Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.
Ülésnapok - 1892-125
ÍM, ftr«*ft>« «!<% 1892, dGessejnTifr 17-én, szoMbatan. 149 ki, hogy ez az adókataszter, mely sokkal roszszabb, mint volt ÍI megelőző, épen abban a szerencsétlen időben késxűlt, pedig ezen munká|atbfia hosszú évekre kihatólag fektettük le a föld adóztatásának alapjait és arányait. (Igaz! Igaz! bal felöl.) Csak eonstatálom tehát, hogy a földadózás terén ebben az országban e legnagyobb egyenlőtlenség uralkodik. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Itt van a kereseti adó. Ezen adó tekintetében is az egyes vidékek nagyon utalva vannak a pénzügyi közegek concilians eljárására. Serami normativum nincs, mely jogbiztosítékot nyújtana, hogy az ország minden részében a kereseti adó kiszabása olyan, mely a tényleges viszonyoknak megfelel. Mert csak a tényleges iszonyok lehető megközelítése, a jövedelmek lehető kipuhatolása és erre vonatkozó helyes törvényhozási intézkedések nyújthatnak biztosítékot az iránt, hogy az adózás e téren egyenlő lesz. Az adőszázalék magassága is óriási. De még nagyobb baj az, hogy a kipuhatol ások terén nem birjuk azon jogbiztosítékokat, melyek egyfelől az állam jövedelmeinek biztosítását, másfelől az adózó polgároknak a túlzott, a túlhajtott teherviselésétől való megmentését maguk után vonha tn ák. (Igaz! bal felől.) Az ital mérési adóról nem szólok. Nem tudom, hogy a t. minister úr ezt az adónemet, úgy, a mint van, a kizárólagosság jogán fentarthatónak véli-e még három éven túl is, vagy nem ? De mert a t. pénziígyminister úr az én első felszólalásomra válaszolva, azt vetette szememre, hogy én a közadóztatás terén eonstatálom a bajokat, de nem mondom meg az orvosszereket is, erre nézve meg kell jegyeznem kettőt. Először azt, hogy az ellenzék erre nincs hivatva. Ne méltóztassék azt hinni, mintha az orvosszerekre vonatkozólag eonceptioink nem volnának. íme tehát én a pénzügyminister úrnak az italmérési adóra vonatkozólag a magam részéről csak annyit vagyok bátor mondani, hogy itt a bajt csak három úton orvosolhatja a minister úr. Vagy az adótétel leszállítása által és a fogyasztónak ez által lehetővé váló emelkedése által, mely az italmérési adóban ép úgy, mint a szesztermelési adóban re<'ompensalh;itja azt a többletet, a melyet a;' kincstár a kizárólagosság jogánál elveszt; vagy az állami monopol útján, melynek fontossága a monarchia másik államával szemben nagy megfontolást igényel; vagy végre az adótétel emelése útján. E módok közt választhat s nekem megvan ugyan a magam felfogása arra nézve, hogy mely úton haladnék, de megjelölöm ezek mindegyikét már csak azért, hogy a ministerelnők úr ne képzelje, hogy a ünáczpolitikában flosculusokat bocsátunk világgá és hogy tartalom nélküli tervekkel akarjuk az állami érdekek megóvását és előmozdítását eszközölni. Csak ezeket kívántam felemlítem azért, mert némileg hűteni kívántam azt a nagy lelkesedést, mely az országban finánc állapotaink tekintetében mutatkozik. Azt hiszem, hogy hasznot tettem ezzel magának a pénzügyi kormányzatnak, mert a helyett, hogy a terheket fokoznók, igyekezünk az ország felfogását oda vezetni és vinni, hogy valamint az egyensúly helyreállítása nagy áldozatok árán éretett el, úgy ennek további fentartása is igazán súlyos gondokkai és nagy áldozatokkal fog járni. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) És most sietek, t. ház, beszédemet befejezni (Halljuk! Halljuk!) s álláspontomra vonatkozólag néhány rövid politikai észrevételt tenni.(Halljuk! Halljuk!) Gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam a vita politikai oldalát a mi részünkről annyira kimerítette, hogy akártovább menő gondolatokkal foglalkozni, akár annak mélyebbre ható és tovább menő nuanceait fejtegetni feleslegesnek tartom. Egy becse van e vitának és ez az, hogy a politikai helyzet részünkről teljesen praecisirozva van úgy általánosságban, mint részleteiben. A t. ministerelnők úr nyilatkozataiban a részletekbe ugyan nem ment bele, de ezt nem is kívánom, nem is kös'eteíem, mert hisz e részletek meg fognak világíttatni majd akkor, mikor eoncrét javaslatokkal állunk szemben, de egyet meg kell említenem és ez az, hogy ha van valami aggodalomra méltó a politikai helyzetben, aggodalomra méltó az, hogy a t. ministerelnők úr nem igyekezett legalább felvilágosításokat nyújtani az iránt, hogy az a programra, a melyet felállított s mely a múlt programmjávai talán az egyházpolitikai kérdések kivételével teljesen confurmis, m'ért nem valósult meg. (Igaz! Úgy van! bal felöl.) Azt feltenni, hogy megvalósítani nem akarták, nem akarom; hogy annak keresztülvitelére a volt kormány, a melynek egyik jelentékeny tagját a ministerelnők úr is képviselte, gyenge volt, azt a magam részéről hiszem. De miért történt ez? Hitem szerint egyszeiüen azért, mert az a kormány egy slenpel járt, a mely a régi traditiokat vitte és viszi magával, talán ma is. Hogy ezen traditiók törekvései, factiositásai és gyűlölködéseiből ki : tud-e bontakozni a ministerelnők úr, azt nem tudom. Ha ki tud bontakozni, érvényesítheti e politikát, a politika differentiái iránt majd tisztába jövünk akkor, mikor a kérdésekről szó