Képviselőházi napló, 1892. VI. kötet • 1892. szeptember 26–deczember 5.

Ülésnapok - 1892-100

102 100. országos ülés 1892. október 21-én, pénteken. túltengésében egyensúlyát vesztett agyvelőnek szüleménye lehet. (Zajos derültség és tetszés a bal- és szélső haloldalon.) Sajátságos az, t. ház, hogy milyen álláspon­tot foglal el a védekezésben a ministerelnök úr és foglalnak el a túloldalról eddig felszólalt kép­viselő urak, a tekintetben, hogy micsoda szobor az, a melyet közönségesen Hentzi-szobornak neveznek? Ha azt kérdezzük, hogy a koronával kell-e kibékülni, akkor azt felelik a t. képviselő urak —-és igen helyes felelik — hogy a koronával e nemzetnek a kibékülésre immár nincs szük­sége, mert azzal a nemzet kibékült valóban és őszintén. Hiszen csak épen ebben az évben, a koronázás 25 éves évfordulója alkalmával e nem­zet hűségének, ragaszkodásának és szereteté­nek önkéntes adóját vitte a korona viselőjének trónjához és hangsúlyozta azokat minden párt­különbség nélkül. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Ha azt kérdezzük, hogy talán a hadsereg­gel kell-e kibékülni; a vita első napján a t. ministerelnök úr még ennek szükségességét hangoztatta, de midőn innen mindjárt azután Apponyi Albert t. képviselőtársam eimek a eonsequentiáját le akarta vonni, akkor a minister­elnök úr tiltakozott az ellen, mintha a hadsereg­gel kellene kibékülni, sőt tegnap is, a mikor beszédének eme részét Ugron Gábort, képviselő­társam ráolvasta, határozottan tatradólag a fejét rázta. Gr. Károlyi Gábor: Már szokása, hogy a fejét rázza, mint bizonyos állat! (Zajos derült­ség a szélsőbalon.) Gulner Gyula: Mondják meg tehát a t. képviselő urak: kivel béküljünk ki? (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Mert annyit, t. ház, (Halljuk!) talán csak mégis megérdemel a nem­zet, hogy tudja ki az, vagy mi az, a miért ön­érzetét és múltjának dicsőségét kérik cserébe. Vagy azt hiszik talán, hogy ez a nemzet már annyira léha lett, hogy hajlandó egyesek rém­látásaiért, egyesek hallueinatiojáért mindazt, a mi neki legbecsesebb, legdrágább, áruba bocsátani ? {Tetszés bal felől.) E nemzetnek t. ház, nincs szüksége a vezek­lés útjára lépni. E nemzet, midőn királyával kibékült, valóban és őszintén békült ki. Őszin­tén értette és érzette azt, midőn kimondotta, hogy fátyolt borít a multakra. Mindent, a mit trón és a haza érdeke megkövetelt, ez idő­ponttól híven, becsületesen teljesített a nemzet. A legmesszebb menő erőfeszítéseket tette, hogy a multak mulasztásait helyrepótolja. A véderő fejlesztésében elment egészen a kimerülés hatá­ráig. Odaadta, odaadja a nemzet virágát. Rendel­kezésre bocsátotta és bocsájtja összes szellemi és anyagi kincseit. És a mi talán még ennél is nehezebb volt, lemondott arról, hogy a nagy idők emlékeit emlegesse, nem szaggatta fel erő­szakos kézzel a heggedő sebeket. Fátyolt borított őszintén mindarra, a mi a harmóniát király és nemzet között megzavarhatta volna. Eltűrte és megtűrte némán, szótlanul még azon emlékeket is és ezek között a Hentzi-szobrot Buda várá­ban, (Felkiáltások a szélsőbalon: Még rosszul!) melyek napról-napra az ő igazságtalanul és jog­talanul ért szenvedéseire emlékeztették. Egyet igaz, megtartott magának: önérzetét és most azt is el akarják tőle venni. (Ügy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) T. ház! Nem volt elég, hogy a nem­zet hallgatva,némán tűrte ez emlékeket? Mi szük­ség volt arra, hogy most azt követeljék a nem­zettől, hogy e botránykövet meg is koszorúzza ? (Úgy van! bal felől.) Épen ily sajátságos, t. ház, a minister­elnök úr és a túloldali t. szónokok álláspontja a szobor jellemzése tekintetében. (Halljuk! Hall­juk!) Ha innét azt hallják önök, hogy hiszen Hentzi-szobrát nem lehet megkoszorúzni, az egy erkölcsi lehetetlenség, akkor önök ezt mondják : hiszen az nem a Hentzi-szobra. (Derültség a bal­és szélsőbalon.) Ha pedig az hallják innét önök, hogy nem lehet megkoszorúzni a legsötétebb elnyomatás korszakának emékét, akkor azt mond­ják: hiszen az nem azon eszmék dicsőítése, a melyekért Hentzi és társai elhullottak s a mely eszmék czélja Magyarország elnyomatása volt. Hát én kérdezem : kit és mit akarnak meg­koszorúzni? Hentzit, vagy az absolutisinusimk, az elnyomatásnak emlékét, vagy talán mind a kettőt? (Tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Játék a szavakkal, t. ház. Az a szobor mind a kettőt teszi, ne tagadják önök azt és ne tagadja Rohonczy t. képviselőtársam se, hogy az Hentzi­nek is szobra. Hiszen nézze meg a legkivá­lóbb, a legelső helyen ott áll Hentzinek a neve nagy betűkkel bevésve, utána Alnoehé, a ki a lánczhíd felrobbantására vállalkozott. Ha hősi erénynek tartják, ho^y e szobrot is megkoszo­rúzzák : akkor ne féljenek megmondani, hogy kinek adják a nemzet nevében az elismerést, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) akkor a nem­zet legalább, mikor jönni fog, mert jönni fog még a leszámolás órája, tudni fogja, hogy kit és mit koszorúzott meg. Gr. Károlyi Gábor: Akkor ott leszek! (Derültség a szélső baloldalon.) Gulner Gyula: A nemzet, t. ház, (HaU­juk! Halljuk!) azon szoborban nem látott és nem lát egyebet, mint az akkori, gőgjébeD telhetetlen hatalom hivalkodását az erejétől megfosztott nem­zettel szemben; (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) nem látott soha és nem lát a nemzet nagy része

Next

/
Oldalképek
Tartalom