Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.
Ülésnapok - 1892-125
lit. omágoíi Blé* 1862, ioemmUr ííéti, u»mbat*n. 151 kimutatásokat, azt látjuk, hogy a hátralékokban sokkal nagyobb mérvben van kitüntetve az alvidék, mint a felvidék. A felvidéki embernek mindig az volt első kötelessége, hogy adóját lerójja. Igaz, hogy ezt nem teheti adónegye- J denkint, mert ott csak kétszer történhetik adófizetés, t. i. őszszel és. tavaszszal, de azért az év végén mégis rendesen lerójja. Az adó tehát nem egyedüli oka az elszegényesedésnek. Horánszky Nándor t. képviselőtársam megemlítette itt a katastert, mint a földadó alapját. E tekintetben nekem kellő tapasztalataim vannak . . . Eötvös Károly: Szomorúak? Sporzon Ernő: Épen nem mondhatnám, hogy nagyon szomorúak. Én ezen katasteri tiszta jövedelem megállapításának egyenletlenségét nem .-izon okokra vezetem vis«za, melyekre ezt Hoiánszky Nándor t. képviselőtársam visszavezette, hanem az érdeklődés azon hiányára, a melyet a közönség kifejtett, mikor a kataster életbelépett. Én a privigyei kerület 108 községének voltam elnöke és mondhatom, daczára annak, hogy a becslő biztosoknak az volt utasításuk, hogy minél többre igyekezzenek a tiszta jövedelmi fokozatokat és osztályba sorozásokat kimutatni és ez által nagyobb adóra reményt nyújtani, mindig ugy történt, hogy a becsi o'-biztos a rövidebbet húzta, mert mi nem elégedtünk meg azon kimutatással, melyet ő nekünk benyújtott, hanem mint kötelességtudó emberek, megmutattuk a minden községben felállítható tiszta jövedelmi fokozatokat és osztályba sorozást. Ezt következetesen keresztíüvittük, nemcsak a járási, hanem a kerületi bizottságokban is és az eredmény az lett, hogy nálunk a földadó 20—30, sőt 50 0 / d-kal kisebb s 1885 óta, mint volt az az előtti katasternél. Ezt az egyenletlenségét tehát nem lehet egyedül annak tulajdonítani, hogy az intentio az adóemelés volt, hanem annak, hogy a bizottsági tagok, a kiknek ott beleszólásuk van, nem akartak i észtvenni, hanem úgy törtért rendesen, hogy a katasteri beeslö-biztos megjelent a bizottságban, felolvasta javaslatát, sokan nem értettek hozzá, sokan nem is akartak hozzáérteni, mert nem vettek maguknak annyi fáradságot, hogy a törvényt tanulmányozták volna és azt en bloc elfogadták. Gsak akkor lármáztak, mikor az adókönyvecskéket megkapták. Ellenben nálunk örült a nép, midőn látta, hogy 20—30, sőt 40%-kal is leszállt az adó. Nem lehet hát e mia** a kormányt vádolni, hanem ismerjük csak eJ saját tunya ságunkat; ismerjük el, hogy midőn nekünk az adó megállapítására befolyás engedtetik, avval nem élünk. (Igás! Úgy van! jobb felél.) Ugyanígy áll a dolog a Horánszky Nándor t. képviselőtársam által érintett keresetadónál is. (Halljuk! Halljuk!) Hiszen azt független közegek állapítják meg. Én 25 éve vagyok az adókivető bizottság tagja és mondhatom, hogy alig fordul elő felebbezés az egész járásban. Nekünk nem szentírás a pénzügyi közeg előterjesztése, hogy ezt és ezt a kereskedőt ennyivel meg ennyivel kell megadóztatni, hanem miután ismerjük a magunk emberéit, hogy ki minő adót képes fizetni, az adóközeg, a ki a kincstár érdekeit képviseli, rendesen megszokott bukni javaslatával, ha az a jövedelmeknek meg nem felel. Nem kell tehát mindig azt mondani, hogy a kormány nembánomsága az oka ennek meg annak; én tapasztalatból mondhatom, hogy gyakran magunkat okozhatjuk ezért. Nagyobb baj a községi adó, a mely valósággal rémületes módon szaporodik úgy, hogy például nálunk 30—150 percent közt váltakozik az. Ha ennek okait kutatjuk, azt találjuk, hogy egy részt a rossz községi gazdálkodásban rejlik az. Ennek pedig az ellenőrzés hiánya az oka. A jelenlegi megyei rendszertől nem is várom ennek javítását; a közigazgatás államosítása az, a mi ez állapoton javíthat. Én híve voltam a régi megyei rendszernek mindaddig, a mig nem láttam, hogy túlélte magát. Én a megye termeiben növekedtem fel, mindig résztvettem a megye gyűléseken és mindig azon voltam, hogy a megyei autonómia fentartassék; de ma már belátom, hogy az lehetetlen. Hisz ma már senki sem jelenik meg a megyei gyűléseken és az érdeklődés nagyon alá hanyatlott. Nyitramegyében például 600 megyebizottsági tag van, s ha leszámítjuk ebből a hivatalból megjelenő tisztviselőket, 20-an, legfeljebb 40-en jelennek meg a gyűléseken. Van azután 60 állandó választmányi tag; én mindig részt veszek az állandó választmányi gyűléseken s mondhatom, nem egyszer, de számtalanszor megtörtént, hogy egymagam jelentem csak meg. Ez is azt bizonyítja, hogy ez a rendszer túlélte magát. Ha javítani akarnánk e rendszeren s fel akarnók azt frissíteni az által, hogy újabb erőkkel pótolnók a régieket, akkor sem sikerülne az. Tapasztaltuk Nyitra vármegyében az utolsó választás alkalmával, pedig e vármegye egyike a nagyobbaknak, a hol még nagyon sok ember kereshetné meg kenyerét. A főispán oagy conferentiát hívott ösgze. Összegyültünk, a kik hivatalosak voltunk s azt hittük, elérkezett az idő arra, hogy kiküszöböljük azokat a tisztviselőket, a kik nem alkalma• sak s új erőkkel fogjuk helyöket betölteni, jó közigazgatást teremtve ez által. A conferentiának az lett a vége, hogy egyetlenegy pályázat sem érkezett be. Maradtak tehát azok, a kik voltak s még örültünk, hogy
