Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-80

80. orautgos illés 189Í fulios 1-én, pénteken. gj így áll a törvényjavaslat képe, t. ház. Lehet, hogy nem mindenben helyesen, de mégis nagy körvonalakban, azt hiszem helyesen ítéltem meg a törvényjavaslat rendelkezéseit. Helyesen ítéltem meg, hogy ez egy új adót képez, mely elég tekintélyes, daczára annak, hogy a t. pénziigyminister úr kicsinyelte ; mely azzal a szomorú jövővel is bir, hogy mint minden adó, azon természetes emelkedés folytán, melyhez hozzá vagyunk szokva a pénzügyi közegek kiméletessége folytán, folyton folyvást emelkedik. Ez egy zaklató, ehaoticus adózási rendszer, mely kíméletlen a polgárokkal szemben, a kizárólagosságnak továbbra is fentartásával és mindazon hátrányokkal, melyek e javaslathoz vannak főzve és melyek azt a házra nézve elfogadhatatlanná teszik, Van mégis e vitának egy vigasztaló vonása és ez abban áll, hogy a t. pénziigyminister úr megígérte, hogy a fogyasztási adók reformját a legközelebbi időben — nem mondta, hogy a legközelebbi évben — keresztül fogja vinni. Akkor csakugyan azt ajánlanám, ha a reform küszöbön áll és más fogyasztási adórendszerre akarunk áttérni, hogy akkor na bolygassuk a meglevőt. Megmondom főleg miben áll ennek indoka. Abban, hogy az adózó közönségnek egy új rendszerhez hozzászokni, ha az talán némileg jobb is, mindig terhesebb és nehezebb és az mindig az adózó közönségnek több károsodásával és csalódásával jár. Ha kilátásba van véve — és én teljesen hiszek a pénziigyminister úr Ígérete komolyságában — hogy a fogyasztási adók reformáltatnak, akkor hagyjuk meg az állapotokat úgy, a mint vannak azon időkig, míg ezen reform bekövetkezik. Ha ez a kincstárnak némi hátrányára, az adózó polgároknak némi könnyebbségére lenne is, szerezzük meg végre ennek a nemzetnek azt az örömet, hogy törvény nem alkotása által előnyhöz jut, hiszen úgy is sok hátrányt idézünk elő a törvények alkotása által. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon.) De ezzel kapcsolatban felhívom a minister úr figyelmét arra is, hogy ne csak a fogyasztási adók rendszerét, hanem általában az egész adórendszert vegye tüzetes revisio aJá és annak egyes alkotó részeit hozza a törvényhozás elé. Én nem képzelem, t. ház, hogy egy adórendszert egyszerre egy egységes törvénykönyvben reorganisalni lehessen. S nem hiszem, hogy máskép tehessen egy ambitiosus pénzügyminister, mint úgy, hogy tisatán állván előtte egész adórendszerünknek képe, azt a törvényhozás előtt kifejti, elfogadhatóvá teszi és egyes részleteit positiv alakban előterjeszti. Hogy miért kell nemcsak a fogyasztási adókat reformálni, hanem adórendszerünk további részeire is kiterjeszkednünk, azt mutatják azok a számok, a melyek adórendszeiünkben szemünkbe tűnnek. Az 1892 ik évi költségvetésből véve az adatokat, egyenes adóink bruttó összegükben 99 millióval vannak felvéve, közvetett adók czímén pedig, ha a fogyasztási adókat 46, az italmérési adót 15, a dohány bruttó-jövedelmet 49 millió, a lottójövedéket 2,700.000 forint, a sójövedéket 15, a bélyeget 10 millióval veszszük és ehhez hozzászámítjuk a vámoknak reánk eső 30%-át 11 milliót, mely szintén közvetett adóját képezi az államnak — mondom, — közvetett adók czímén 150 millió forimot vesz be az állam és ha leszállítjuk a beszerzési és termelési költségeket, akkor 847 millió forint egyenes adóval 104 millió tiszta közvetett adó áll szemben. Tehát adórendszerünkben a közvetett adók bruttó 51 millióval, nettó periig 17 millióval nagyobbak, miut az egyenes adók. Hogy bizonyos rendszer jöjjön az egyenes és közvetett adóknak egymáshoz való viszonyába, azt mindnyájan természetesnek és szükségesnek találjuk. Általában azt szokták mondani, hogy a két adónemnek harmonicusan kell alkalmaztatni a közszükségletek fedezésére. De, t. ház, mostani adóztatási rendszerünk mellett mindig a kisebb jövedelem, a fogyasztás apróbb tételei köteleztetnek a közszükséglethez való hozzájárulásra. Hogyan engedheti meg az állam, hogy olyan adóztatási rendszert állapítsunk meg, melyben a sóra 15 millió forint közterhet vet ki; hogyan engedheti meg a t. ház, hogy a húsból, a mely szintén életszükségleti czikk, oly tetemes jövedelem folyjon be, hogy a lottó fentartassék ez országban, akkor, rnidőn azon nagyobb jövedelem, a mely a közterhekhez való hozzájárulásra leginkább volna kötelezhető, mindig kitér az adóztatás, mindig kibúvik a közterhek viselése alól. Mikor jövünk már azon nagyobb gondolatra, hogy létesítsünk egy adórendszert, a melyben minden jövedelem aránylagosan legyen megadóztatva? (Helyeslés a szélső balon.) Meddig tartjuk fenn azt a rendszert, u mikor mindig a kis jövedelmet, a kisebb fogyasztást terheljük nagyobb és nagyobb adókkal és közszükségleteinknek több, mint felét ruházzuk arra az adóviselőre, a ki kevésbbé képes annak megfelelni. (Helyeslés bal felől.) Helyes adórendszernél, a melyre én számítok és bízom benne, hogy eljön az idő, a mikor Magyarország ehhez hozzá fog jutni, bizonyára nem fogjuk nélkülözhetni a közvetett adókat sem, de egyenes adóinkat is akként fogjuk berendezni, hogy magasabb jövedelmeink emelésének fokozása mellett helyes, igazságos adóztatás és a szükségletekhez való arányos hozzájárulás következzék be. (Élénk helyeslés bal felől.) Mily sok minden függ azzal össze, midőn egy adóreformba fogunk. És mi új adóztatást ' akarunk behozni, a mely ismét a mérleg azon