Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-126

174 Ite. orwágos fliés 1892. itcmmher 18-én, hétfőn. kifejtettem program mbeszédembeu, 500-an szavaztak. (Helyeslés a baloldalon.) Nemcsak én látom az ottani helyzetet ily sötétnek, hanem többek közt gr. Szapáry Gyula akkori ministerelnök is, a ki bizonyára hivatalos informatiok alapján itt a házban így nyilatkozott: »A békésmegyei bajokat az okozza, hogy az odavaló tisztviselők nagy része nem áll feladatának magaslatán.« Wekerle pénzügyminister pedig jelentésében azt mondja: »Azon munkásmozgalom, ha a munkát kereső napszámosok részére a mnnkára megfelelő tér nyittatik s a kisebb gazdák és nagyobb birtokosok munkásaik iránt méltányosabbak lesznek, lassanként meg fog szűnni,« Gaál Jenő t. képviselő úr alapos és tárgyilagos tanulmányában az ottani munkászavargások okául fehozza az ottani megélhetési viszonyokat, a közigazgatási és igazságszolgáltatási szervezet működésének hibás és hiányos voltát, a túlnépességet és a munkaadók méltánytalanságát. A csanádmegyei gazdasági egyesület, a melyet e kérdésben szintén illetékesnek kell elismernünk, hasonló okokat hoz fel. Egy év leforgása után, mialatt én e gyanúsítással szemben a latin közmondással vigasztaltam magamat : »Conecia niens recti famae mendacia ridet« : ugyanaz a megyei lap, a mely ellenein a gyanúsítást megkezdte, a következő szavakban nyilatkozott: »Komoly megyyőződésünk, hogy a tavalyi sajnos mozgalom egészen más alakot Ölt, ha a békésmegyei gazdasági egylet a helyett, hogy a tagadhatlanúl fenforgó bajok indokát félre nem magyarázza s az egylet tagjaiban meg van a képesség, ágy talán az erkölcsi bátorság, egy részét illetőleg megvan az önzetlenség olyan értelemben tárgyalni a kérdést, mint a hogy azt a szomszéd vármegye gazdasági egylete cselekszi s kimondani azt, a mit a csanádinegyei gazdasági egylet most kimondani nem habozott : »A megye területén lefolyt munkásmozgalmak az uzsora és angária mértékben túl kihasználásában rejlő oka volt.« Egy év kellett arra, hogy az ottani és felsőbb körök a bajok igazi okát felismerjék. Sőt többet mondok. Még ina sem ismerik. Mert hiszen valójában mire volt szüksége az ottani népnek ? Munkára. És mit kapott? Kormánybiztost munka nélkül. Mikor Szapáry Gyula volt ministerelnök itt e házban azt jelentette ki, »hogy a szükséges munkáról az ősz és tél idejére maga a kormánybiztos gondoskodott«, mindegyik község munkásai találgatni kezdték, hogy melyik másik községben adott a kormánybiztos munkát és máig sem találták ki. Egyetlen egy munkát várhatott volna az ottani környék népe a kormánybiztostól, a régóta vajúdó szarvasraezőhegyesi vasút építésének megkezdését. Máig *em vágta bele a kapáját. Nem ismeri az ottani bajokat a közönség; mert a hírlapok hatásvadászat kedveért egészen hamis híreket eresztettek világgá. Hírlapokban táviratok jelentették, hogy Orosházát a munkások négy sarkán felgyújtották. Valóságban pedig egy ház égett le kémény tűzből. Egy másik hír az volt, hogy Orosházán a munkások éjjel a községházát ostromolták és mi, a kik ezt a budapesti lapokból olvastuk, azon az éjen csendesen pihentünk. Nem ismerte a kormánybiztos az ottani nép jellemét; azok a tanácsosok pedig, a kikre hallgatott, megijedtek, tökéletesen elvesztették a fejüket és olyanokat cselekedtek és eselekedtettek a kormánybiztosssal, hogy a munkások kaczagtak rajta és mintegy kárörömmel mondták maguk között, hogy ugyancsak szepegnek az urak. Erre nézve jellemző esetet hozok fel, a mi a hírlapokban is tudomásra jutott. A főispán látogatásra ment Csorvásra a szolgabíróval együtt és mikor ez onnan visszakoesikázott székhelyére, Orosházára, a temető mellett puskalövés hallott. Rögtön kész volt nála a gyanú hogy a főispánt a munkások le akarták lőni. Azt mondták, hogy a kocsi mellett csapta fel a golyó a port, hogy a hintó sárhányóját súrolta a golyó. A főispán, a megyei főjegyző, ügyész, szolgabíró stb. mind nagy vizsgálatra futottak össze, kisütötték, hogy egy csősz csakugyan lőtt. Ezt rögtön elfogták, a ki elismerte, hogy lőtt, azt mondván, hogy a túlságosan elszaporodott szarkákat kell neki az elöljáróság rendeletéből pusztítani és ő egy fészkébe szálló szarkára lőtt. De ezt nem lehetett elhinni, mert akkor nem lett volna alkalom megmenteni a hazát és azért egy gyermeket küldtek fel a fára, a ki csakugyan ledobta a fészekből a meglőtt szarkát. Az egész megye kaczagott a felsülésen. Az illetők azonban nem akartak ebben megnyugodni, ők okvetlenül a hazát akarták megmenteni. Híre futott egyszer, hogy Orosházán a király élete ellen Összeesküvést szerveztek a munkások. A gyanúsakat elfogták, folyt napokon át a szigorú vizsgálat a főispán jelenlétében, nagy titkolózás mellett. A hírlapokban megjelentek rémítő hírek és a vizsgálat eredménye az lett, hogy a munkást pár nap múlva, mint teljesen ártatlant, szabadon kellett bocsátani. Az egész megye nevetett, Hanem az illetők még ekkor sem akartak okulni. A leginkáb érdekelt Orosháza község elöljárósága már május 11 én kimondta, hogy a menynyiben úgy a maga tapasztalata, mint illetékes egyéuéknél tett puhatolózások nyomán meg van arról győződve, hogy Orosházán, a mennyire emberileg meghatározható, zavargásoktól tartani nem lehet és a katonaságra szükség nincsen : kéri tehát annak eltávolítását. A kormánybiztos