Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-88

88. országos Illés 185)2. Julius 14-én, ostttSrt&kffn, 245 hatónak tartanám a t. képviselő úrnak erre alapított argumentatioját. De akkor, t. ház, midőn mindennap látjuk, hogy itt nemcsak lucrum eessansról, hanem óriási damnum emergens-ről van szó, akkor midőn minden nap, melyet e téren elmulasztunk, óriási károsodásával jár közgazdasági fejlődésüknek, (Úgy van! Úgy van! jobb felöl.) sőt épen e kérdés megoldása a sikeresebb fejlődésnek egy mellőzhetetlen előfeltételét képezi : akkor, azt hiszem, a ki vár az ilyen kérdések megoldásával, az el is temeti azokat a nagy ideákat. (Úgy van! jobb felöl.) Itt nem arról van szó, hogy várakozzunk, nem is arról van szó, hogy felvessünk ilyen kérdéseket; mert ha felvetjük és nem oldjuk meg azokat nyomban, akkor nem hasznot csinálunk, hanem óriási kárt okoztunk (Úgy van! Úgy van! a jobb oldalon.) és nemcsak azt idéztük elő, hogy elodáztuk ezeket a kérdéseket, hanem könnyen olyan viszonyokat teremtünk, melyek lehetetlenné tehetik a haladást. (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) De engedje meg a t. képviselő úr, ezen kiindulási pontja és beszédének további érvelése közt óriási ellentét van. Mert ha a t. képviselő úrnak az a nézete, hogy az egész valuta-rendezéssel bizonyos ideig várni kellene, akkor engedjen meg, nem tudom, hogyan jut arra a következtetésre, mikor azt is soknak tartja, a mit mi teszünk és azt mondja, hogy azzal is várni kellene, de mégis hézagosnak, hiányosnak mondja és nem elegendőnek ; szóval arra a conclusiora jut, hogy még többet kellene tenni, mert még az ezüst courrans kérdését és az államjegyek kérdését is meg kellene oldani. Másik ellenvetése a relatio megállapítására vonatkozik és itt megint nagy ellentétet látok érvelésében. Egyik kívánsága az, hogy a relatiot ne mai forintunk vásárlási képessége alapján állapítsuk meg, hanem mai forintunknak aranyban kifejezett értékét, illetőleg azt az ideális aranyforintot adjuk a mai papirforint helyett. Nem kívánok ezekkel foglalkozni, mert hiszen t. barátom, Láng Lajos államtitkár úr már tegnap kellő értékére reducálta ezen ellenvetéseket, melyeket a t. képviselő úr a ralatio megállapításának kiindulási pontjára és módozataira nézve előadott. Csak egyre vagyok bátor figyelmeztetni a t. képviselő urat és azt hiszem, ennek figyelembe vételével ő maga is visszariadna a forint értékének ilyetén megállapításától. Ez, t. ház, nemcsak annyit tenne, hogy minden értékesítendő terményünk ezen 19°/i-kal, a milyen agioval megállapítjuk a relatiot, olcsóbban lenne értékesíthető — már a belföldön kifejezett pénzértékéhez viszonyítva, olcsóbban lenne értékesíthető — hanem azon óriási hátrányokkal járna, melyek a mindennapi életet annyira megdrágítanák, hogy merem mondani, azokat az előnyöket, melyet a valuta rendezése biztosít, a mindennapi életnek ezen megdrágulása felemésztené. (Úgy van! Úgy van! Tetszés jobb felől.) Méltóztassék elképzelni a t. képviselő úrnak, ha a mindennapi élet ezen kis szükségleteit és a belföldön fedezendő nagyobb szükségleteket is a mai papirforint helyett aranyforinttal kellene kielégíteni, vájjon ezen szükségleteknek nagy része épen a mindennapi kis szükségletek, a szegény osztály szükségletei tudnának-e a pénznek magasabb aranyértékéhez assimilálóclni? Vájjon a mindennapi élet szükségleteinek ára ugyan annyit tenne-e aranyforintban kifejezve, mint papirforintban kifejezve? Szóval állapotokat teremtenénk, melyek rombolólag hatnának a nemzetgazdaságra. (Úgy van! Úgy van! jobb felől.) És a t. képviselő úr, a ki külföldi példákra szeret hivatkozni, méltóztassék figyelemmel kísérni az átalakulásokat, melyek Németországban és Olaszországban voltak e tekintetben. Pedig ott nem úgy tértek át az aranyvalutára, mint mi, ott volt ennek jogi alapja, a mint tegnap kifejtetett, hogy t. i. az aranynak meghatározott relatioja volt már korábban is az ezüsthöz, csakhogy az arany tényleg nem volt elegendő menynyiségben, nem kizárólagosan dominált, nem az volt az egyedüli értékmérő és mégis azt tapasztaljuk, hogy akkor, midőn az aranyat tették lényegileg egyedüli értékmérővé, daczára annak, hogy előzőleg más volt a viszony, mert alternatív értékmérő akkor is volt, óriásilag megdrágult a mindennapi élet. Valóban, ha okulni akarunk azon tapasztalatokon, a melyeket más államok példáiból szerezhettünk a valuta rendezésénél, mindent elfogadhatunk, de azt, a mit a t. képviselő úr a relatio megállapítására vonatkozólag ajánl, elfogadni veszélyes lenne. (Élénk helyeslés jobb felől.) ITgy a t. képviselő úr, mint Helfy t. képviselő úr és általában többen is a felszólalt képviselő urak közül hézagosnak mondották e javaslatokat. Miért? Először, mert az ezüst courrans és az államjegyek kérdését nem rendezik ; másodszor, mert a bankügy nem rendeztetik ; harmadszor, mert a készfizetések felvétele iránt — ezt már csak Beöthy Ákos t. képviselő úr mondotta — határidő kitűzve nincs. Kérem a t. házat, hogy az átmeneti időszakot ne zavarjuk össze a végleges időszakkal, mert azt hiszem, hogy az ezüst courransuak és az államjegyeknek kérdését úgy rendezni, hogy azokat ma egyszerűen hatályon kivííl helyezzük, bevonjuk és arany fizetési eszközökkel, vagy az aranyat pótló és arra beváltható eszközökkel helyettesítsük: ma merőben lehetetlen