Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.

Ülésnapok - 1892-100

100. országos ülés 1882. október 21-én, pénteken. 101 tásért, sem udvaronczkodásért feláldozni nem fogjuk. (Zajos tetszés és helyeslés a bál- és szélsőbalon.) Csodálni is a t. képviselő úrtól, hogy akkor, midőn azt látja, hogy e kérdésben az ellenzéknek mindkét árnyalata végeredményében ugyanazt tűzte ki ezéljáúl, hogy e keserű poharat elhárítsa a nemzettől és egyetért még akkor is, mikor aranyhidat ajánlottunk a ministerelnök úrnak, hogy ebből a kellemetlen helyzetből az országot kiemelhesse, ebben nem lát egyebet, mint politikai pártállásunkból eredett állásfoglalást, tehát párttaktikát, melyet én a magam részéről határozottan kénytelen vagyok visszautasítani. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbalon.) Egyébiránt az én meggyőződésem szerint a kérdés, a mely felett a vita már napok óta foly, a honvédszobor bizottság által megállapított programm tartalmánál fogva is kihívja a legerősebb kritikát. És nyer a kérdés súlyban és jelentőségben az által, hogy a t, ministerelnök úr ezt nemcsak magáévá tette, hanem nyilatkozatai és magatartása által azt, szerinte mintegy nagyszerű kormányactiot mutatta be itt a házban : egy oly kormányactiot, a meiy azon még létező differentiák megszüntetését volna hívatva eredményezni. A kérdésnek ezen jellege, a melylyel a ministerelnök úr e kérdést a szoborbizottság szűk keretéből a kormányactio jelentőségére emelte fel, csak fokozza azt a kötelességet, hogy mi is mindnyájan elmondjuk véleményünket ezen kérdésben őszintén és minden tartózkodás nélkül. (Halijuk! Halljuk!) Én, t. ház, sietek mindjárt kiemelni, hogy minden oly lépést, mely ama differentiák kiegyenlítését czélozza, ha azok tényleg és valóban fenforognak és nem költöttek, nem mesterségesen szítottak, hajlandó vagyok teljes készséggel támogatni minden oly lépést, mely ezen differentiák megszüntetésére vezet, ha az a magyar nemzet önérzetével összefér (Igaz! Úgy van! bal felöl.) és ha azt a czélt, a melyet maga elé tűz, egyúttal el is érheti. (Helyeslés a bal- és szélsőbalon.) E két szempont az, a mely előttem döntőleg határoz. (Halljuk! Halljuk!) Az ünnepély programmja egy egészet képez ugyan, de két részből áll. Annak első része, a mint terveztetik, lefolyik a dísztéren a névtelen hősök, a honvédek emlékénél; a másik lefolyik a Szt.-György téren az úgynevezett Hentzi-szobor előtt. A programm első részét a magam részéről is nemcsak helyeslem, de azt egyszermind kötelességnek is tartom nemcsak azért, hogy a hazáért, törvényeinkért és alkotmányos szabadságunkért elvérzett dicső honvédeinknek adassék meg az őket megillető elismerés a hadsereg részéről is; de kötelességnek tartom azért, mert úgy érzem, ha honvédeink emlékszobráról a lepel minden arra hivatott tényezőnek összességével, a nemzet összességének akarata mellett fog lehullani, akkor azon honvédek e napon másodszor foglalják el Buda várát, nem karddal és szuronynyal immár, hanem azon eszmék győzelmével, a melyekért egykoron vérüket ontották. (Tetszés és helyeslés a szélsőbalon.) Az a hadsereg, a mely a mienk is, a melyért mi is összes szellemi és anyagi erőnket áldozzuk, leteheti a koszorút erre a szoborra nemcsak azért, mert a katonának mindig meg kell hajolnia egy nagy katonai fegyvertény dicsősége és jelentősége előtt; hanem leteheti azért is, mert mint az állami organismus azon integráns része, mely alkotmányunk értelmében a trónnak és hazának, törvényeinknek és alkotmányos szabadságunknak védelmére van hivatva, czélzatossággal és feltűnés nélkül nem hiányozhatik egy oly ünnepélyről, mely a katonai erényeknek dicsőítésére és az ő hivatásával azonos katonai erények dicsőítésére rendeztetik. (Igaz! Úgy van! a balr és szélsőbalon.) Ámde ennek ára van, t. ház! Arát szabják a programm második részéhen és azt kívánják tőlünk, hogy mi viszonzásul elmenjünk koszorút tenni azon szoborhoz, melyet az absolutismus emelt hazánk elnyomatásának emléke zetére. És nekem úgy tetszik, t. képviselőház, hogy a programm-készítő bizottságnál nem is a programm első része, nem is dicső honvédeink emlékének megkoszorúzására, hanem talán inkább arra volt a fősúly fektetve, hogy elvigyék a nemzetet ahhoz a másik szoborhoz, a melynek talapzatát vérből és nyomorból, törzsét az eltiport alkotmányból, tetejét pedig a nemzetnek évekig tartó kínszenvedéseiből építették. (Zajos helyeslés és tetszés a szélsőbalon.) Hát nem látják önök, t. képviselő urak, hogy arra a Szent-György-térre csak a jugam caudinum alatt lehet elmenni? (L/az! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem látják önök, hogy az odáig vezető útnak minden része a nemzet megalázásával van kikövezve? (Igaz! Úgy van! a bal- és szélsőbalon.) Nem érzik át, hogy nemzetünk históriai nagysága, múltja, önérzete, nagyjainak emlékezete, férfiassága, becsülete, mind-mind ott feküsznek útjukban s ha el akarnak menni az egyik szobortól a másikhoz, mindezeken végig kell gázolniuk? (Igaz! Úgy van! Helyeslés és tetszés a szélsőbalon.) Én eddig, t. ház, igazán nem tudtam, kinek az agyában született meg ez az eszme, a melyet a ministerelnök úr nagyszerű eszmének nevezett? (Egy hang a szélső baloldalon: Nem agyban született az! Derültség.) Ma halottam, hogy a szoborbizottság elnökének a fejéből ugrott ki. De ez, t. ház, mit sem változtatott azon meggyőződésemen, hogy ez csakis Qgy, a hyperloyalitás és udvaronczkodás