Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.

Ülésnapok - 1892-99

80 9*. orsziígos ülés 1892. október äO-án, csütörtökön. viselő úr mondott, hogy a bizottsághoz utasítás csak eltemeti a dolgot, mert ebben az esetben minden javaslat és kérdés, mely a bizottságokhoz útasíttatik, el volna temetve, ennek tehát a tapasztalás ellentmond. (Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Nagyon természetes, hogy én hozzájárulván a gr. Apponyí Albert t. képviselőtársam határozati javaslatához, ha ez nem fogadtatnék el, époly készséggel járulok az Eötvös Károly t. képviselő úr határozati javaslatához, (Helyeslés a sgélsöbalon.) a mely határozati javaslattal bár a czélt, a mely az általunk benyújtott határozati javaslattal szemeink előtt lebegett, teljesen nem is érhetjük el, de elérünk egyet: elérjük azt, hogy a magyar nemzet, mely önérzetét mindeddig sérelem nélkül megtartotta, mely nemzeti becsületére méltán volt büszke és azt minden szégyenfolttól meg tudta őrizni, ez a magyar nemzet nem fog saját kormányának elnöke által a szégyenteljes jugnm caudinum elé vezettetni. (Élénk helyeslés és tetszés a balés szélső baloldalon. Bokross Elek elfoglalja az elnöki széket.) Molnár Antal jegyző: Gróf Zichy Herman! Gr. Zichy Herman: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Miután én is azon képviselők közé tartozom, kik első sorban voltak ama szerencsés helyzetben, hogy e merénylet ellen tiltakozó szavukat az országban felemelhessék, magam is kötelességemnek tartom ez ügyhöz hozzászólni. Hozzászólni első sorban, mint függetlenségi és 48-as párti képviselő, mert kötelessége minden párttagnak, legyen az itt vagy nem, e kérdésben állást foglalni; de felszólalok másodsorban azért, mert felháborodásomat és benső fájdalmamat kívánom itt jelezni a fölött, hogy a honvédegyletek nagyrésze eddig miként nyilatkozott, hm kívánom, hogy Debreczen város és honvédegyletének példáját kövessék az eddig még nem nyilatkozott honvédegyletek. Debreczen város honvédsége belátta és átérezte azt, hogy a névtelen felakasztott és agyonlőtt hősök emléke be lenne szennyezve, ha a szoborbizottság és gr. Szapáry Gyula közösügyes és ügyetlen invitatiojába belemenne. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt hallottam sok oldalról, hogy gr. Szapáry ravasz ember. (Derültség a szélső baloldalon.) Én ebben az ügyben épen az ellenkezőjét ta. pasztaltam, mert sem előrelátást, sem tapintatot nem tanúsított akkor, a mikor az egyenetlen kedés üszkét a nemzet kebelében elvetette, midőn^ még igen fontos kérdések vannak szőnyegen, a melyek elintézve nincsenek. Nem említek egyebet, mint a be nem fejezett elkeresztelési kérdést, a valutarendezést és a közigazgatás szervezését. A nemzet egész bizalmát kellett volna a kormánynak most megszerezni, nem pedig hogy épen maga támaszszon a kormány ellen oppositiot. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És mit látunk ennek ellenében? Azt, hogy a ministerelnök úr a programm betűszerinti betartásához ragaszkodik. Elvetette még azt a baráti jobbot is, melyet gr. Apponyi Albert képviselőtársam neki nyújtani szándékozott. El lehet mondani azt a magyar közmondást: a ki másnak vermet ás, maga esik bele. Mert mi lehetett a t. ministerelnök úr szándéka? Az, hogy talán a nemzeti pártot és gr. Apponyit, mint annak vezérét compromittálja, ha velünk ebben az ügyben egyetért. (Úgy van! a szélső haloldalon.) És mit ért el és mit fog elérni vele 1 Azt, bogy a nemzet, szülőföldünk, édesanyánk keblére veszi őt és százszorosan, ezerszeresen kárpótolni fogja őt azon véleményért, melyet más körök róla és mirólunk táplálnak. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! A reciprocitás elvét hallom itt mindig emlegetni, hogy mi azon hősöket, a kik hazájuk védelmében elestek, megkoszorúzzuk. De ez a kérdés most nem fordul elő. Mert érteném, ha megkoszorúznék azon osztrák alattvalók és katonák sírját, kik az osztrák állam és császár védelmében elestek. Érteném, ha azon katonákkal történnék ez, kik Sadova, Gitschin, Mortaránál, Novaranál estek el, vagy a tiroli hősökkel, kik Hofer András vezetése alatt hulltak el hazájukért, kik maguk szervezték a védelmet, hogy bérczeiken önállóságukat és hazájukat megvédelmezzék. (Helyeslés a szélsőbalon.) Ennek ellenében a Hentzi-szobor megkoszorúzása előttem úgy tűnik fel, mint a régi osztrák kormány zsoldosának megkoszorúzása, a ki — tudvalevő dolog — szó- és hitszegő volt. (Igaz! Úgy van! Egy hang a szélsőbalon: És brutális!) Ezt egyenjogúságnak, reciprocitásnak mondani nem lehet. T. ház! Meg vagyok győződve, hogy ő Felsége koronás királyunk, ha való igaz informatiot nyert volna, nem engedhette volna meg azt, hogy alattvalói kebelében kétség támadjon, hogy ki iránt kötelesek nagyobb hűséggel és odaadással lenni: a haza vagy a király iránt? Mindenesetre nagy hiba volt azon mozgalmat, a mely most megindult, megindítani : vajmi könnyű volt azt inscenálni, de maga a ministerelnök úr sem tudja és tudhatja, hol és mikor fog az megállani, mert ez olyan, mint egy kövecske, melyet a havas ormain egy turista ügyetlenül legördít, estében magával ránt mindent, hógörgeteggé válik és mint óriási lavina eltemeti a bűnöst, de az ártatlant is. (Helyeslés szélsőbalon.) A honvédszobor megkoszorúzásának ünnep-