Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.

Ülésnapok - 1892-99

n. országos ülés 18*2. ol léséről az volt hangoztatva, hogy az bizonyos ; kiengesztelődés ünnepe legyen. Én ezt nem értem, • mert abban, a perczben, mikor királyunkat I megkoronázta a nemzet és a nemzet ő vele barátságos kezet fogott, így tehát vele új ab- i ban kiengesztelődni nem szükséges; ezakiengesz- i telődés mást nem czélozhat, mint hogy azzal a közös hadseregbeli hagyományos traditioval, melynek székhelye Bécs, engesztelődjünk ki. (Igás! a szélsőbalon.) Már pedig, t. ház, vajmi kicsi tapasz volna ez a fájó, sajgó sebre, melyet leszakítani ós újból emlékezetbe idézni senkinek sincs joga. T. ház! A budapesti hadtestparancsnoknak Lobkovitz herczegnek az a tette, hogy megkoszorúzza az elesett magyar honvédeknek emlékszobrát, nem lenne más, mint kötelesség-teljesítés, mert Lobkovitz Magyarországon hadtest- : parancsnok, magyar ezredeket vezényel: ha tehát elődeink hős tetteit elismeri, csak katonáit j buzdítja a hősi példákkal. Még részben megbocsátható voln Hentzi-szobor megkoszorú- i zása, ha Lobkovitz herczeg annak megkoszorúztatása előtt a ministerek társaságában Aradra menne megkoszorúzni az aradi vértanuk sírját; ezzel elismervén, hogy a humanistnus és az igazság arezulcsapása volt azokat a névtelen hősöket, tábornokokat felakasztatni és agyonlövetni. Ez mindenesetre merész kívánság, a melyet bizonyára megtenni nem fognak,, pedig csak akkor lehetne szó arról, hogy a közös hadsereg a magyar honvédekkel tökéletesen ki akkar engesztelődni Az az álláspont, a melyet elfoglalok, kötelességemmé teszi, hogy minden alkotmányos eszközzel meggátoljam e szobor megkoszorúzását. (Úgy van! a szélsőbalon.) El fogunk menni a végletekig és a ministerelnök úr csak magának tulajdoníthatja, ha ebből odiosusabb dolog fejlődik, mint hinné. Mert ha a ministerelnök urat a közvélemény csak olyan se hideg, se meleg, de se jó, se rossz, csak középszerű átlátással és judiciummal birő kormányelnöknek tartja: nem lett volna szabad belemennie oly mozgalomba, melynek elejét látja, de végét nem tudhatja. Azzal zárom szavaimat, hogy családunk czímerébe e mondás van vésve: »Nec ferro, nec auro«; sem vassal, sem aranynyal minket az igaz J útról eltéríteni nem lehet. (Éljenzés bál felől.) Még csak arra akarok refleetálni, a mit egy kormánypárti lap szegény boldogult atyám- i ról írt. A »Pesti Hirlap« ugyanis azt mondta: »Ismerjük nevét az 50 es évekből.« Én mint fiú nem vagyok jogosítva atyám tettét megbírálni; de | ezt feledte az a lap, hogy apám ott volt a Drá- ; vánál és a vasmegyei bataillonnal küzdött a | horvátok ellen. Hogy azután később két rossz j közül a nagyobb rossz elhárítására a kisebb rosszat választotta és Szögyényvel, Majláthtal, j KÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. VI. KÖTET. óber 30-án, ©sfttSrtSkSii. 'gl Forgáchcsal együtt szolgálatba lépett, arra azt felelem, hogy más-más a vérmérséklet; kinek gyorsabban, kinek lassabban ver a szíve és ütere. Az ő nézete más volt, de nekem azt elítélni nincs jogom. De legkevésbbé van joga a kormánypártnak, mert hisz akkor is az ő malmukra hajtotta a vizet, de a Ilentzi-szobor megkoszorúzását, mint a korona tanácsossá, soha sem ajánlotta volna. Elfogadom Eötvös Károly tagtársam indítványát. (Éljenzés a bal- és szélsőbalon.) Molnár Antal jegyző: Ugron Gábor! Ugron Gábor: (Halljuk l Halljuk !) T. ház ! Senki sem gondolhatta volna f. é. június havában, midőn a nemzet a trón körűi csoportosult, hogy megünnepelje alkotmányos életében a koronázásnak 25 éves juhelaeumát, hogy akkor már, mint a ministerelnök úr bevallja, májustól fogva folyt egy csöndes kiengesztelődésben való utazás, járás, tanácskozás. Ugyan mi szükség volt erre, mikor a koronázás jubilaeumánál a nemzet és korona közti összhang" a legfényesebben nyilatkozott és az egész világ elé ragyogóan állíttatott; mily szálka lehetett az, mely kelevénybe hozta az agyvelőt ágy a honvédszoborbizottságnál, mint a ministerelnöknél, a mely nem hagyta őket pihenni, hanem azon gondolattal gyötörte őket, hogy újabb kiengesztelődésre van szüksége a nemzetnek? Azt mondja a ministerelnök úr Eötvös Károly képviselő úr beszédére, hogy nem a nemzet és a korona közt volt kiengesztelődésre szükség, hanem a hadsereg és nemzet között. (Ellenmondás a jobboldalon.) A ministerelnök úr mondta, hogy »igenis erre szükség van, — kiengesztelődés jellegét viselje arra nézve — hogy egyes kérdések, a melyek — I és ezt nem tagadja senki — fennálltak máig s a melyekben az 1848—49-iki eseményeket máskép bírálták meg a hadseregben, mint a nemzet más részében, ezen kérdések is végleges megoldást nyerjenek, hogy itt is fátyol boríttatván a múlt eseményeire, ezek fölött is a végleges kiengesztelődés létrejőjjön«. Ha a ministerelnök úr kiengesztelődést akart, akkor tudnia kellett azt, hogy csak oly kiengesztelődés lehetséges, a mely megvan a nemzetnek érzelmében, megvan a nemzetnek szívében és megvan a nemzetnek akaratában. Olyan kiengesztelődési kísérletet koczkáztatni, melyhez a nemzet egyetemének és teljességének hozzájárulását megnyerni nem lehet, annyi, mint azokat, a talán létező sérelmeket, talán létező sebeket újból felszaggatni. {Igaz! ügy van a szélső baloldalon!.) Tudhatja jól a ministerelnök úr, hogy 188 2-ben itt a képviselőházban a királyi udvartartás költségeinél indítvány tétetett, hogy Budavárából Hentzi és társainak szobra eltávolíttassák. De lehetetlen volt a ministerelnök 11