Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.
Ülésnapok - 1892-125
125, országos fllés 1892. deczenitoer lí-én, szombaton. J 39 nyében a képviselő úr sem közvetve, sem közvetlenül részt nem vett és annak szemléléséből azon resultatumokat, melyek ezen alakulásban jelentkeztek, a uia<ra részére ki nem vette. Tény tehát az, hogy ebbe a erisisbe belevegyültek személyi momentumok is, a mire mi részünkről kevés súlyt helyezünk és csak annyiban akarunk annak fontosságot tulajdonítani, a mennyiben az magára a politikára is áthat. E szempontból nem annyira a crisis személyi jelentőségével, mint inkább annak lényegi tartalmával kívánok pár szóban foglalkozni. (Halljuk! Eallp.ik!) Az én t. képviselőtársam a crisisnek politikai tartalmát egy momentumban domborította ki: az egyházpolitikai kérdésekben bekövetkezett azon fejlemény ékben, melyek ma már kifejezetten a kormány programmjának tartalmát képezik. Nagy elismeréssel viseltetem a t. képviselőtársam beszédének azon része iránt, mely az egyházpolitikai kérdésekben a eoneilians állás pontra helyezkedett, mert teljesen osztom a magam részéről is azt a felfogást, hogy ezeket a kérdéseket a közbéke és a köznyugalom szem pontjából csak ezen az alapon lehet rendezni, a nélkül, hogy eoncessiot tegyünk az állami érdeknek és a nélkül, hogy az egyházi dolgokba sértőieg belenyúlnánk. Ezen két szempont megőrzése mellett, a kölcsönös eoneilians eljárás lehet az az irány, a melyen haladva, a végeredményt, melyre törekszünk és törekedni kell, elérni lehet. Vajba követte volna t. képviselőtársam ezt a eoneilians álláspontot akkor is, mikor e kérdések először kerültek e házban napirendre. Akkor t. képviselőtársam használt volna önmagának is, használt volna az ügynek is. (Tetszés bal felő\) Használt volna önmagának annyiban, a mennyiben nem kellett volna most eljutnia azon politikai Canossához, a melynek útját — ezen kérdéseknek a házban történt első felmerülése alkalmával —- gróf Apponyi Albert egyengette. Akkor Apponyi í. képviselőtársam abban a nagy mámorban, abban a liberelis erruptioban, a mely akkor dominált, szerényen visszavonult és annak a mámornak ő reá vonatkozó személyi előnyeit nem élvezhette ; bár ha élvezhette volna is, akkor is bizonyára visszavonult volna, de ő volt az, a ki sasszemekkel, éles előrelátással megjövendölte, hogy más alapon, más úton, mint a hová ezen kérdések eljutottak, azokat rendezni nem lehet. (Igás ! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon ) Kijelentette akkor bizonyos mosolygások közben, hogy ezen kérdések végmegoldását csak három alkatrész képezheti. Az egyik alkatrész az volt, a mely végleges megnyugtató rendezést bizonyos előzetes alkotása mellett az 1868-iki törvénynek megszüntetésében látta. Kijelentette másodszor, hogy az 1868-iki törvények megszüntetése, megváltoztatása és módosítása nem lehetséges máskép, mint csak bizonyos előfeltételek megalkotása mellett. Kijelentette harmadszor, hogy addig pedig, míg ez bekövetkezik, ideiglenes csillapító gyógyszerre van szükség, mely a bajok elfajulásának akadályául szolgálhat. A két előbbinél íme eljutottunk gr. Apponyi álláspontjához, nevezetesen a mely álláspontot, ha jól értettem, ma már Tisza István úr is elfoglal; a harmadik megvalósítását, fájdalom, még mindig nélkülözzük és ez nagy baj, mert a bajok további elharapódzásának, a dolgok további agitatiojának oly anyagát képezi az a tétlenség, az az intézkedésnélküliség, a melyet láttunk, a mely a kérdéseknek végmegoldását nap-nap után súlyosabban nehezíti. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) De, t. ház, ez a eoneilians álláspont hasznára vált volna magának az ügynek is annyiban, a mennyiben ha ezekben a kérdésekben akkor csak az az egy szempont domborodott volna ki, mely mindnyájunk szeme előtt lebeg, mely szempont az állami és egyházi áldozatok nélkül a békének megállapítására, fentartására és elérésére törekszik, akkor az bizonyára nem nyert volna tápot és anyagot azon akkori állásfoglalásban, melynek egyik fő híve t. képviselő társam volt, azon Szivák-féle határozati javaslatban, mely akkor fürdött a liberalismusban, nem látva és nem gondolva meg azt, hogy ez csak háborúhoz vezethet, de nem vezethet azon békéhez, mely béke mindnyájunknak egyformán kell, hogy végczélját, végeredményét képezze. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) De akkor azután az én t. képviselőtársam talán igazságtalan, ha azt a formulát használja, hogy reméli, hogy ebben a kérdésben a házban ez idő szerint egyenlő felfogások élnek és uralkodnak. Ily reményt csak az táplálhatna, ki a kibontakozás útját akkor megmutatta. Ezen formularera hívatkozhatik az én t. képviselőtársain, gr. Apponyi Albert, a ki ezeknek útjait megmutatta, de ezen reménynek csak utána mehet az én t. képviselőtársam, mert nem úgy áll a dolog, mintha innen történt volna az odamenetel, de igenis ágy, hogy onnan történt az idejövetel. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Az egyházpolitikai kérdésekkel ez idő szerint nem akarok foglalkozni. Fájdalom, nagyon is fájdalom, hogy még gyakran leszünk utalva arra, hogy ezzel a kérdéssel e házban foglalkozzunk és ezért én hibáztatok a magam részérői minden elejtett szót, mely ebben a parlamentben kifejezésre jut, mielőtt maguk a kérdések megoldás alá kerülnének. Lesz akkor alkalmunk nekünk is, t. képviselőtársunknak is, a ki, úgy látszik, ebben a kérdésben közöttünk II*
