Képviselőházi napló, 1892. VII. kötet • 1892. deczember 6–1893. január 19.
Ülésnapok - 1892-123
98 128. orssítgos ülés 1892. deczember lő-én, csütörtökön. kapcsán a — talán épen annak megfékezése czéljából sürgetett — pártconferentián a t. ministerelnök árnak oly önérzetes és férfias nyilatkozatát idézték elő, mely csak előnyös lehet úgy rá, mint a közügyre nézve, ha csakugyan fel fogja magát szabadítani minden, a háttérben mozgó felelősség nélküli befolyástól De bár a t. ministerelnök úr ez iránti szilárd elhatározásában és jóakaratában nincs is okunk kételkedni, mégis a múlt szomorú tapasztalatai, sőt más jelenségek is, jelesül legutóbb a közigazgatási bizottság összeállítása, épen nem nyújtanak nekünk teljes biztosítékot az iránt, hogy e törekvése mindig érvényesülni is fog, kivált abban a környezetben, melyben működését folytatnia kell. Ez egyik oka annak, bogy mi e eabinettel szemben is megmaradunk a bizalmatlanság álláspontján mindaddig, míg minket a tények az ellenkezőről meg nem győznek. (Helyeslés a baloldalon.) E bizalmatlanságra egygyel több ok rejlik abban is, hogy mint már jeleztem, e cabinet tuiajdonképen csak a réginek egy új kiadása, másrészt abban, hogy bár a krisis alatt új aera bekövetkezését hirdették, mégis már az indemnity tárgyalása alkalmával is úgy a ministerelnök úr, mint a cultuaminister úr azt vitatták, hogy a kormány előbbi politikája s elvi álláspontja nem változott, csak kibővítést tapasztalt. A enltusminister úr akkori fényes szónoklatában ezt egy elmés hasonlattal is illustrálta a többet fizető, vagy helyesebben többet fizetni akaró adósról. De e hasonlat ez alkalmazásban még sem egészen talál, hanem egy módosítással igenis megfelelőien jellemezheti a kormány helyzetét Ahhoz az adóshoz hasonlít a kormány helyzete kibővített progr a rumjával, a ki teljes fizetésképtelenségre jutva, hogy a eatastropha bekövetkezését magától ideig-óráig még elháríthassa, az eddigi összegeknél sokkal nagyobb összegekről szóló váltókat bocsát ki, melyeket ép oly képtelen lesz beváltam, mint a kisebb összegekről szólókat. (Élénk tetszés a bal- és ssélsö baloldalon.) Én, t. ház, nagyon tartok attól, bogy ugyanazok a férfiak, akármilyen tiszteletreméltók és nagy tehetségűek legyenek is egyénenkint — a mint azt kétségbe nem is vonom — kiknek politikája már a kevesebbre irányozva is tehetetlennek bizonyult s kudarczot vallott, alig lehetnek hívatottak s alkalmasak az egyes irányaiban, ha nem is mindenben helyesen kibővített programm keresztülvitelére; mert szükségkép hiányzik irányukban az általános bizalom és megnyugvás arra nézve, hogy azon bajokat, melyeket elhibázott politikájuk felidézett, azt a megromlott helyzetet, melyet saját intézkedéseik teremtettek, orvosolni és javítani is képesek lesznek és hogy sikerülni fog nekik azokat az izgalmakat, melyeket épen saját tevékenységük szült, lecsillapítani. (Helyeslés a baloldalon.) És ha én egész készséggel elismerem azt, a mit t. képviselőtársam és vezérem, gr. Apponyi Albert, már az indemnitási vita folyamán kifejtett, hogy e tekintetben az igen t. ministerelnök úr részben más helyzetben van, mert előbbeni működésében politikailag még intact, mert egyik irányban sem engagirozta magát mélyebben és ennélfogva a bizalom nagyobb mértékével rendelkezhetik és én hozzáteszem ehhez azt, hogy az ő működésében kétségkívül segítségre jönnek neki más téren kivívott fényes sikerei és emelkedő népszerűsége és mindazon jeles tulajdonságai, melyek a háznak minden oldalát, minden pártját kivétel nélkül személye irányában a tisztelet és elismerés oly mérvére hangolják, a milyent még kormány elnök ellenzéki párt, ellenzéki férfiak részéről nemcsak nálunk, de talán sehol nem tapasztalt: de mindezek még is csak subjectiv momentamok, melyek egymagukban nem képesek ellensúlyozni azt a bizalmatlanságot, melyet a kormány a maga egész összetételében s azon végzetes rendszernél fogva gerjeszt, melynek létét köszöni és melynek kifolyásaként jelentkezik; (Igaz! Úgy van! bal felől.) valamint nem képes azon aggályokat sem teljesen eloszlatni, melyek a kormány programmjának némely hiányaival és hézagaival szemben bennünk keletkeznek. De én ezen hiányok és hézagok fejtegetésére, mint előre jeleztem, nem akarok kiterjeszkedni, (Halljuk ! Halljuk!) pedig a kormány egyházpolitikai programmjának némely hézagaira nézve nekem is volnának aggályaim és megjegyzéseim, azonban ezektől most eltekintek a következő két okból: először, mert én e kérdéseknek általános megnyugvást előidéző békés megoldását annyira szívemen hordom, hogy nem akarom e kérdésnek időn kívüli többszörös fölvetésével e tekintetben a vitát élesíteni (Élénk helyeslés bal felöl.) és másodszor, mert erre jobb alkalom leend a t. cultusminister úr tárczájának tárgyalása alkalmával, a hová ezek első sorbsn tartoznak és majdan javaslatainak előterjesztése idejében is, (Élénk helyeslés bal felől.) a mely két alkalomra fentartom magamnak a jogot, hogy ezen kérdésekkel részletesebben is foglalkozzam. Nem akarok kiterjeszkedni azon nemzeti követelmények kédéseire sem, melyek az 1867. alapon, mint abból kifolyók, általunk támasztatnak és a melyeket épen nem tekinthetek oly másod- vagy barmadrangúaknak, minőknek azt a t. ministerelnök úr jelezte, mert ezek megvalósítása azt a kapcsot, azt az érzést, mely ebben az országban a dynastia iránt megvan s oly mély gyökeret vert, hogy kiirhatatlan, még
