Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.
Ülésnapok - 1892-125
152 125. oruágos ftlós ll*s*2. decüemlier 17-én, szombaton. akadtak, a kik maradni akartak. Ez az eset is azt bi/onyítja. qüalificatioval bíró ember megyei hivatalra vállalkozni nem fog, a míg a közigazgatás államosítva nem lesz. Ha meglesznek a garantialis törvények és látni fogják, hogy jövőjük és családjuk fentar tása biztosítva lesz, akkor fognak vállalkozni a megyei tiszti állásokra is. Ez csak egy kis kitérés volt arra, hogy honnan következtetem én a községi adók nagyságát, t. i. az ellenőrzés hiányából, a melynek orvoslását a jelenlegi rendszertől nem várjuk. De van ennek még' egy másik oka is. Nálunk a felvidéken nincsen a községeknek semmi törzsvagyonuk. Ezek a községek mind úrbéres községek voltak és, mint t. képviselőtársaim tudják, az úrbéres községeknek magántulajdonuk a legrit ább esetben, vagy csak nagyon kevés volt. Igen természetes tehát, hogy midőn a községeknek semmi törzsvagyonuk nincsen, a mostani közigazgatás fokozott igényeinél követelt mindenféle kiadásokat sincsen honnan fedezni. Ha tekintetbe veszszük azt, hogy most egy község: a papot, a kántortanítót, a bírót, az esküdtet, a jegyzőt fizeti, a körorvos, az éjjeli őr, a gyepmester, az eltolonczozás költségeit viselni tartozik ; a megyei és vicinális utak költségeihez hozzájárul; a beíegápolá i, katonabeszállá-olási költségeket viseli; a nyugdíj alapot, a lelenczház ügyét támogatja: ez mind óriási költségeket : gényel. Erre nincsen alap. Honnan vegyék tehát máshonnan, mint hogy egyszerűen kivetik ennek a költségeit az adófizetőkre, a kik azután a költségeket viselni tartoznak. Innen van tehát az a második ok, hogy a községi póradók rémségesen szaporodnak, mert azon igények költségeit, a melyeket a törvények követelnek, máskép fedezni, mint adózás útján, nem tudják. De még ez sem volna oka az elszegényedésnek, mert ennek tulajdonképeni oka abban van, hogy a fe.vidéken a marhalétszám egy idő óta nagyon apad. Azt pedig tudjuk, hogy a felvidéken a rideg föld a gazdáknak nem adja meg a jövedelmet egymagában ; mert pusztán földmíveléssel foglalkozni nálunk, kár ;: munkáért. Ott, a hol csak 2—3 magot ad vissza a földbe vetett mag, bizony nem lehet arra számítani, hogy abból a földbirtokosnak valami jövedelme legyen. Más gazdasági ágakra kell tehát fektetni a földbirtokosnak gazdaságát. hogy mégis meglegyen jövedelmi forrása, a mely bői kiadásait fedezhesse. Ez nálunk a marhatenyésztés és marhakereskedés. Hogy a marhalétszám nálunk annyira leapadt, annak ismét két oka van. Az egyik ok az úrbéri rendezés. Tudvalevő dolog, hogy a felvidéken, hol kevés gyeplegelő van, a volt úrbéreseknek joguk volt az uraság terjedelmes erdőségeiben legeltetni marháikat és ezen legeltetés folytán módjukban álH nagyobb számú gazdasági marhát tenyészteni. Midőn azután a községekben bekövetkezett az úrbéri birtokrendezés, nyomban megszűnt a legeltetési jog s a községek a legeltetéssel sokkal kisehb területre voltak utalva, mint azelőtt. Ennélfogva nem is volt módjában annyi mar hát tartani, mint azelőtt. Ez ugyan olyan ok, a mely el nem hántható; de hogy megvan, köztudomású, azt hiszem, mindenki előtt, a ki az úrbéri viszonyokat ismeri. A ki commass:iliákkal foglal kőzik, az úrbéri birtokszabályozások előtt a községekben sok juhnyáj it, élénk túrókereskedést Iá tott, de a birtokrendezések után eltűntek a juhnyájak, eltűntek a túrókereskedők. Ez tehát egy igen nagy oka a felvidék elszegényedésének. Második oka a folytonosan terjedő ragályos tüdőlob. Ez nálunk annyira apasztotta a marhalétszátnot, hogy voitak községek, melyekben egy darab szarvasmarha sem maradt; sőt abban a községben, melyben én magam lakom, ha reggel kávét akartam inni, a szomszéd községbe kellett tejért küldenem, mert a marhák mind kipusztultak. Ezeket olyan hamar pótolni nem lehet, s belőlük nem csak magára a gazdára háramlik kár az által, hogy nem tenyészthet, hanem kár háramlik a gazdaságra is, mert arra az időre, míg a gazda a marhát beszerzi, természetesen elveszti a trágyát, s ez által még jobban silányul az amúgy is silány föld. Ez szintén igen uagy oka a felvidék elszegényedésének. Egy további ok az 1836 : V. tcz.-ben, úrbéri telkek eldarabulására vonatkozó törvénynek hatályon kivűl helyezése, illetőleg az 1871 : Lili tcz. megalkotása. Tudjuk, hogy addig, míg az úrbéri telkeket egy nyolczadnál kisebb részletekre nem lehetett felosztani, külterjes gazdaság mellett meglehetősen folytatható volt a gazdálkodás, mert ezen negyed úrbéri telkeken, mely körülbelül 7 — 8 holdból állott, lehetett tartani egy pár igavonó marhát, egy pár tehenet, üszőt és a többit. Szóval lehetett gazdaságot folytatni. A mikor aztán az úrbéri telek széttagolását gátoló törvény hatályon kívül helyeztetett és bekövetkezett az az állapot, hogy a belsőséget a külsőségtől elszakítani, és a külsőséget akárhány parczellábau eladni vagy átörökölni lehetett: a 8 holdat tevő úrbéri telek sokszor 10, 20, 30 részre felosztatott, a minek természetes következménye az volt, hogy azokon a kis parczellákon külterjes gazdaságot folytatni többé nem lehet. Áttértek tehát az úgynevezett kapa-gazdaságra. Egyikmásik tulajdonos a földet krumpli vagy káposzta alá bekapálta s többé állatot nem tarthatott, minek
