és ügyetlen kortesfogás. Én ellenkezőleg minden tőlem kitelhetőt, megtettem a magam körében arra nézve, hogy munkaadók és munkások között az egyezés létrejöhessen, de ellenfeleim nehezítették és akadályozták törekvésemet pártérdekből. Már április 19-én gyűlésre hívtam össze a gazdákat és a napszámosokat és jó akarattal figyelmeztettem a munkásokat, az értekezleten s a helyi hírlapban, hogy tartózkodjanak minden törvénytelenségtől és fenyegetéstől, mert azt előre lehet tudniok, hogy azok megtorlatlanul nem maradnak. Ezt a kortesfogásból eredt gyanúsítást legjobban megczäfolták a legutóbbi kepviselő-választásnál magok a legilletékesebbek: a földmíves szavazók, tehát a munkaadók; midőn ellenjelöltemre, a ki gazdatiszt létére programmbeszédében a munkáskérdés megvilágítására nem mert vállalkozni, 40 szavazatot adtak, én reám pedig, a ki e kérdést teljes nyíltsággal