Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.

Ülésnapok - 1892-99

80 9*. orsziígos ülés 1892. október äO-án, csütörtökön. viselő úr mondott, hogy a bizottsághoz utasítás csak eltemeti a dolgot, mert ebben az esetben minden javaslat és kérdés, mely a bizottságok­hoz útasíttatik, el volna temetve, ennek tehát a tapasztalás ellentmond. (Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Nagyon természetes, hogy én hozzájárulván a gr. Apponyí Albert t. képviselőtársam hatá­rozati javaslatához, ha ez nem fogadtatnék el, époly készséggel járulok az Eötvös Károly t. képviselő úr határozati javaslatához, (Helyeslés a sgélsöbalon.) a mely határozati javaslattal bár a czélt, a mely az általunk benyújtott határo­zati javaslattal szemeink előtt lebegett, teljesen nem is érhetjük el, de elérünk egyet: elérjük azt, hogy a magyar nemzet, mely önérzetét mindeddig sérelem nélkül megtartotta, mely nemzeti becsületére méltán volt büszke és azt minden szégyenfolttól meg tudta őrizni, ez a magyar nemzet nem fog saját kormányának elnöke által a szégyenteljes jugnm caudinum elé vezettetni. (Élénk helyeslés és tetszés a bal­és szélső baloldalon. Bokross Elek elfoglalja az elnöki széket.) Molnár Antal jegyző: Gróf Zichy Her­man! Gr. Zichy Herman: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Miután én is azon képviselők közé tartozom, kik első sorban voltak ama szerencsés helyzetben, hogy e merénylet ellen tiltakozó szavukat az országban felemelhessék, magam is kötelességemnek tartom ez ügyhöz hozzászólni. Hozzászólni első sorban, mint függetlenségi és 48-as párti képviselő, mert kötelessége minden párttagnak, legyen az itt vagy nem, e kérdés­ben állást foglalni; de felszólalok másodsorban azért, mert felháborodásomat és benső fájdal­mamat kívánom itt jelezni a fölött, hogy a honvédegyletek nagyrésze eddig miként nyilat­kozott, hm kívánom, hogy Debreczen város és honvédegyletének példáját kövessék az eddig még nem nyilatkozott honvédegyletek. Debreczen város honvédsége belátta és át­érezte azt, hogy a névtelen felakasztott és agyonlőtt hősök emléke be lenne szennyezve, ha a szoborbizottság és gr. Szapáry Gyula közösügyes és ügyetlen invitatiojába bele­menne. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt hallottam sok oldalról, hogy gr. Sza­páry ravasz ember. (Derültség a szélső baloldalon.) Én ebben az ügyben épen az ellenkezőjét ta. pasztaltam, mert sem előrelátást, sem tapintatot nem tanúsított akkor, a mikor az egyenetlen ­kedés üszkét a nemzet kebelében elvetette, midőn^ még igen fontos kérdések vannak szőnye­gen, a melyek elintézve nincsenek. Nem említek egyebet, mint a be nem fejezett elkeresztelési kérdést, a valutarendezést és a közigazgatás szervezését. A nemzet egész bizalmát kellett volna a kormánynak most megszerezni, nem pedig hogy épen maga támaszszon a kormány ellen oppositiot. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És mit látunk ennek ellenében? Azt, hogy a ministerelnök úr a programm betűszerinti be­tartásához ragaszkodik. Elvetette még azt a baráti jobbot is, melyet gr. Apponyi Albert képviselőtársam neki nyújtani szándékozott. El lehet mondani azt a magyar közmondást: a ki másnak vermet ás, maga esik bele. Mert mi lehetett a t. ministerelnök úr szándéka? Az, hogy talán a nemzeti pártot és gr. Apponyit, mint annak vezérét compromittálja, ha velünk ebben az ügyben egyetért. (Úgy van! a szélső haloldalon.) És mit ért el és mit fog elérni vele 1 Azt, bogy a nemzet, szülőföldünk, édesanyánk keblére veszi őt és százszorosan, ezerszeresen kárpótolni fogja őt azon véleményért, melyet más körök róla és mirólunk táplálnak. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! A reciprocitás elvét hallom itt mindig emlegetni, hogy mi azon hősöket, a kik hazájuk védelmében elestek, megkoszorúzzuk. De ez a kérdés most nem fordul elő. Mert érte­ném, ha megkoszorúznék azon osztrák alattvalók és katonák sírját, kik az osztrák állam és császár védelmében elestek. Érteném, ha azon katonákkal történnék ez, kik Sadova, Gitschin, Mortaránál, Novaranál estek el, vagy a tiroli hősökkel, kik Hofer András vezetése alatt hulltak el hazájukért, kik maguk szervezték a védel­met, hogy bérczeiken önállóságukat és hazájukat megvédelmezzék. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ennek ellenében a Hentzi-szobor megkoszorúzása előt­tem úgy tűnik fel, mint a régi osztrák kormány zsoldosának megkoszorúzása, a ki — tudvalevő dolog — szó- és hitszegő volt. (Igaz! Úgy van! Egy hang a szélsőbalon: És brutális!) Ezt egyenjogúságnak, reciprocitásnak mondani nem lehet. T. ház! Meg vagyok győződve, hogy ő Felsége koronás királyunk, ha való igaz in­formatiot nyert volna, nem engedhette volna meg azt, hogy alattvalói kebelében kétség támadjon, hogy ki iránt kötelesek nagyobb hűséggel és odaadással lenni: a haza vagy a király iránt? Mindenesetre nagy hiba volt azon mozgalmat, a mely most megindult, meg­indítani : vajmi könnyű volt azt inscenálni, de maga a ministerelnök úr sem tudja és tudhatja, hol és mikor fog az megállani, mert ez olyan, mint egy kövecske, melyet a havas ormain egy turista ügyetlenül legördít, estében magával ránt mindent, hógörgeteggé válik és mint óriási lavina eltemeti a bűnöst, de az ártat­lant is. (Helyeslés szélsőbalon.) A honvédszobor megkoszorúzásának ünnep-

Next

/
Oldalképek
Tartalom