Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.

Ülésnapok - 1892-101

101. országos ÜIís 1892. október 22«én, szombaton. 117 (Hosszantartó zajos helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Gr. Károlyi Gábor: Most már mehet, mehet haza! (Zaj.) Gr. Apponyi Albert: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Mint a ház asztalára letett határozati javaslatok egyikének beadója, szintén kötelességemnek érzem nyilatkozni arra nézve, hogy miként képzelem saját határozati javaslatomnak sorsát az imént tett nyilatkozatok alapján. (Halljuk!) Mindenekelőtt én is csatlakozom a megelégedésnek és hazafiúi örömnek kinyilatkoztatásához a felett, hogy ez az odiosus ügy ilyeténképen — és ebben a formában reménylem, mir.denkorra — a hazának láthatáráról eltűnik. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) Csatlakozom az elismerésnek és hálának azon nyilvánításához, melynek Eötvös Károly t. képviselőtársam ékes szavakkal kifejezést adott azon 1848-ki honvédek iránt, kik a magák körében el tudták érni azt, hogy az az oly széles körökben általános megütközést keltett terv, az a terv, mely a maga eredményében nem a kibékülésnek, hanem a kedélyek elkeseredésének (Ügy van! bal felöl.) és ezen ország érdekeivel ellentétes harezok felidézésének (Úgy van! bal felől.) lett volna kiindulási pontja, el van temetve. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon és felkiáltások: Éljenek a honvédek!) De, t. ház, tartozom annak kijelentésével, (Halljuk! Halljuk!) hogy midőn én a vita kezdetén az ügynek békés kiegyenlítésére alkalmat és módot nyújtottam a kormánynak, (Úgy van! bal felől.) ezt nem azért tettem, mintha a kérdés érdemére nézve bármi habozásban, bármi ingadozásban lettem volna önönmagammal, mintha nem lett volna arra nézve époly határozott véleményem, mint a mely határozott vélemény nyilvánult Eötvös Károlynak határozati javaslatában. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Tanúsítottuk ezt az által, hogy az a párt, a melyhez tartozni szerencsém van, midőn az általunk odanyújtott békéltető jobb rideg visszautasítással találkozott, midőn annak reménye elenyészett, hogy a nemzeti önérzetnek sérthetetlenségét békében tudjuk megóvni, ahhoz az indítványhoz csatlakoztunk. Mert a nemzeti önérzetet megóvni első kötelességünk, ha lehet békében, ha szükséges harezban. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) A békét megkísérteni kötelességünk volt; a béke nem sikerülvén — nem a mi hibánkból — a harezot felvenni másik kötelességünk volt: (Úgy van!a bal- és szélső baloldalon.) és e másik kötelességet teljesítették t. elvbarátaim és csak a vitának ezen, a ház körén kivűl történt események folytán beállott befejezése az, a mi engem megfoszt attól a szerencsétol, hogy a dolog érdemére nézve személyesen is teljesítsem a harcz kötelességét. (Helyeslés bál felöl.) Nem tehetem azonban, t, ház, hogy az eszmék zavarának elkerülése szempontjából egy szóval ne refiectáljak arra a theoriára, melylyel ezt a kettős megkoszorúzást plausibilissá tenni iparkodtak, t. i. arra a bizonyos lovagiassági theoriára. (Halljuk! Halljuk ! a bal- és a szélső baloldalon.) Én ezt a theoriát xígy ethikai szempontból, mint a legnagyobb nemzeti érdekek szempontjából erre az ügyre, erre a tervre való alkalmazásában elhibázottnak tartom. Lovagiassággal igenis tartozunk mindenkinek, lovagiassággal tartozunk, elismerem, becsületes ellenfeleinknek is. De nem tartozunk-e lovagiassággal saját fiainknak, saját hőseinknek is? És ezen lovagiasság követelménye nem az-e, hogy hálásak legyünk irántuk? És hálásak vagyunk-e emlékük iránt, ha hasonló mértékkel mérünk nekik és hasonló mértékkel mérünk ellenségeinknek is és az elismerés és dicsőítés ugyanazon módját nyújtjuk nekik, melyet nyújtunk ellenségeinknek ? És a megkoszorúzás egyenlőségének eszméjében ez a gondolat foglaltatik. Ez az eszme az, melyet visszautasítunk: nem a kiengesztelésnek és kibékülésnek eszméjét utasítottuk vissza. De különben nincs otrombább ráfogás, mint az, a mely ezen pártnak, de sőt az egész ellenzéknek most lefolyt küzdelmét, mint a hadsereg elleni támadást, mint a hadsereg elleni ellenséges indulat kifejezését akarta feltüntetni. (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Hisz ebben az egész vitában a felszólalók egyikének részéről sem emelkedett egy hang sem, mely a mostani hadsereg érzelmeit sértette volna. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Sőt ellenkezőleg, nem habozom kijelenteni, hogy ez részünkről a legnagyobb igazságtalanság lett volna. Mert a hadsereg tényezői nem tehettek róla, hogy a magyar kormány férfiai őket félrevezették. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső' baloldalon.) A hadsereg tényezői részéről ez alkalommal — ezt szívesen elismerjük —- teljes jóindulat, teljes jóhiszeműség és teljes jóakarat mutatkozott; a felelősség azért a hibáért, a mely itt történt, nem az övék és a támadások, — a melyek e hiba ellen irányultak — nem nekik szóltak, hanem szóltak egyedül azon csekély ügyességű államférfiaknak, (Ügy van! Derültség a bal- és szélső baloldalon.) a kik egy nagyszerű eszmét felkapva, e nagyszerű eszmét kivitelében a maguk dimensiojára szállították le. (Zajos derültség, éljenzés és taps a bal- és szélsobaloldalon.) Valóban, t. képviselőház, bámulatra méltó a tévelygéseknek és hibáknak az a sorozata, a melylyel ez az ügy a kormány részéről vezet-