Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.

Ülésnapok - 1892-103

103. országos ülés 1893, november 4-éa, pénteken. Jg7 Részemről természetesen csupán azon fentartással járulhatok hozzá, bogy én, a ki ezen kormány iránt, mely a 67-iki kiegyezési alapon áll, semmi bizalommal nem viseltetem és néki egyetlen egy fillért rendelkezésére nem adok, természetes, hogy a túlkiadásokat és előirányzat nélküli kiadásokat annyival szigorúbban akarom megbírálni akkor, midőn a zárszámadás szerint azok egész összegükben fognak a ház előtt megbíráltatni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Elnök: Kíván-e még valaki szólni ? (Szünet.) Ha senki sem kíván szólni kijelentem, bogy a ház méltóztatik a bizottság javaslatát elfogadni, melynek értelmében a jelentés tudomásul veendő és az a főrendiházzal hasonló czélből közöltetni fog. Következik a napirend szerint a számvizsgáló bizottság 132. számú jelentése az 1892. évi február 26-tól ugyanez évi június 30-ig vezetett pénztári számadás megvizsgálása tárgyában. Schóber Ernő jegyző (olvassa a jelentést.) Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni? (Helyeslés.) Ha senki sem kíván szólani, kimondom a határozatot, hogy a számvizsgáló bizottság jelentése alapján a felmentés a ház pénztárnokának a vonatkozó időre megadatik, a megvizsgált számadások pedig az irattárba tétetnek. Következik Szederkényi Nándor képviselő úr interpellatioja. (Halljuk! Halljuk!) Szederkényi Nándor: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Mióta Budapesten a choleravész kiütött, különösen a közlekedés tekintetében különféle rendeletek bocsáttattak ki, melyek a vidéknek úgy egymás közti, mint a vidéknek a fővárossal való közlekedését sok tekintetben megakasztották, hátrányossá tették. A közegészségügyi törvény alapján a közegészségügyi tanács által tett javaslatokat, melyek a kormány által végrehajtattak, most nem teszem bírálat tárgyává. Mikor ily nagy vészszel állunk szemben, természetesen az eszközök megválasztása sem | történhetik keztyú's kézzel és sokszor igen nagy érdekekbe kell belenyúlni. Azonban bármily nagy bajjal álljunk szemben, bármikóp álljanak háttérbe az érdekek az ily szükségletekkel szemben, mégis a végrehajtásnál gondoskodni kell arról, hogy a mennyire csak lehet, az érdekek megkíméltessenek és a hol feltétlen szükség nincs rá, ott azok ne háborgattassanak. Azt szokták mondani, hogy a bírálat könnyebb és a mai időben, különösen az intéző közegek, a kik a choleravész idején részint egészségügyi, részint közlekedésügyi intézkedéseket tesznek, azt a panaszt emelik, hogy a közönség sokszor nem egészen méltányolva bírálja a kiadott intézkedéseket; sokszor a közönség talán félreismerni akarja az intézkedések intentioját is és e miatt sokszor keserűen panaszkodnak • KÉPVH. NAPLÓ. 1892 — 97. VI. KÖTET. is, hogy a közönség velttk szemben mily szigorú bírálatot gyakorol. Teljesen igazuk van ebben, mert valóban úgy áll, hogy a közönség sokszor nem láthatja be teljes alapossággal az intéz kedések okait és így a bírálat, •' meglehet, felületes. Hanem ha azután oly jelenségek mutatkoznak, midőn laicus észszel nem vagyunk képesek felfogni valaminek a helyességét, azon intéző közegek tűrjék el a bírálatot és ha a bírálat helyes irányból indul ki, intézkedjenek máskép, más irányban. A közlekedés megakasztására és részben felfüggesztésére annyiféle történt, hogy azoknak mi számát sem tudjuk. Nem ismeri ezt különösen a vidék és csak akkor jut valaminek a tudomására, midőn épen valamit szállítani akar, akkor jelentik ki és világosítják fel, hogy ez irányban a közlekedés be vau szüntetve s a küldeményt szállítani nem lehet. Ha már most én mindezt bírálat alá akarnám venni, talán kissé keserű is lehetne ez a bírálat, mert vagy az intéző körök, vagy pedig a végrehajtó közegek nagy hibákat követtek el intézkedéseik rendjében. (Úgy van! a szélsőbalon.) Hogy mindjárt egyes esetekkel illustráljam ezt, csak néhány napja annak, hogy a postaés vasútigazgatóságok útján rendelet ment a vidékre, hogy a vidéknek egymás közötti és a fővárossal való forgalma megszüntettessék. Szállítmányok nem vétetnek fel, de ha más irányban kutat az ember, arra az eredményre jut, hogyha pl. magammal hozom a kezemben, vagy úgynevezett személypodgyászkép feladom a szállítmányt, azt megengedik; hanem hogy a vasúton feladjam, hogy a vasút szállítsa azt, az már nincs megengedve. Hogy mi ennek a ratiója, azt mi laicus észszel felfogni nem tudjuk, valamint azt sem, hogy azon vidékeken, a hol még nincs cholera, miért tiltatik meg az egyik városból a másikba való postai és vasúti szállítás? Azt értem, hogy Budapestről kimenet gondosan őrködnek a fölött, hogy az inficiálás bármi módon ne terjedhessen; de hogy nem inficiált helyről miért ne szállíthatnák sokszor a legszükségesebb holmikat Budapestre, annak értelmét nem látom. Sőt tovább megyek a példákban. Kocsin beszállíthatom akármiféle holmimat Hatvanból, vagy akár messzebb vidékből, azt átveszik a vámon; de ugyanazt a holmit vasúton nem szállíthatom be. Kérdem tehát az egészségügyi intéző közegeket, hogy mi értelme van annak, ha vasúton nem lehet szállítani némely terhet, de ugyanazt kocsin be lehet hozni. De hogy valaki azt ne mondja, hogy nem így áll a dolog, ismét tényekre hivatkozom. Magammal történt meg, hogy ugyanazt a podgyászt, a mit a nyári szünidő elteltével a fővárosba való följövetelemkor 18