Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.

Ülésnapok - 1892-124

1 j[g 124. országos ülés 1892. deczember 16-án, pénteken. talán fel se kellett volna szólalnom. De hogyha felszólalok, teszem ezt azért, mert a tegnapi nap folyamán egy igen érdekes beszéd hangzott itt el, melyet t. barátom Smialovszky Valér tartott, melynek tárgyilagossága és szakértelme teljes elismerésünket érdemli meg, de melyben mégis bizonyos dolgok jönnek elő, melyeket nem lehet, hogy elhallgassak. (Halljuk! Halljuk!) T. Smialovszky képviselőtársam úay mondja, hogy a közgazdasági fejlődés e hazában ágyszólván elenyésző csekély, e hazában tiszta nyomorúság van, ez még mindig földmívelő nemzet, akárhogy erőlködik 25 év óta a kormány, az országos iparegylet, az ipartestületek és egyesek is, itt bizony ipar nincs és nem is lesz, hacsak nem ocsúdik fel a kormány és a ház egy nagy actio megindítására, mely körülbelül egy niveaun lenne azon actioval, a melyet annak idején Szeged reconsíructiojánál megindítottunk. Ha ily actiot kezdeményezne a kormány és a ház — és Smialovszky képviselő úr e tekintetben 40 millióra rugó tőkéről szólott — én lennék az első, a ki azt üdvözölném. Mert akkor a haladás minden kételyen kivül nem lassú és fokozatos, hanem rohamos volna. Igaz, hogy meggyőződésemmel kissé ellentétbe jön az, hogy a kormány tegyen mindent; nem egészséges állapot az, h i egy ál Iámban mindent a kormánytól várnak, (Úgy van!) ott minden egyes factornak hozzá kell adnia a magáét, munkarészét, áldozatkészségét. Hogy mennyire megczáfolhatók t. barátomnak állításai, azt számokkal fogom bebizonyítani, hisz magam is működtem e téren és talán többet, mint t barátom és mondhatom, hivatva érzem magam arra, hogy válaszoljak. Sehol és semmivel sem lehet oly határozottan válaszolni, mint számokkal, mert számok bizonyítják, hogy egy orszájr hogyan fejlődik, hogyan kormányoztatik. Itt van a ki és beviteli statisztikának legutolsó összeállítása. Nem megyek oly hosszú ! epochára vissza, mint t. képviselőtárs un. a ki 25 esztendőt ölelt fel. Akkor még árúforgalmi statisztika nem volt, sokkal későbbi idő fejleménye az, hogy a ki- és bevitelről tájékozva vagyunk, hogy tudjuk, mennyi jő be Ausztriából és mennyi a külföldről. Ezt 1884 ben érte el az országos iparegyesület az én kérésemre és folytonos unszolásomra a kormánynál. Tehát nem mehetünk vissza azon epochára, a melyet ő említett, hanem csak az utolsó hat esztendőre. 1886 ot említem tehát fel, a melyben a kivitel egyáltalában az áruforgalom nyersterményekben és mindenféle jószágokban 417 millió volt, azzal szemben a bevitel 416 millió. 1891-ben a kivitel 545 millió, a bevitel 502 millió. Tehát ebből azt látjuk, hogy a kivitel emelkedett 130 millióval, a bevitel 86 millióval. A 86 milliós beviteli emelkedés 1886-tal szemben magasabb, de ez nem azt bizonyítja, hogy gazdálkodásunk csökkent, hanem, hogy a szükségletek emelkedtek. Azt mondja a t. képviselő úr, hogy az iparegyesület és az országnak egyes faetorai hiába fáradoztak, itt nem támadhatott ipar és nem emelkedhetett és nem is fog emelkedhetni. Erre válaszúi: 1878-ban Magyarországban 480.000 iparral foglalkozó egyén volt, míg ma — ezen statisztikai kimutatás még nem jelent meg, de garantirozok érte, hogy így van — 939 000 férfi és 159.000 nő, tehát egy millió 98 ezer egyén. Hogyha tehát e szám körülbelül 18 év alatt megkétszereződött, akkor azt hiszem, hogy ez csak annak jele lehet, hogy ez irányban tényleg haladtunk. (Úgy van ! jobb fdől.) Azt mondhatná rá valaki, hogy ezen számok túlságos nagyok, mert bele vannak véve a bányászattal és kohászattal foglalkozók. Ezeket levonva, t. ház, 825 ezer férfi és 109 ezer nő foglalkozik tisztán és kizárólag iparral. Ezek tebát összesen 931 ezer egyént képviselnek, a kik ipari elfoglaltságuk után élnek. De van itt még egy nagy különbség. (Halljuk! Halljuk!) Ezelőtt húsz esztendővel, de még nyolcz év előtt is, mikor itt; bátor voltam felemlíteni, hogy az ipart decretalni nem lehet, hanem hogy az iparos osztályt nevelni kell: akkor kiemeltem azt is, hogy a legtöbb iparos külföldről bevándorolt cseh, német, különben tiszteletreméltó egyéniség, a kik megszedik magukat s a mikor meggazdagszanak, azt. a mit megtakarítottak, kiviszik a külföldre. (Úgy van! a baloldalon.) Ez nagy hiba volt s azért voltam bátor 8 éwel azelőtt hámoztam, hogy az iparoktatásra fektetendő a fősúly, de itt e házban kinevettek, mikor azt mondottam, hogy az ipar megteremtése érdekében az ipari oktatást is szervezni kell és pedig Jegalulról. T. ház! Önök azt nem tudják, de abban az időben én mintegy 68 városban 27.800 gyerekkel a saját zsebemből ipariskolákat szerveztem. (Éljenzés.) Ezt azért tettem, mert ezekből olyan iparosuk lesznek, a kik magyarok s a kik nem viszik majd ki a külföldre a pénzt, ha egyszer meggazdagodtak. (Élénk helyeslés.) De van még egy másik momentum is, a mely bizonyítja, hogy csakugyan haladunk és pedig nemcsak számarányokban, hanem minden tekintetben. (Halljuk! HaVjuk!). Mikor utoljára hosszú ipari budgetnél tartott beszéddel fárasztottam a t. házat, a mi 1881. február 20 án volt, kimutattam, hogy ha így gazdálkodunk tovább, ez a pusztulásra fog vezetni. Akkor kiemeltem, hogy mindenfélekép azon kell igyekeznie a kormánynak, társadalomnak és törvényhozásnak egyaránt, hogy a magyar ipart versenyképessé tegyük és fejlesz