Képviselőházi napló, 1892. V. kötet • 1892. junius 25–julius 20.

Ülésnapok - 1892-85

m. *tat&&»% «l«s Üitó. jnilB^ li-én, nettéin. \m természetes, hogy a tárgy nem változik s ennek következtében előre bocsánatot kérek, hogyha netalán ismert dolgokat hozok elő. A javaslat íömtézkedése és főezélja az arany valutát a monarciában és így hazánkban meghonosítani. Intézkedéseiben az ezüst tisztán mint váltópénz fordul elő, a nélkül, hogy az ezüst courrans kérdéseinek útját állana, vagy azt megoldaná. Az eddigi váltópénz helyett bronz és nickel váltópénzt ajánl, mely anyagánál, veretesénél és forgalmi természeténél fogva igen ezélszerűnek bizonyult Európa több államában s így mindezek úgyszólván pénzrendszerünket egészen újra construálják. A főezél az, hogy a kényszerforgalmú jegyek általában érvényüket veszítsék, forgalmon kívül helyeztessenek és hogy az agiotól közgazdaságunk és államháztartartásunk teljesen és véglegesen megszabaduljon. Örömmel constatálom, t. ház, hogy az országnak közvéleményében ez iránt vélemény-különbség nincs. Elmultak azok az idők, midőn akár a kivitelre, akár a földmívelésre az agiót előnyösnektekintették. A tapasztalás és a tanulmány az utóbbi két évtizedben oly óriási anyagot szolgáltatott ennek a kérdésnek megítélésére, hogy a ki ezekkel foglalkozik, abban nem merülhetett fel kétely ebben a tekintetben és szerencse az országra nézve, hogy ez a közvélemény minden rétegébe átment, többé kevésbbé világosan, részben tudatból, részben érzésből Nem szükséges annak a hamis theoriának, mely szerint az agio előmozdítja akár a termelést, akár az exportot, elítélésére egyebet fölhoznom, minthogy vegye magának bárki azt a fáradságot, a mit különben fölmutattak annyi tudósok és gyakorlati szakférfiak, hogy a közelebbi két évtized alatt az agio-hullámzást összehasonlítsa akár az árakkal, akár csak a mezőgazdasági kivitellel és meggyőződést fog meríthetni az iránt, hogy tökéletesen hamisnak bizonyult a theoria, mely szerint az agio bármely államra egészségesen és állandóan a nemzetgazdaság, a termelés és kivitel tekintetében hasznos és jótékony lehessen. Tekintsen bárki bármily évre, a melyben nagy kiviteíünk volt, például 1868. és 1889-re, találtunk kis agiot és tekintsen azokra az évekre, midőn magas agio volt, például 1854-ben, vagy pedig 1862-ben, a melylyel kivitelünk absolute semmi arányban nem állott. Ez igen természetes dolog, mert sokkal hatalmasabb és közvetlenebbül ható termelési tényezők, külföldi conjuncturák hatnak arra, hogy miként fejlődjék a kivitel, mintsem hogy ezt az agio mozdítaná elő, a mely mesterséges élénkséget okoz és idéz ugyan elő, de ez nem egyéb, mint a hektika élénksége, mely alatt lappang a betegség és a mely drágán, borzasztó pusztításokban fizetteti meg azt a lát szólagos előnyt is, melyet pillanatnyilag nyújt. Különben is az agionak hatását nem szabad kizárólag annak állandó és csendes volta szempontjából megítélni, midőn a lappangó romlást az ezernyi termelés elrejti a szem elől, midőn annak aránylag csekély volta rossz hatását nem is tüntetheti elő; de nem szabad szem elől téveszteni azt, midőn az ilyen 40%-os, 50%-os agio egy kis közgazdasági, politikai válságot szokott előkészíteni, a mely azután megront mindent, a mi egyáltalában a termelés emelésére volna hívatva, megrontja az állam cselekvő képességét épen abban a perczekben, midőn arra a legnagyobb szükség van. Épen azért, midőn a valuta rendezésével foglalkozunk, azon nagyfontosságú nemzetgazdasági követelmények mellett, a melyeknek feltétlen kielégítése épen az által eszközölhető, ha a pénz értéke állandó és biztos, nem szabad elfelednünk azt, hogy pénzügyi rendszerünk politikai szervezetünk közgazdasági tényezőiben, az állam cselekvő képességeiben úgy békében, mint háborúban rossz hatása oly mértékben nem érezhető, hanem szem előtt kell tartani és nem szabad eltévesztem azt a 30—40—50°/°-os agiot, a melynek következtében igen sok zavar vagy közgazdasági és politikai válság szokott előállaui, a mi azután elront mindent, a mi a termelés működését hívatva van előmozdítani és megrontja az államcselekvési képességet épen azon perezben, mikor arra a legnagyobb szükség van. Epén azért, midőn a valutarendezéssel foglalkozunk, azon nagyfontosságú nemzetgazdasági követelmények mellett, melyeknek feltétlen kielégítése épen az által eszközölhető csak állandóan és biztosan: nem szabad felednünk, hogy pénzügyi rendszerünk, a politikai szervezetünk, gazdasági tényezőink és államunk cselekvési képességének úgy békében, mint háborúban egyik alapfeltétele, hogy a valuta rendezve legyen, hogy visszanyerje minden tényező természetes állandóságát és ruganyosságát, mely rendezetlen valuta mellett teljesen elvész. Hft a meggyőződés általános, hogy a valutát rendezni kell, a legközelebbi gondolat az, hogy térjünk vissza az ezüstre, azonban a legutóbbi két évtized fejlődése oly kérielhetleuűl vágta el ennek útját, hogy azt hiszem, erről hosszasan vitatkoznunk sem kell ma, mikor az ezüsttermelés és érték a piaezon oly lényeges változáson ment át, hogy e fémnek értékhullámzása nemcsak az utóbbi két évtized alatt a legnagyobb változásnak volt alávetve, tehát tényleg képtelen állandó érték lenni, de legalább is a közelebbi jövőben egyáltalában nem nyújtja azt a kilátást, hogy abból állandó értékű fém, tehát érték mérték legyen a gazdasági termelésre, tehát hiányzik az alapfeltétele. Oly óriási változásnak